Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?

„Arra gondoltam hogy a BMW-vel közösen meg lehetne csinálni Európa legújabb, legmodernebb közlekedési múzeumát. Sokan támadtak ezért a gondolatért, merthogy Debrecen messze van. (…) Sajnos, nem látom a debreceniekben sem az elszántságot a Közlekedési Múzeum ügyében és másokban sem” – fogalmazott Lázár János a május 9-i keszthelyi lakossági fórumán. Az építési és közlekedési miniszter hozzátette: ha a társadalom, a közösség úgy dönt, hogy inkább Budapesten legyen a múzeum, ő azt is tudomásul veszi.
A tárcavezető álláspontja legalábbis meglepő azok után, hogy tavaly ősszel nagy csinnadrattával kihirdették a 95 millió forint összdíjazású tervpályázat győztesét, Lázár János pedig arról beszélt, a tervezési fázis 2027-es lezárulása után megkezdődne a mintegy 14 ezer négyzetméteres épület kivitelezése.
A mostani visszatáncolás persze nem annyira meglepő annak tükrében, hogy már maga az elgondolás is váratlanul érte nemcsak a debrecenieket, hanem a város vezetését is. Hiszen Lázár János egy 2024. májusi debreceni kampányeseményen úgy dobta be a Közlekedési Múzeum cívisvárosi kiállítóhelyének ötletét, hogy arról nemhogy az önkormányzat közgyűlése nem hozott semmiféle szándéknyilatkozatot, de még a polgármester sem tudott egy-két mondatnál többet mondani a helyi ellenzék kérdéseire.

Amennyire tudni lehet, a miniszter alapvetően a magyarországi termelést folytató vagy azt tervező járműipari nagyvállalatokat (BMW, Mercedes, Audi, BYD) szerette volna bevonni a projektbe finanszírozóként. Úgy tűnik, nem járt sikerrel, miként a beharangozott repülőrajt ellenére az ország sincs abban a helyzetben, hogy tízmilliárdokat fordítsanak egy Debrecen külterületére, sztrádacsomópontok mellé tervezett, jókora vízfelülettel övezett vasbeton óriásra.
Lázár János múlt őszi nyilatkozatából az is kiderült, hogy míg a Magyar Természettudományi Múzeum helyi beruházását több kormánytag támogatja, addig a Közlekedési Múzeum sorsáról neki kell döntenie.
A debreceni városvezetés az utóbbi időben megbarátkozni látszott a Lázár-féle múzeummal. Tegyük hozzá, Papp Lászlóéknak elemi érdeke jó viszonyt ápolni a miniszterrel, hiszen a tárca számos jelentős debreceni beruházást menedzsel, elég csak a most zajló milliárdos útberuházásokra gondolni. Ezt a szemléletet tükrözi a debreceni polgármester szombati reakciója is – ha a Közlekedési Múzeum a városnak nem kerül pénzébe és a fenntartásáról sem az önkormányzatnak kell gondoskodnia, akkor miért ne?
Ratalics László










































