Szűcs Tamás a debreceni csapattársainak is hálás

Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
"Tudtam, hogy minden mérkőzésen a maximumot kell nyújtanom, mert csak akkor lehet esélyem a válogatott kerettagságra, viszont a csapattársak teljesítménye is hozzájárult a meghívóhoz, és hétről hétre bizonyítjuk, hogy nem véletlenül állunk harmadik helyen a tabellán"
- jelentette ki az M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában.
Bárány Donáttal együtt két debreceni játékos is készülhet a jövő hét szombati Szlovénia, valamint a három nappal később sorra kerülő Görögország elleni felkészülési mérkőzésre.
"Hatalmas megtiszteltetés, és boldog vagyok, hogy az álmom megvalósulhat"
- fogalmazott, majd elárulta, kedden reggel már értesült Marco Rossi szövetségi kapitány döntéséről, és elsőként párjának, majd édesapjának számolt be az örömhírről.
"Minden futballozó gyerek, ahogy idősödik, elgondolkodik azon, hogy vajon bekerülhet-e majd a válogatottba, és ahogy telik az idő láthatja, a munka és a szorgalom kifizetődő"
- zárta a középpályás.



























































