Lépésről lépésre építenék újra a hajdúnánási fürdőt

A működés biztonságának megőrzése, a gazdasági eredmények javítása és a hosszabb távú fejlesztések előkészítése jelenti jelenleg a legfontosabb feladatot a Hajdúnánási Gyógyfürdőben. A létesítményt május 8. óta Bancsók Károly Tamás vezeti megbízott ügyvezető igazgatóként, aki gazdasági területről érkezett a fürdő élére.
A Miskolci Egyetemen végzett közgazdász korábban 13 éven át banki szektorban dolgozott kis- és középvállalkozási tanácsadóként, majd egy családi vállalkozás gazdasági vezetője volt. A fürdőhöz 2025 októberének végén csatlakozott gazdasági csoportvezetőként. A szakmai-műszaki irányító Márku Szabolcs műszaki vezető, ezért a fürdő kettős vezetési modellben működik.
Bancsók Károly Tamás hajdúnánási születésű, 44 éves, és gyermekkora óta figyelemmel kíséri a fürdő életét. Mint mondta, nem ismeretlen közegbe érkezett, hiszen lokálpatriótaként személyes ügyének is tekinti a létesítmény sorsát. Úgy látja, az elmúlt másfél-két évtizedben jelentős fejlesztési lemaradás halmozódott fel, miközben több környező település fürdője látványos fejlődésen ment keresztül.
Első a biztonság és a gazdálkodás
Az ügyvezető szerint rövid távon a legfontosabb feladat a működési biztonság megőrzése. Ez magában foglalja a vízbiztonságot, az üzemeltetés stabilitását és a gazdálkodás egyensúlyának javítását is.
A fürdő a múlt évet veszteséggel zárta, ezért 2026-ban elsődleges cél a hiány csökkentése. Ennek érdekében a beszerzéseket szigorú gazdasági kontroll mellett végzik, minden kiadásnál nagyon körültekintően járnak el, hogy a lehető legjobb ár-érték arányú megoldásokat válasszák. Az ügyvezető szerint ma már minden kiadást meg kell fontolni, mert csak így lehet stabilabb pályára állítani az üzemeltetést.
A vendégek számára kedvező hír, hogy a jegyárakat idén nem emelték.
A tavalyi árak maradtak érvényben, emellett folyamatos akciókkal és kedvezményekkel próbálják növelni a látogatottságot és visszacsábítani azokat, akik az elmúlt években más fürdőket választottak.
Az első eredmények biztatóak. Az év első öt hónapjában a vendégszám meghaladta a tavalyi azonos időszak adatait. A vendégszám emelése a cél, ennek teljesülését nagyban befolyásolja a nyári időjárás, hiszen a klasszikus strandszezon ma már mindössze két-két és fél hónapra korlátozódik.
Fejlesztésekben gondolkodnak
A vezetés jelenleg egy bruttó 330 millió forintos energetikai pályázat eredményében bízik. A beruházás elsősorban háttérfejlesztéseket tartalmazna: kutak, szivattyúk és gépészeti rendszerek korszerűsítését, amelyek javíthatják az üzemeltetés biztonságát és hatékonyságát.
Hosszabb távon már látványosabb fejlesztések is szerepelnek az elképzelések között. Új medencék és élményelemek kialakítása is cél lehet, ugyanakkor a jövőt nem kizárólag a nyári strandszezonra alapoznák. A tervek között szerepel a fedett szolgáltatások bővítése, a szaunázó közönség még jobb kiszolgálása, a gyógyászati szolgáltatások erősítése és a szálláskapacitás bővítése is.
A cél, hogy a Hajdúnánási Gyógyfürdő a következő években fokozatosan visszaszerezze korábbi szerepét, és ismét a térség meghatározó fürdőturisztikai központjai közé tartozzon.


























































