Nehéz örökség után építkeznek Kismarján

Időközi választás után, 2025 novemberében nehéz helyzetben lévő település vezetését vette át Szabó Károly, Kismarja polgármestere. Mint mondta, csődhelyzet ugyan nem volt, de közel kerültek hozzá, ezért az új képviselő-testületnek egyszerre kellett rendeznie a közfoglalkoztatás, a pénzügyek és a folyamatban lévő pályázatok ügyét.
Fókuszban a közmunka
A polgármester elmondta: az egyik első feladat a közfoglalkoztatás átalakítása volt. A rendszer működésében voltak nehézségek, különösen a mezőgazdasági programnál, ezért át kellett nézni, mi az, ami valóban szolgálja a település érdekeit.
– A közmunka eredeti célja az, hogy visszavezesse az embereket a munka világába. Nekünk az volt a dolgunk, hogy ezt a rendszert új alapokra helyezzük – mondta, hozzáfűzve, hogy az önkormányzat mostanra tisztábban látja, melyik terület működtethető felelősen.
– A szociális részét szeretnénk megőrizni, mert aki olyan élethelyzetbe kerül, hogy erre rászorul, annak legyen lehetősége dolgozni. A mezőgazdasági részt azonban jövőre nem kívánjuk folytatni, mert az ebben a formában nem működik megfelelően – fogalmazott.
A beruházások és pályázatok területén szintén rendezni kellett a település helyzetét. A polgármester óvatosan beszélt az előző időszak döntéseiről, de jelezte: több ügyben nehéz örökséget vettek át.
– A lényeg az, hogy voltak olyan megnyert pályázataink, például a piac és a külterületi utak fejlesztése, amelyeket végül vissza kellett adni – mondta. A határidők lejárta miatt az önkormányzatnak a korábban felhasznált előlegeket is vissza kellett fizetnie. Ez több mint 13 millió forintos terhet jelentett az eleve szűkös költségvetésnek, de a polgármester szerint átcsoportosítással rendezték a helyzetet.
Segíteni mindenkinek
Korábbról áthúzódó pénzügyi terhek még vannak, elsősorban a szociális keret és egyes működési kiadások körül, ezeket fokozatosan próbálják rendezni. A cél az, hogy a költségvetés kiszámíthatóbb és fenntarthatóbb legyen. Ennek érdekében az önkormányzat saját céget alapított Kismarja Jövőjéért Kft. néven.
– Összeszedtük az erőinket, átcsoportosítottuk, amit lehetett, és létrehoztunk egy saját tulajdonú kft-t. A közfoglalkoztatásban nem használt területeken termelni próbálunk, emellett varrodát is indítottunk, ahol különböző termékeket készítünk – mondta.
A kezdeményezés már munkahelyeket is teremtett, ehhez a kormányhivatal bértámogatással nyújtott segítséget.
Többirányú fejlesztések
A nehéz pénzügyi helyzet ellenére Kismarja nem mondott le a fejlesztésekről. Elsősorban olyan pályázatokban gondolkodnak, amelyekhez nincs szükség jelentős önerőre.
– Próbálunk energetikai felújításokra pályázni, például a kultúrháznál. Az idősek otthonára van egy 70 millió forintos pályázatunk, erre még várunk. Két kisebb Leader-pályázatunk is van rendezvényekre, továbbá a polgármesteri hivatalnak a korábban kialakított irodaházba történő átköltöztetéséhez kívánjuk igénybevenni a Versenyképes Járások Program nyújtotta lehetőségeket – mondta.
A Magyar Falu Programban a védőnői szolgálat helyiségének kialakítását, valamint gyermekjóléti feladatokhoz kapcsolódó fejlesztéseket tervezik a jelenlegi hivatal helyén. Ugyancsak ezen program első fordulójában 7,5 millió forintot nyertek a temető parkolójának korszerűsítésére, amely már megvalósult.
– Amelyik fejlesztéshez önerő kell, azt meg kell majd oldanunk. Ha nem tudjuk kigazdálkodni, akkor valószínűleg hitelből, de egyelőre nem állunk rosszul ebből a szempontból. Olyan mértékű külső adósságunk nincs, amely fenyegetné az önkormányzat működését – mondta Szabó Károly.




































































