Régi adósságot is törlesztene a debreceni színház

Tizenhét bemutatóval és tizenöt műsoron maradó előadással tervezik a 2026/2027-es évadot a Csokonai Nemzeti Színházban, ahol a Kossuth-díjas Juronics Tamás a West Side Story-val, Ilja Bocsarnikovsz három drámával (III. Richárd, Holt költők társasága, Szerelem), ifj. Vidnyánszky Attila egy ifjúsági komédiával, a fiatal Kukovecz Ákos egy Térey-darabbal jelentkezik.
A következő évad valójában az első lesz, amelyet Vadász Dániel és Bocskor-Salló Lóránt párosa egészében maga állít össze, hiszen a páros csak 2025 nyarán érkezett Debrecenbe az előző igazgató váratlan, mégsem meglepő távozása miatt. A május 19-i évbeharangozón Vadász Dániel igazgató „színes együttesként” hivatkozott a műsorra, arra utalva, hogy a repertoár változatos, míg a produkciók jövőbeli stratégiai együttműködéseket, közös lehetőségek keresését rajzolják elő a kolozsvári, a miskolci, a nagyváradi, a szegedi színházakkal. Fontos törekvésként hangzott el az „erős prózai társulathoz felzárkóztatni az énekes tagozatot” (előbbinél nem lesznek jelentős változások). Ilja Bocsarnikovszra, Juronics Tamásra, Eszenyi Enikőre, Keresztes Attilára, Kukovecz Ákosra, Novák Eszterre, Tompa Gáborra és ifj. Vidnyánszky Attilára úgy hivatkozott Vadász Dániel,
mint rendezőkre, akikkel hosszú távú alkotói közösséget képzelnek el Debrecenben.
Puskás István alpolgármester kiemelte: régi adósságot törleszt a színház azzal, hogy saját Térey-előadást hoz létre a 2019-ben elhunyt, Debrecenből indult író-költő Jeremiás avagy Isten hidege című drámájából. A mű a debreceniek számára többet jelenthet, de szélesebb közönséget megszólíthat; az önképünkben, önmagunk mélyebb megértésében segít – tette hozzá.
A színház a vallás mellett az emberiség utolsó olyan mentsvára, ahol a lelki és az intellektuális szövetek egymásba kapcsolódhatnak – hangoztatta Bocskor-Salló Lóránt igazgatóhelyettes, aki szerint nem a „legjobb vidéki”, hanem a legjobb színház akarnak lenni. Ennek érdekében csak olyan mestereket kívánnak Debrecenbe hozni, akik képesek emelni a színvonalon.
Premierek
„Izzik a galagonya” (ifjúsági komédia)
Zerkovitz Béla: Csókos asszony (operett)
Leonard Bernstein: West Side Story (musical)
William Shakespeare: III. Richárd (dráma)
Giuseppe Verdi: Traviata (opera)
Pjotr Iljics Csajkovszkij: Anyegin (opera)
Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei (dráma)
Lehár Ferenc: A víg özvegy (operett)
Barta Lajos: Szerelem (dráma)
Federico García Lorca: Bernarda Alba háza (dráma)
Hollywood (táncbemutató)
Ken Ludwig: Primadonnák (vígjáték)
Tom Schulman: Holt költők társasága (dráma)
Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege (dráma)
Trója (táncbemutató)
Rachel Portman–Nicholas Wright: A kis herceg (meseopera)
Repertoáron marad többek között Az üvegcipő, a János vitéz, a Hegedűs a háztetőn, A dzsungel könyve, a Pillangókisasszony, a Portugál, A salemi boszorkányok és a Tóték.
RaL



































































