
Bizalmi szavazás a debreceni Csokonai Színházban

Rendkívüli társulati ülést és anonim szavazást szervez november 10-ére Vadász Dániel, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója. A vezető november 7-én közzétett közleménye szerint a társulattal együtt döntenek a közös munka folytatásáról, miután
több munkatárs részéről elégedetlenség és bizalmi kérdések merültek fel.
Vadász Dániel azt írta: a november 6-i színész- és magánénekesi találkozón kollégái több problémáról és rossz érzésről számoltak be. Az utóbbi időben a műszaki területen dolgozóktól is érkeztek negatív visszajelzések, elsősorban a túlterheltség miatt.
Az igazgató közlése szerint minden munkavállalói kérést és panaszt igyekeztek azonnal orvosolni, az intézkedések azonban nem mindenkinél hoztak elégedettséget. Úgy fogalmazott: a szakmai és közönségsikerek mellett a megfeszített munkából fakadó feszültségek és hibák többekben alapvető bizalmi kérdéseket vetettek fel, amelyeket komolyan vesz.
„Azok közé tartozom, akik csak olyan színházban tudnak és akarnak gondolkodni, ahol a mindenkori igazgató bírja a társulat többségének támogatását” – hangsúlyozta.
A november 10-i rendkívüli társulati ülést és anonim szavazást külön, szektoronkénti egyeztetések előzik meg.

















































