Nagykárolyba vitték Debrecen hangját
A zenészek a buszon, a hangszerek a csomagtartóban. Reggel nyolc óra van, még egy gyors névsorolvasás, nehogy valaki itthon maradjon, és már indulhatunk is. A cél a partiumi Nagykároly, ahol a Károlyi-kastélyban ad koncertet a Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar október 11-én, vasárnap. A hetven kilométeres út gyorsan eltelik, alig több mint egy óra, és már meg is érkezünk, de még mielőtt a busz begördülne a hangverseny helyszínére, kis kitérőt teszünk, és a közeli Kaplonyban állunk meg. A zömében magyarok lakta, valamivel több mint 3 ezer lakosú település fő nevezetessége a római katolikus templom, amelynek elődjét, a Szent Márton-tiszteletű bencés monostort még a 11. században alapították. A misét követően idegenvezetőnk a templom, valamint a kriptában nyugvó Károlyi család történetéről mesél. A többi között azt is megtudjuk, hogy az 1834-es földrengésben a templom szinte teljesen megsemmisült, majd Ybl Miklós tervei alapján épült újjá, és akkor került új helyre, az oltár mögé a kripta, ahol a Károlyi család tagjai nyugszanak, köztük a kripta alapítója, Károlyi Sándor is.
A háború után alapították
Kaplonyból aztán pár perc alatt megérkezünk a kastélyhoz (történetéről részleteket keretes cikkünkben olvashatnak – a szerk.). Kipakolás, rövid séta, majd ebéd, aztán vissza a Károlyiak egykori otthonába, ahol akusztikai próbát tart a zenekar. Bátran állíthatjuk, kevés olyan művészeti közösség működik Magyarországon, amely immár csaknem nyolc évtizeden át képes megőrizni értékeit, miközben folyamatosan alkalmazkodik a változó korokhoz. A Lyra 1948-as alapítása élő bizonyítéka annak, hogy a zene nem csupán művészeti tevékenység, hanem közösségteremtő erő, amely képes összekötni különböző korú, foglalkozású és nemzetiségű embereket. A zenekart az akkor mindössze 23 éves Tóth László alapította. A háború után olyan közösséget formált, amelynek tagjait a muzsika szeretete tartotta össze. Tóth László nem főállású muzsikus volt; elismert pénzügyi vezetőként dolgozott a városi tanácsnál, viszont szenvedélyes zeneszeretete motiválta abban, hogy a legnehezebb időszakokban is összetartsa az együttest, amely vezetése alatt több mint ötszáz koncertet adott, a hazai fellépések mellett nemzetközi turnékon is sikerrel szerepelt szerte Európában, Finnországtól Olaszországig.
Megnyugvás a rohanó, lelketlen világban
A zenekar karnagyával, művészeti vezetőjével a koncertet megelőző utolsó simításokat követően ültünk le beszélgetni. Balogh József 2012 óta áll a Lyra élén. Édesapja pedagógus volt, zeneszerető, amatőr szinten zeneművelő ember, az egyik legjobb zenei általános iskola igazgatója, így aztán ő is ott kezdte a tanulmányait, és természetes volt számára, hogy erre a pályára lép. – Remek tanítóim és édesapám hatására kezdett el érdekelni a muzsika – mondja. – Előbb hegedülni tanultam, pár év múlva fuvolázni kezdtem, a diplomámat is ebből a hangszerből szereztem. Egy időben tagja voltam a Debreceni Kodály Kórusnak, tanítottam gimnáziumban, zeneiskolában, tanultam zeneszerzést, és időnként zenekritikát is írok.
A Lyra vezetésére érkezett felkérés váratlanul érte, az együttes jelenlegi koncertmestere, Versánszky Ildikó kereste meg az ötlettel. – Abban maradtunk, hogy próbáljuk meg a közös munkát, adjunk egymásnak egy évet, és ha nem működik, akkor elválnak az útjaink – fogalmaz. – Ennek most már tizennégy éve, és lassan azon kell gondolkodnunk, hogy kinek adhatom át a stafétabotot. Mindig az doppingol, hogy azok a hűséges muzsikusok, akik a civil élet különböző helyeiről érkeznek, ebben a rohanó, néha lelketlen világban megnyugvást találnak a zenekarban. Szabaddá teszik a szombat délutánjukat, hogy eljöjjenek a próbára, mert ez fontos nekik. Nagyon jó szellemű csapat a mienk, van külföldi, ecuadori, kínai és lengyel zenészünk is. Másként gondolkodik egy orvos, egy jogász, egy pedagógus, egy nyelvész, egy vegyész, egy mérnök vagy egy egyetemi hallgató, de van egy közös pont, ami összeköt bennünket, mégpedig a zene szeretete. Az amatőr szó gyakran pejoratív csengésű, pedig eredetileg azt jelenti: valaki szereti, amit csinál. A Lyra tagjai nem ebből élnek, hanem a zene szeretetéért áldozzák fel a szabadidejüket.
Balogh Józseftől megtudjuk azt is, hogy különböző pályázatokból próbálnak pénzhez jutni, hogy hírét vigyék Debrecennek nemcsak itthon, de a határon túlra, az egykor az anyaországhoz tartozó településekre is. Nagykárolyban 2025 után másodszor adnak koncertet, korábban jártak már a Felvidéken és Nagyváradon is.
A legjobb csapat a világon
A kastély fogadóterében közben javában „melegítenek” a zenészek, nagyjából egy óra múlva már a közönség előtt kell bizonyítaniuk. Ha nem tudjuk, hogy hamarosan koncert kezdődik, azt is gondolhatnánk, hogy Versánszky Ildikó vívóversenyre készül, két kitörés közben zavarjuk meg. A zenekarhoz 2005-ben csatlakozott, majd hamarosan, Tóth László karnagy halálát követően, amikor Pallagi Tamás vette át a Lyra vezetését, koncertmesternek kérték fel. Feladata, hogy „kézben tartsa”, irányítsa a zenekart, persze a karmesterrel szoros együttműködésben, segítve ezzel az ő munkáját is. – Hétéves koromban kezdtem hegedülni, és azóta is töretlenül ezzel foglalkozom – meséli. – Soha nem állt szándékomban szólistának állni, zenekarban sem akartam játszani, de valahogy mégis így hozta a sors. Egyetemi tanulmányaimat Kolozsváron végeztem, játszottam a helyi filharmonikusokkal, majd amikor Debrecenbe kerültem, kapcsolatba kerültem Pallagi Tamással, a Vár utcai zeneiskola akkori igazgatójával, aki a Lyrához hívott. Ez a legjobb csapat a világon! Nagyon befogadó a zenekar, a szakmai féltékenység egyáltalán nem jellemző. Imádom őket, a szívem csücske az együttes. A családom és a hároméves unokám mellett a zene tölti ki az életem, tulajdonképpen ezzel kelek, ezzel fekszem, hiszen nagyon sok helyre hívnak, több másik formációban is játszom.
A zene csodákra képes
A készülődés, a hangolódás szinte mindenkinél máshogy zajlik. Van, aki a terem egyik sarkába elvonulva beszélget zenésztársával, mások kávét isznak, miközben valami közös történeten hangosan felnevetnek, többen egy széken ülve várják, hogy teljen el a koncertig még fennmaradt idő. Tóthné Böszörményi Katalint beszélgetés közben szólítjuk meg, nem véletlenül, hiszen családi szál is fűzi a zenekarhoz, ugyanis apósa, Tóth László alapította Lyrát. – Nagyon örülök, hogy a halála után is fennmaradt az együttes, amely két év múlva lesz nyolcvanéves – mondja. – Tavaly egy műsorral emlékeztünk arra, hogy apósom száz évvel ezelőtt született, remélem, a zenekar kerek évfordulóját is méltóképpen ünnepeljük majd meg.
A gordonkán játszó Katalin korábban köztisztviselőként dolgozott, a zene pedig gyermekkora óta fontos része az életének, bár a Lyrához csak 2013-ban csatlakozott. – Évtizedek után vettem elő újra a hangszert, mert szerettem volna egy olyan közösséghez tartozni, ahova hétről hétre jó eljönni, és nem is csalódtam, remek, összetartó társaságba csöppentem – magyarázza. – Felszabadító érzés együtt lenni, próbálni, játszani a zenekar többi tagjával. A zene tényleg csodákra képes, átsegíti az embert az életben adódó nehézségeken.
A Lyra doyenje
Ezt Becsky Gáborné Gacsó Annamária is megerősíti, aki pályafutása során több kiemelkedő elismerést is kapott: Jeney Zoltán-díjat, Artisjus-díjat és Debrecen Város Kiváló Pedagógusa-díjat. A zenekar legidősebb tagja a nyáron térdprotézisműtéten esett át, és a gyógyulás egyáltalán nem volt könnyű. – Hiányoztak a próbák, így ez az időszak eléggé megviselt, elsősorban mentálisan – jegyzi meg. – A lelki felépülésemhez jelentősen hozzájárult, hogy augusztus végétől újra találkozhattam a zenésztársakkal, akik között sok a fiatal, de befogadják a magamfajta időseket is.
Panni néni, ahogy a többiek hívják, Nyíregyházán töltötte a gyerekkorát, anyai és apai ágon is több zenész volt a családjában. A nyíregyházi zeneiskolában kezdett ismerkedni az alapokkal, egy évig zongorázott, de nem szerette, így pikolóra váltott, később áttért a fuvolára, majd a debreceni Kodály Zoltán Zenegimnáziumba felvételizett, innen pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatára vezetett az útja, ahol tanári diplomát szerzett. – Nyugdíjig a Simonffy Emil Zeneiskolában tanítottam, de a Lyrához már középiskolás koromban, 1965 körül csatlakoztam – emlékszik vissza. – A családalapítás, az iskolai elfoglaltság, a kamarazenekari kötelezettségek miatt viszont elég hosszú ideig nem játszottam a zenekarban, de körülbelül tíz évvel ezelőtt visszatértem. Sokat köszönhetek a férjemnek, hogy a mai napig támogat ebben. Mindig örömmel járok a próbákra, a fellépésekre, és úgy tűnik, még meg tudok felelni az elvárásoknak – teszi hozzá mosolyogva.
Az orvos, aki Tiszafüredről jár a próbákra
A nagykárolyi kastélyban a helyi közönség előtt a Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar bő egyórás koncertet adott. Haydn, Mozart, Farkas Ferenc és Gluck műveiből játszottak a történelmi falak között. Dávid Judittal már a buszon, a koncert utáni hazafelé vezető úton beszélgettünk. Érdekes, nem mindennapi történet az övé sem. Jelenleg Tiszafüreden él a családjával, férjével mindketten háziorvosok. Mielőtt a Tisza-partra költöztek, a debreceni tüdőgyógyászati klinikán dolgozott. Ugyan végül az orvosi hivatást választotta, de zenei képzettsége és tehetsége alapján akár máshogy is alakulhatott volna a pályája. – Nyíregyházán születtem, az ottani Kodály Zoltán Általános Iskolába jártam, ott kezdtem hegedülni, és a világhírű Cantemus kórusban is énekeltem – mondja a kezdetekről. – Édesapám zongoratanár, így a zene szeretetét otthonról hoztam, akárcsak a testvérem, aki szintén tagja a zenekarnak. Ahogy teltek az évek, a zenélés egyre komolyabbá vált az életemben, felvetődött, hogy a zenei pályát választom, de mivel nem tudtam dönteni, ezért párhuzamosan egyszerre két középiskolában tanultam. Délelőtt a Zrínyi Ilona Gimnáziumba, délután a művészeti szakközépiskolába jártam, ahol a hegedű tanszakot végeztem el, és le is érettségiztem a két intézményben.
– Nehéz döntés volt – válaszolta arra a kérdésre, hogy végül miért a biológiát és a kémiát választotta a szolfézs és a zenetörténet helyett. – Igazából a mai napig nem tudom, hogy mi billentette a mérleg nyelvét az orvosi tanulmányok felé, de szerencsére a zene továbbra is komoly szinten megmaradt az életemben. Több formációban is játszom. A Lyrán kívül egy trióban egy csellista háziorvos kollégámmal és zongorista testvérével, egy tiszakécskei háziorvossal duóban, és egy budapesti vonósnégyesben is hegedülök alkalmanként.
Judit életének bő tíz éve része a Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar, amikor csak teheti, ott van a szombati próbákon. – Áldozatot mindig kell hozni a zenéért, ez a csoda nem adja magát könnyen, de nélküle sokkal szegényesebb lenne az életem, így aztán, ha jobban belegondolok, nem is tűnik áldozatnak, mert annyi örömöt szerez a zenélés – magyarázza. – Itt a Lyrában is a zene iránti szeretet és a lelkesedés a közös pont, ami összeköt bennünket. Meg is szokták jegyezni rólunk, hogy profik között ez a fajta lelkesedés nem biztos, hogy fellelhető már. Ezért is különleges ez a zenei közösség.
Mire visszaérünk Debrecenbe, beesteledik. Zenészek le a buszról, hangszerek ki a csomagtartóból, búcsúzkodás, és már mindenki indul is a dolgára, másnap reggel, hétfőn a civil életben kell helytállniuk, de nemsokára már a következő próbán újra szeretett hobbijuknak hódolhatnak. November 15-én 17 órától újra koncertet ad a Lyra, mégpedig hazai közönség előtt, Debrecenben. A Csonkatemplomban a Nagykárolyban játszott darabokat hallhatja majd a nagyérdemű.
Takács Tibor
Az 1800-as évek végén nyerte el jelenlegi formáját
A Károlyi-kastély története a 15. századig nyúlik vissza. Károlyi Lancz László 1482-ben kapott engedélyt egy kőház építésére. A török fenyegetés a 16. század végén arra késztette a birtok akkori urát, Károlyi Mihályt, hogy az udvarházat várfallal, bástyákkal és sáncárokkal erősítse meg. Az erődítési munkálatoknak köszönhetően az épület kiállta az 1661-es török ostromot. Ezt követően, az 1660-as években, Károlyi Mihály fiai, Ádám és László a vár további, hatékonyabb megerősítése mellett döntöttek, így 1666-ra elkészült az udvarházat övező – bástyákkal és kaputoronnyal tagolt – külső várfal, a mély vizesárok és a paliszád.
A birtokot Károlyi László 1689-ben bekövetkezett halála után az egyetlen felnőttkort megért fia, Károlyi Sándor örökölte. Károlyi Sándor meghatározó szerepet töltött be a Rákóczi-szabadságharc idején: Rákóczi Ferenc tábornoka, majd fővezére volt, és ő kötötte meg 1711-ben a szatmári békét. Szolgálataiért cserébe, 1712-ben grófi rangot kapott. Az ő idejében vált a nagykárolyi vár a család állandó lakhelyévé. 1743-ban bekövetkezett halála után a birtokot fia, Károlyi Ferenc örökölte, és ekkor fogalmazódott meg először a régi vár átépítésének és korszerűsítésének gondolata, ám a tervek végül nem valósultak meg. Gróf Csáky Krisztinával kötött házasságából egy fia, Antal született.
Az új, barokk stílusú nemesi rezidencia végül Károlyi Antal fia, József idején épült meg, 1792 és 1795 között. Károlyi József Békés vármegye főispánja, majd apja 1791-ben bekövetkezett halála után Szatmár vármegye főispánja volt. 1789-ben, Bécsben vette feleségül Waldstein-Wartenberg Erzsébetet, akitől hét gyermeke született. 1803-ban bekövetkezett halála után legkisebb fia, Károlyi György örökölte a birtokot, aki Szatmár vármegye főispánja, magyar királyi főudvarmester, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Széchenyi István és Wesselényi Miklós mellett a reformkor egyik legnagyobb alakjaként tartják számon. 1836-ban kötött házasságot gróf Zichy Karolinával. Hat gyermeke közül a nagykárolyi birtokot István örökölte.
A nagykárolyi kastély Károlyi István idejében, 1893 és 1896 között nyerte el jelenlegi historizáló formáját. Ebben az időben neogótikus stílusban alakították át az épület homlokzatait és kialakították reprezentatív nagy szalont, a korábbi belső udvar helyén.
Az első világháborút követően a kastély állapota folyamatosan romlott, bútorzata és értéktárgyai elkallódtak. A két világháború között egy részében szanatórium, másik részében pedig kaszinó működött. A második világháború idején katonai iskolát, 1944-ben pedig katonai kórházat rendeztek be a falai között. Átfogó felújítása 2009 és 2012 között zajlott európai uniós támogatással.
