
Női esszenciákba kóstolhatunk a Homokkertben

Inspiráló előadásokkal, különleges élményekkel és feltöltődési lehetőségekkel várják az érdeklődőket november 7-én a DEMKI Homokkerti Közösségi Házban. A Női Esszenciák elnevezésű rendezvényen a szépség, az önbizalom, az önazonosság és a testi-lelki jóllét kerül a középpontba.
A mindennapi teendők és a számtalan női szerep mellett gyakran kevés idő jut az önmagunkra fordított figyelemre. A Női Esszenciák rendezvény éppen ezért kínál különleges alkalmat arra, hogy a résztvevők egy délután erejéig kiszakadjanak a hétköznapok rohanásából, új élményekkel gazdagodjanak és inspirációt merítsenek.
A program során érdekes előadások, szakemberekkel való személyes találkozások és hasznos tanácsok várják a látogatókat. Az érdeklődők különféle szolgáltatásokat és kezeléseket is kipróbálhatnak, emellett kézműves alkotásokkal, valamint méz- és csokoládékülönlegességekkel is megismerkedhetnek.
A délutánt ajándéksorsolás is színesíti, amelyen a kiállítók értékes felajánlásai találnak gazdára.
A november 7-i rendezvényen a részvétel ingyenes. Előzetesen a program plakátján található QR-kód segítségével lehet regisztrálni, de a helyszínen is biztosítanak jelentkezési lehetőséget.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, akár barátnőjével, édesanyjával, testvérével érkezik, akár egyedül szeretne eltölteni egy tartalmas, feltöltődést kínáló délutánt.
Kiállítók, előadók
Bunya Mária – Lábápolás és BEMER-tanácsadás
Bunya Mária lábápoló és BEMER-szaktanácsadó munkájában a testi komfortérzet és a jóllét támogatására helyezi a hangsúlyt. Lábápolással, fizikai érterápiával, energetikai kezelésekkel és mentális támogatással foglalkozik, az egyéni igényeket szem előtt tartva.
Vida Zsuzsa – Az Önazonos Nő Coach
Vida Zsuzsa vezetői coach és önismereti mentor abban segíti a nőket, hogy felismerjék saját értékeiket, szükségleteiket és belső erőforrásaikat. Az Önazonos Nő Iskolája és a Szabad Nő tanfolyamsorozatok megálmodójaként az önbizalom és az önazonosság fontosságát képviseli.
Balogh Bettina – Hajgyógyász
Balogh Bettina a haj és a fejbőr egészségének megőrzésével foglalkozik. Mikrokamerás vizsgálattal térképezi fel a hajhullás, hajritkulás, korpásodás és egyéb fejbőrproblémák lehetséges okait, miközben a hosszú távú, tudatos hajápolásra helyezi a hangsúlyt.
Lengyel Emese – Asztrológiai tanácsadó és meseterapeuta
Lengyel Emese pszichológiai szemléletű asztrológiai tanácsadó és meseterapeuta az önismeret elmélyítését helyezi munkája középpontjába. A rendezvényen a születési képlet Vénusz-mintázatán keresztül kínál önismereti betekintést a női minőségek és személyes erőforrások világába.
Rudiné dr. Mezei Anita és Rudi Krisztián – Keleti Módszerek Központ
A debreceni Keleti Módszerek Központ képviselői a hagyományos kínai gyógyászat szemléletét ismertetik meg az érdeklődőkkel. Tevékenységükben a kínai masszázstechnikák, a köpölyözés, a moxa és az akupresszúra is szerepet kap, egyénre szabott megközelítéssel.
Pappné Reszegi Zsófia – Herbal Beauty
Pappné Reszegi Zsófia kozmetikus, gyógymasszőr és doTERRA wellness-tanácsadó a természetesség, a szépség és a harmónia jegyében dolgozik. A Herbal Beauty szalonban kozmetikai kezelésekkel, masszázzsal és esszenciális olajokkal segíti a vendégek kikapcsolódását.
Énidő ÉlményMűhely – Kreatív alkotás és feltöltődés
Czibere Ágnes az Énidő ÉlményMűhelyben az alkotás örömét és a kreatív kikapcsolódás lehetőségét kínálja. A festésen keresztül segít megtapasztalni az elmélyülés és az önkifejezés élményét, megmutatva, hogy az alkotás mindenki számára elérhető örömforrás lehet.
Debreceni Biró Éva – ARCVONAL arctorna és arcjóga
Debreceni Biró Éva arctorna tréner és nemzetközi arcjógaoktató 18 éve foglalkozik természetes arcfiatalító módszerekkel. Az ARCVONAL arctorna izomfejlesztő gyakorlatait az arcjóga lazító technikáival ötvözi, a tudatos arcápolást és a természetes mimika megőrzését hangsúlyozva.
Kovácsné Bagdi Ildikó – BiuBizsu
Kovácsné Bagdi Ildikó, a BiuBizsu megálmodója egyedi, kézzel készített ékszereivel érkezik a rendezvényre. Bőrből, fából, ásványokból, kristályokból és műgyantából készült alkotásai mellett ékszerkészítő csomagokkal és meglepetésekkel is készül a látogatóknak.
Józsáné Vári Eleonóra – Eszti Szépészet
Józsáné Vári Eleonóra szépség-szaktanácsadó és okleveles sminkes 38 éve tevékenykedik a szépségápolás területén. A debreceni Eszti Szépészet tulajdonosaként személyre szabott arcápolási és sminktanácsokkal, valamint előadással is készül a rendezvényre.
Kocsány Ági – Bennem élő nők
Kocsány Ági alkotó, táncos, énekes, dúla és tanító, aki a női lét sokszínűségét az alkotáson és a természethez való kapcsolódáson keresztül közelíti meg. A rendezvényre saját női kártyasorozatával, festményeivel, rajzaival és a Bükkben gyűjtött gyógyteákkal érkezik, személyes beszélgetési lehetőséget is kínálva.
Kiss Katka – KTK Style
Kiss Katka stílustanácsadó, a KTK Style megálmodója 2019 óta segíti a nőket saját, önazonos stílusuk megtalálásában. Közel ezer ügyféllel szerzett tapasztalata során az öltözködés testi adottságokhoz és személyiséghez kapcsolódó szempontjait egyaránt figyelembe veszi. A rendezvényen kiállítóként és előadóként is találkozhatnak vele az érdeklődők.
Tóth Méhészet – Mikepércs
A mikepércsi Tóth Méhészet 2006 óta foglalkozik méhészettel és apiterápiával. Két évtizedes munkájukat 54 országos elismerés és négy Hajdú-Bihari Termékdíj fémjelzi. Kínálatukban díjnyertes fajtamézek, kézműves mézkülönlegességek, valamint méhpempő, méhkenyér, virágpor és propolisz is megtalálható.
Regisztráció a QR-kód beolvasésa után:



















































