
Nem kérnek az akkumulátoripari konferenciából

A debreceni közgyűlés legnagyobb ellenzéki csoportja elutasította a Magyar Akkumulátor Szövetség november 4-5-i nemzetközi konferenciáján való részvételt; Gondola Zsolt Zoárd frakcióvezető a lépést azzal indokolta, hogy a csatlakozással elárulták volna a szavazóikat, s a látszatát is kerülnék annak, mintha tényleges párbeszéd folyna az akkumulátoripari beruházók és a debreceniek között.
A Civil Fórum Debrecen Egyesület frakcióvezetője november 3-i sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy több más szervezettel együtt őket is kerekasztal-beszélgetésre hívták a Hungarian Battery Days konferencia szervezői (az angol elnevezést az indokolja, hogy az előadók és a résztvevők jelentős része külföldi). – A rendezvény célja az akkumulátorgyártásról alkotott kép javítása, annak népszerűsítése. A részvétellel elárulnánk a céljainkat, az elveinket, de főként azokat a 2024-ben ránk szavazó debrecenieket, akik az „akkumulátor őrület” megállítását várják tőlünk. A jelenlétünkkel azt demonstráltuk volna, hogy „jóváhagyjuk” az iparág debreceni jelenlétét. Holott a helyi közhangulatot figyelmen kívül hagyót rendezvényt a várossal szembeni támadásként, tiszteletlenségként éljük meg – közölte a Civil Fórum Debrecen Egyesület frakcióvezetője.

Gondola Zsolt Zoárd szerint Debrecenben az akkumulátoripart övező vita nem a környezetbarát működtethetőségről folyik, hanem arról, hogy zárják-e be a gyárakat. A Civil Fórumnál úgy ítélik meg, hogy a város többsége bezáráspárti. Ennek az lehet az oka – tette hozzá –, hogy az ellenőrzés legfeljebb csökkenti, de nem szünteti meg a kockázatot. Ő abban bízik, hogy Debrecen nem az akkumulátorgyártás fővárosa lesz, hanem a település, ahol a közösség összefogásával bezárják az első ilyen üzemet. Hangsúlyozta azt is, hogy a vita nem az akkumulátorok szükségességéről zajlik, hanem arról, hogy Debrecenben ne gyártsanak ilyen termékeket.
A frakcióvezető úgy ítéli meg, hogy a Magyar Akkumulátor Szövetség a konferenciával zöld propagandát (greenwashing) folytat, egyben a debreceni önkormányzat által propagált Future of Debrecen megszüntetésére is felszólított. – Ez a projekt megbukott, túl sok pénzt költenek el olyan buta dolgokra, amelyen nincsenek arányban a gyárak környezetterhelése által okozott kárral.
Badár Gyöngyi a gyárberuházásokra és az évről évre szaporodó hatósági engedélyekre tekintettel olyan honlap létrehozását sürgette, amelyen keresztül az érdeklődők teljes körű, közérthető, átlátható információkat kaphatnak a debreceni akkumulátoriparról.
Az elhangzottak nem fedték teljesen a Civil Fórum korábbi álláspontját, hiszen eddig „csak” a CATL távozását követelték. – A választások során valóban a CATL gyárán volt a hangsúly. Mára azonban az összes szereplő teljes környezetterhelésére tekintettel azt mondjuk, távozzon mindenki! Kivétel legfeljebb az a cég lehet, amelyik sok munkavállalót képes foglalkoztatni kevés szennyezőanyag-kibocsátás mellett – reagált a felvetésünkre Gondola Zsolt Zoárd.
További részletek hamarosan.


















































