Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kiütéssel nyert a DEAC Miskolcon

| 2026. 03. 20. | 21:17:46
A mindent eldöntő, hetedik ütközetet Debrecenben rendezik vasárnap este.
Kiütéssel nyert a DEAC Miskolcon
A 7. meccs dönt a miskolciak és a debreceniek között (Fotó: deac.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DVTK az elődöntőbe jutásért, a DEAC az életben maradásért küzdött március 20-án, pénteken este a miskolci jégcsarnokban.

A jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében a borsodiak 3–2-es előnyből várták az összecsapás, miután két nappal korábban 6–4-es győzelmet arattak Debrecenben.

A találkozó úgy indult, hogy a hazaiak élnek a lehetőséggel, hiszen Farkas révén vezetést szereztek öt percnyi játék után, de mint utóbb kiderült, a DVTK ezzel minden puskaporát ellőtte a mérkőzésen. Hetényi Zoltán, a debreceniek kapusa ugyanis ezt követően lehúzta a rolót, a csapattársak pedig öt gólt rámoltak be a miskolci kapuba.

Varttinen egyenlített a második harmadban, az utolsó játékrész pedig a hajdúságiak számára remekül, a borsodiak számára pedig katasztrofálisan sült el. Krutov folytatta a DEAC-os gólok sorát, majd Varttinen duplázott, végül Galoha tette fel az i-re a pontot egy üres kapus találattal.

Mindez azt jelenti, hogy az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc a hetedik mérkőzésen dől el, azt pedig Debrecenben játsszák, miután a DEAC előrébb végzett az alapszakaszban.

Az elődöntőbe jutásról döntő találkozó március 22-én, vasárnap este 18.30-tól kezdődik a debreceni jégcsarnokban.

Erste Liga rájátszás, negyeddöntő, 6. mérkőzés
DVTK Jegesmedvék-DEAC 1-5 (1-0, 0-1, 0-4)
Gól: Farkas, illetve Varttinen (2), Krutov (2), Galoha
Összesítésben 3-3-ra áll a párharc.  

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek
Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek
A válogatott sporttörténeti jelenség volt, amely beépült a nemzettudatba.
A végéhez közelednek a debreceni ringcsaták
A végéhez közelednek a debreceni ringcsaták
Már csak elődöntők és döntők vannak hátra.
Három debreceni fiatal a válogatottban
Három debreceni fiatal a válogatottban
Olaszországgal, Törökországgal és Szlovákiával csapnak össze az EB-ért.
Felcsúton kéne visszaszerezni az elhullajtott pontokat
Felcsúton kéne visszaszerezni az elhullajtott pontokat
A debreceniek ebben a bajnoki idényben egyszer már nyertek a Puskás otthonában.
Debrecen Maraton: már több mint kétezren neveztek
Debrecen Maraton: már több mint kétezren neveztek
A versenyútvonal során hat helyszínen zenés kísérőrendezvények színesítik a programot.
Gyatra védekezése miatt ismét hátrányban a DEAC
Gyatra védekezése miatt ismét hátrányban a DEAC
A debreceniek pénteken vagy egyenlítenek, vagy kiesnek.
Szűcs Tamás a debreceni csapattársainak is hálás
Szűcs Tamás a debreceni csapattársainak is hálás
Először hívták be a felnőtt válogatottba.
Mihalik András kap hideget-meleget
Mihalik András kap hideget-meleget
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen éppen most diplomázó debreceni sportember egy fricskával válaszolt.
Zajlik a pofonparádé Debrecenben
Zajlik a pofonparádé Debrecenben
Az első nap legnevesebb magyar fellépője kikapott.
Magyarország 28 év után ismét vb-résztvevő
Magyarország 28 év után ismét vb-résztvevő
A válogatott a hatodik világbajnokságára készülhet.
Elhunyt a népszerű sportriporter
Elhunyt a népszerű sportriporter
Neve, hangja összeforrt a Forma-1-es közvetítésekkel.
Tízzel küldték haza a Budaörsöt
Tízzel küldték haza a Budaörsöt
Negyven perc után egyáltalán nem tudta tartani a lépest a DVSC-vel a vendég csapat.
Gyatra védekezése miatt ismét hátrányban a DEAC
Gyatra védekezése miatt ismét hátrányban a DEAC
A debreceniek pénteken vagy egyenlítenek, vagy kiesnek.
Mihalik András kap hideget-meleget
Mihalik András kap hideget-meleget
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen éppen most diplomázó debreceni sportember egy fricskával válaszolt.
Miskolcon nyert, és egyenlített a DEAC
Miskolcon nyert, és egyenlített a DEAC
Debrecenben folytatódik a párharc.
Ismét hátrányban a Debrecen
Ismét hátrányban a Debrecen
A hosszabbításban dőlt el a mérkőzés.
A debreceniek visszavágtak a miskolciaknak
A debreceniek visszavágtak a miskolciaknak
Az Erste Liga negyeddöntője 1-1-ről folytatódik a borsodi megyeszékhelyen.
Gödörben a Debrecen, vezet a Miskolc
Gödörben a Debrecen, vezet a Miskolc
A DVTK került előnybe az Erste Liga negyeddöntőjében.
Ilyet ritkán látni: lacrosse-gólt lőtt a debreceni fiatal
Ilyet ritkán látni: lacrosse-gólt lőtt a debreceni fiatal
Máthé Miklós megoldása a meccs egyik legszebb pillanata volt.
Gyászol a debreceni jégkorongélet
Gyászol a debreceni jégkorongélet
Müller Károly évtizedekig szolgálta a sportágat.
DEAC–DVTK: a keleti országrész csatája folytatódik
DEAC–DVTK: a keleti országrész csatája folytatódik
A debreceniek és a miskolciak ismét összecsapnak.
Csalódás! Lenullázták a debrecenieket a döntőben
Csalódás! Lenullázták a debrecenieket a döntőben
A fővárosiak söpréssel nyerték meg a bajnoki aranyat.
Az utolsó szalmaszálba kapaszkodna a DEAC
Az utolsó szalmaszálba kapaszkodna a DEAC
A debrecenieknek nyerniük kell, vagy nem lesznek bajnokok.
Messzire került a bajnoki címtől a DEAC
Messzire került a bajnoki címtől a DEAC
A debreceniek a fővárosban is kikaptak.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek
Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek
A válogatott sporttörténeti jelenség volt, amely beépült a nemzettudatba.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdúszoboszló szülötte az év színésznője
Hajdúszoboszló szülötte az év színésznője
A Glamour magazin által meghirdetett Women of the Year közönségszavazáson.
Kikapcsolják a debreceni csomópont jelzőlámpáit
Kikapcsolják a debreceni csomópont jelzőlámpáit
Áthelyezik a vezérlést biztosító berendezést.
Palesztinbarát szervezet gyújtogatott Csehországban
Palesztinbarát szervezet gyújtogatott Csehországban
Az izraeli fegyverek gyártásának kulcsfontosságú központját gyújtották fel.
Gazdaság
Bihardancsházán a napelemekre kértek egyházi áldást
Ünnepélyesen adták át a szociális intézmény energetikai fejlesztését a kistelepülésen.
Lukács-fityisz és Angyalföld téri akadálypálya
Könnyítések a panelprogramban, lejár a MODEM vezetőjének megbízása, tilalom Pallagon.
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
A fejlődésnek indult növényeknek kellene a csapadék.
Pallagi svindlire figyelmeztettek
Sürgősségi előterjesztés a debreceni közgyűlésen.
Zsáka tovább építi az útjait
A község önerős beruházásokat is vállal, de a nagyobb fejlesztésekhez külső forrásra is szükség lesz.
Pályázatok után érkeznek a munkagépek Furtára
A falu úgy fejleszt, hogy közben ragaszkodik a takarékos gazdálkodáshoz és a hitelmentes működéshez.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Otthoni kávézás új szinten
Otthoni kávézás új szinten
Eszpresszó kávéfőző választási útmutató.
Karbantartókat keres a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
Karbantartókat keres a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
157 hőközpont műszerész és villanyszerelő munkáinak elvégzésére írtak ki pályázatot
A Sensirion elnyerte az Investment Impact Award 2026 díjat
A Sensirion elnyerte az Investment Impact Award 2026 díjat
Az ünnepélyes díjátadóját március 10-én rendezték Cannes-ban.
Hazai és nemzetközi nagyvállalatok kínálnak ígéretes karriert
Hazai és nemzetközi nagyvállalatok kínálnak ígéretes karriert
Országosan várják azokat, akik komolyan gondolják a karrierjüket.
Hirdetés