Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecenben két óra alatt minden eldől

| 2026. 03. 22. | 08:30:22
Az utolsó csata következik a Miskolc elleni párharcban.
Debrecenben két óra alatt minden eldől
A fekete mezes debreceniek a négy közé jutnak, vagy számukra véget ér az idény (Fotó: Zubék Tibor)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Már csak egy hely kiadó a legjobb négy között a jáégkorong Erste Ligában, és március 22-én, vasárnap este Debrecen az is elkel.

A debreceniek az egyik fél negyedik győzelméig tartó negyeddöntős párharcban 3-2-es hátrányban utaztak Miskolcra két nappal korábban, ahol remek játékkal 5-1-es győzelmet arattak, így kiegyenlítettek.

A mindent eldöntő, hetedik ütközetet vasárnap 18.30-tól rendeznek a Debreceni Jégcsarnokban. Óriási csatára van kilátás, és nehéz lenne megjósolni a végeredményt. A debreceniek ugyanis már kétszer vesztettek ebben a párharcban hazai pályán, igaz, kétszer nyertek Miskolcon. Eddig tehát hazai pálya előnyéről nem beszélhettünk.

Ez a csata mindenesetre táblás házat érdemel, és remélhetőleg az feldobja majd a DEAC-os legénységet.

A továbbjutó majd a címvédő Gyergyói HK-val elődöntőzik szerdától, míg a másik ágon az alapszakaszban győztes Brassó a Budapest Jégkorong Akadémia csapatával találkozik szintén az egyik fél negyedik győzelméig.

Erste Liga rájátszás, negyeddöntő, 7. mérkőzés
Március 22., vasárnap 18.30: DEAC-DVTK Jegesmedvék
Debreceni Jégcsarnok
Összesítésben 3-3-ra áll a párharc.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Le- és kiütésekkel tarkított Bocskai-finálék
Le- és kiütésekkel tarkított Bocskai-finálék
Véget ért a debreceni pofonparádé.
Nagy zakót kaptak a debreceniek a Tisza-partiaktól
Nagy zakót kaptak a debreceniek a Tisza-partiaktól
Túl kell lendülnünk a vereségen - mondta a DEAC mestere.
Kiütéssel nyert a DEAC Miskolcon
Kiütéssel nyert a DEAC Miskolcon
A mindent eldöntő, hetedik ütközetet Debrecenben rendezik vasárnap este.
Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek
Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek
A válogatott sporttörténeti jelenség volt, amely beépült a nemzettudatba.
A végéhez közelednek a debreceni ringcsaták
A végéhez közelednek a debreceni ringcsaták
Már csak elődöntők és döntők vannak hátra.
Három debreceni fiatal a válogatottban
Három debreceni fiatal a válogatottban
Olaszországgal, Törökországgal és Szlovákiával csapnak össze az EB-ért.
Felcsúton kéne visszaszerezni az elhullajtott pontokat
Felcsúton kéne visszaszerezni az elhullajtott pontokat
A debreceniek ebben a bajnoki idényben egyszer már nyertek a Puskás otthonában.
Debrecen Maraton: már több mint kétezren neveztek
Debrecen Maraton: már több mint kétezren neveztek
A versenyútvonal során hat helyszínen zenés kísérőrendezvények színesítik a programot.
Gyatra védekezése miatt ismét hátrányban a DEAC
Gyatra védekezése miatt ismét hátrányban a DEAC
A debreceniek pénteken vagy egyenlítenek, vagy kiesnek.
Szűcs Tamás a debreceni csapattársainak is hálás
Szűcs Tamás a debreceni csapattársainak is hálás
Először hívták be a felnőtt válogatottba.
Mihalik András kap hideget-meleget
Mihalik András kap hideget-meleget
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen éppen most diplomázó debreceni sportember egy fricskával válaszolt.
Zajlik a pofonparádé Debrecenben
Zajlik a pofonparádé Debrecenben
Az első nap legnevesebb magyar fellépője kikapott.
Kiütéssel nyert a DEAC Miskolcon
Kiütéssel nyert a DEAC Miskolcon
A mindent eldöntő, hetedik ütközetet Debrecenben rendezik vasárnap este.
Gyatra védekezése miatt ismét hátrányban a DEAC
Gyatra védekezése miatt ismét hátrányban a DEAC
A debreceniek pénteken vagy egyenlítenek, vagy kiesnek.
Mihalik András kap hideget-meleget
Mihalik András kap hideget-meleget
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen éppen most diplomázó debreceni sportember egy fricskával válaszolt.
Miskolcon nyert, és egyenlített a DEAC
Miskolcon nyert, és egyenlített a DEAC
Debrecenben folytatódik a párharc.
Ismét hátrányban a Debrecen
Ismét hátrányban a Debrecen
A hosszabbításban dőlt el a mérkőzés.
A debreceniek visszavágtak a miskolciaknak
A debreceniek visszavágtak a miskolciaknak
Az Erste Liga negyeddöntője 1-1-ről folytatódik a borsodi megyeszékhelyen.
Gödörben a Debrecen, vezet a Miskolc
Gödörben a Debrecen, vezet a Miskolc
A DVTK került előnybe az Erste Liga negyeddöntőjében.
Ilyet ritkán látni: lacrosse-gólt lőtt a debreceni fiatal
Ilyet ritkán látni: lacrosse-gólt lőtt a debreceni fiatal
Máthé Miklós megoldása a meccs egyik legszebb pillanata volt.
Gyászol a debreceni jégkorongélet
Gyászol a debreceni jégkorongélet
Müller Károly évtizedekig szolgálta a sportágat.
DEAC–DVTK: a keleti országrész csatája folytatódik
DEAC–DVTK: a keleti országrész csatája folytatódik
A debreceniek és a miskolciak ismét összecsapnak.
Csalódás! Lenullázták a debrecenieket a döntőben
Csalódás! Lenullázták a debrecenieket a döntőben
A fővárosiak söpréssel nyerték meg a bajnoki aranyat.
Az utolsó szalmaszálba kapaszkodna a DEAC
Az utolsó szalmaszálba kapaszkodna a DEAC
A debrecenieknek nyerniük kell, vagy nem lesznek bajnokok.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Le- és kiütésekkel tarkított Bocskai-finálék
Le- és kiütésekkel tarkított Bocskai-finálék
Véget ért a debreceni pofonparádé.
Nagy zakót kaptak a debreceniek a Tisza-partiaktól
Nagy zakót kaptak a debreceniek a Tisza-partiaktól
Túl kell lendülnünk a vereségen - mondta a DEAC mestere.
Megtorpan a tavasz
Megtorpan a tavasz
Ingadozó hőmérséklet, hűvösebb keleti tájak, több hullámban érkező csapadék.
Gazdaság
Debreceni MÁV-székház: vannak érdeklődők
A vasúttársaság vezetőjét a március elején leszakadt kőlap miatt is kérdeztük.
Bihardancsházán a napelemekre kértek egyházi áldást
Ünnepélyesen adták át a szociális intézmény energetikai fejlesztését a kistelepülésen.
Új aluljárót kapna a Nagyállomás
A debreceni pályaudvaron újabb nyolc térfigyelő kamerákat szerelnek fel.
Lukács-fityisz és Angyalföld téri akadálypálya
Könnyítések a panelprogramban, lejár a MODEM vezetőjének megbízása, tilalom Pallagon.
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
A fejlődésnek indult növényeknek kellene a csapadék.
Pallagi svindlire figyelmeztettek
Sürgősségi előterjesztés a debreceni közgyűlésen.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Új promóció: Hot Buzzer-napok Debrecenben
Új promóció: Hot Buzzer-napok Debrecenben
Egy grátisz gombnyomással azonnali nyeremények várnak rád!
Pályát mutattak a diákoknak Püspökladányban
Pályát mutattak a diákoknak Püspökladányban
A Karacs rendezvénye egyszerre szólt a családoknak, a továbbtanulásról és az intézmény pozitívumairól.
Otthoni kávézás új szinten
Otthoni kávézás új szinten
Eszpresszó kávéfőző választási útmutató.
Karbantartókat keres a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
Karbantartókat keres a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
157 hőközpont műszerész és villanyszerelő munkáinak elvégzésére írtak ki pályázatot
Hirdetés