„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
Van egy pont az ember életében, ahol már nem a „miért" számít, hanem a „hogyan". Hogyan lehet túlélni? Miként lehet másképp élni? Hogyan lehet úgy felkelni reggelente, hogy már nem a szer az első és egyetlen gondolat? A Forrás Lelki Segítő Központ és a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum április 17-én, immár 14. alkalommal rendezte meg a Józanság Napját a debreceni Ifjúsági Házban. Az NA (Narcotics Anonymous) nyitott ülésén a megszólalók nem próbálták szépíteni a múltat; fájdalmas őszinteséggel beszéltek függőségeikről, a pokol bugyraiban vívott harcaikról, a pótolhatatlan veszteségeikről. És arról az utolsó szalmaszálról is, amit végül sikerült megragadniuk. A hallgatóság pedig figyelt. Sokszor megrendülten, lesütött szemmel, máskor könnyekkel küszködve.
Meddig lehet kettős életet élni?
Bence – nevezzük így – több mint három éve él felépülésben. Ma már nyugodtabban beszél a múltjáról, de a mondataiban még mindig ott lüktet az a feszültség, amit hosszú ideig hordozott a felszín alatt. Egy olyan családban nőtt fel, ahol generációkra visszamenőleg jelen volt mindenféle függőség: drog, sport, szex, szerencsejáték. Az édesapja pszichiáterként dolgozott, hivatásszerűen függőkkel foglalkozott, miközben otthon, a zárt ajtók mögött titokban maga is fogyasztó volt. Két különálló világ létezett egymás mellett, és ez a kettősség mélyen beépült Bence életébe is. A látott mintát szinte öntudatlanul, egy az egyben másolta le.
– Megfogadtam, nem leszek ilyen, végül elképesztő, hogy pontosan ugyanazt csináltam. Nem tudtam mit kezdeni az érzéseimmel. Emberek között jól funkcionáltam, de amint egyedül maradtam, elöntött a szorongás. Ezt az űrt töltötték ki a szerek, amiket egészen fiatalon kezdtem használni. Egyetem alatt már intravénás droghasználó voltam, és ebbe majdnem bele is haltam. Egy barátomat el is veszítettem. Akkor még le tudtam állni, de ennek később súlyos következményei lettek: mindig mindent ehhez az időszakhoz hasonlítottam, és azzal nyugtattam magam, „legalább már nem lövök, így minden belefér". Közben sikeres céget alapítottam a barátaimmal, és én is ugyanazt a kettős életet éltem, mint az apám. Napközben működtem, este lecsúsztam. Más területen is kontrollvesztett voltam: mindent túltoltam egészen addig, amíg ki nem ütöttem magam – mondta Bence szinte egyetlen szuszra.
Úgy véli, a diszfunkcionális családokban a legkisebb gyereken jelentkezik leginkább a betegség fizikai tünete: öccse, aki szklerózis multiplexszel és cukorbetegséggel küzdött, harmincévesen hunyt el, a covid végzett vele egyetlen nap alatt. Bence a temetése utáni napon szívinfarktust kapott.
– Nem tudtam gyászolni, mert a gyászra is fogyasztottam. Nagyon le akartam állni, de a családban tabu volt segítséget kérni, így többször majdnem belehaltam. Ismét. Időnként hetekre, hónapokra sikerült leállnom, de a kettős élet megmaradt. Teljesen kiégtem, esténként kiütöttem magam, de az emberek csak azt látták: reggelente az edzőteremben kezdek, onnan megyek át szaunázni, méretre szabott öltönyökben viszem a cég ügyeit... Közben alig vártam, hogy hazamenjek, és megszűnjön a valóság. A családom mindig szeretett, úgy voltak vele, „a jó fej Bencuska kicsit bulizik". De már rég nem volt buli az életem. A végén nagyon súlyos lett a helyzet, és terápiára kerültem, ahol bevezettek egy 12 lépéses közösségbe. Ennek köszönhetően teljesen átalakult az életem. Itt a jó oldalaimat erősítem. A lépésmunka során, amikor visszanézek a múltamra, látom, egyes helyzetekben milyen érzéseim voltak, és azokra hogyan reagáltam. Ma már felismerem ezeket a helyzeteket, és figyelek a testem jelzéseire. Látom, amikor befeszülök, „triggerelődöm". Meg tudok állni, és meg tudom várni, hogy felnőttként reagáljak. Mert óriási szenvedés volt 42 évesen egy 14-18 éves érzelmi szintjén működni – jelentette ki.
Bencének mára szoros kapcsolatai alakultak ki az NA-csoportban. A legfontosabb módszernek a szponzor-szponzorált kapcsolatot nevezte meg, amikor egy felépült függő segíti a felépülésben lévőt – folyamatosan tartják a kapcsolatot, ami segít érzelmileg átvészelni a nehéz helyzeteket. Bence közben munkát is váltott: ma már gyerekekkel foglalkozik, és mint mondja, meglepően jól tud kapcsolódni hozzájuk.
– Minden reggel hálás vagyok azért, hogy élek, hogy foglalkozhatom a múltammal. Nekem sem szabad elfelejtenem soha, honnan jöttem. Egy olyan közegben nőttem fel, ahol az élet kihívásaira adott válaszaim majdnem az életembe kerültek. Ma már nem hibáztatom magam ezért. Ezeket a mintákat kaptam, de itt, a közösségben új válaszokat tanulok. És közben elképesztően inspiráló embereket látok, akiktől rengeteget lehet tanulni – zárta gondolatait.
„A testvérem belehalt ebbe a lázadásba"
Ágota (nevét megváltoztattuk) egy fiatal édesanya, akinek története láthatóan sokkolta a hallgatóságot. Úgy fogalmazott: „az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de az NA hozta el a happy endet". Ma már nem akarja elnyomni az érzéseit szerekkel, és bár az elmúlt években több keresztfüggősége is volt, felismerte a benne zajló folyamatokat, és képes józanul megélni az érzéseit. – Nehéz gyerekkorom volt: apukám korán meghalt, anyukám újraházasodott. Engem pedig éveken keresztül abuzáltak. Kitagadtak, mert „túl hangos voltam". A tinédzserkoromat meghatározta az alkohol és az agresszió, hiszen ezt láttam otthon. A testvéremmel együtt lázadtunk, majd felváltva jártunk a zárt osztályra, ami a családnak teljesen természetes volt. A testvérem végül – 28 évesen – belehalt ebbe a lázadásba. Ez akkora törés volt az életemben, hogy felismertem: velem is nagyon nagy baj van – kezdte fojtott hangon.
Próbált leállni, de a tagadása eleinte erősebb volt nála. Külföldre költözött, ott született meg a kislánya, ám végül annyira mélyre csúszott, hogy olykor az utcán aludt. Teljesen kiütve, azt sem tudva, melyik országban van. Végül belátta, hogy ez az út a semmibe vezet. Hazaköltözött, a kislánya pedig az édesanyja gyámsága alá került. Ágota elment elvonóra, majd terápiára, ahol ma is végzi a 12 lépéses gyakorlatot. – Hálás vagyok, hogy rátaláltam erre a csoportra. Úgy gondolom, ez mentette meg az életemet, és ez az életben maradásom folyamatos alapja. Felépülésben vagyok, járok a gyűlésekre, van szponzorom, írom a lépéseket. Anyukámmal havonta családterápiára járunk, hetente pszichoterápiára, pszichiáterhez pedig kéthavonta. Annyira előre vitt ez a program, hogy rájöttem: nem elég leállni, a problémáimmal is kezdenem kell valamit. Nem akarom többé elnyomni az érzéseimet szerekkel, végre valóban foglalkozom magammal. Nem úgy, mint régen, amikor „tudatosnak" hittem magam, miközben napi szinten tompítottam magam gyógyszerekkel – folytatta csendesen, de határozottan.
Korábban rettegett attól, mi lesz a leállás után: hogyan fog dolgozni, beilleszkedni, mit mond majd az elvesztegetett évekről. Szorongott a gondolattól, hogy majd megkérdezik az önéletrajzát látva: „hol voltál az elmúlt időszakban?". Rengeteg szégyen volt benne, de végül a terápián elkezdte lerakni ezeket a súlyos terheket, és az NA-közösségben tovább folytathatja ezt a gyógyító munkát. – Sokszor a gyűléseken jönnek fel az érzéseim, de itt elfogadnak, megölelnek, nem közösítenek ki. Ez a szeretet és elfogadás hihetetlen erőt ad. Most már én is próbálom továbbadni azt, amit kaptam. Amikor bekerültem, rajtam is segítettek, most én segíthetek az újaknak. Így működik ez a közösség."
Ágota élete mára látványosan rendeződni látszik: a kislánya heti öt napot már vele tölt, és hamarosan elérkezik a gyámság felülvizsgálatának időpontja is. Az édesanyja támogatja abban, hogy hivatalosan is visszakapja gyermekét. Jelenleg takarításból él, közben műkörmösnek tanul, és a jövőben egyéni vállalkozó szeretne lenni. – Még nem tartok ott, hogy teljesen eltartsam magunkat, de folyamatosan dolgozom rajta. Külföldön tartozásokat halmoztam fel, de azokat is sorban törlesztem. Ma már nincs olyan helyzet, ami miatt visszaesnék. Tudom, minden rossz idővel elmúlik, és mindig visszatalálok az egyensúlyhoz – fogalmazott, hozzátéve, hogy a programban egy teljesen új személyiséget épített fel. Régen dühből, irigységből és fájdalomból cselekedett, ma viszont már felismeri ezeket a romboló érzelmeket, és nem hagyja, hogy irányítsák. – Vannak még hibáim, de dolgozom rajtuk. Fontos, hogy tudjuk: a szer nem lehet erősebb nálunk. Mindent legyőzhetünk, csak igazán akarnunk kell.
Fogarasi Renáta
Ha Ön úgy érzi, segítségre van szüksége, nem kell egyedül megküzdenie vele. További információ és támogatás elérhető a Narcotics Anonymous Magyarország oldalán. https://nahungary.hu/
