Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kemény mérkőzésen kaptak ki a debreceniek

debrecenivse.h | 2025. 02. 08. | 15:18:02
A félidőben 7-7-es döntetlenre álltak a felek.
Kemény mérkőzésen kaptak ki a debreceniek
Maroje Gluhaic a mezőny legeredményesebbjeként öt találatig jutott (Fotó: Nagy Anita)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kétgólos vereséget szenvedett a DVSE-Master Good a Kaposvár ellen az OB1. 17 fordulójában február 8-án. Kádár Kálmán együttese sokáig vezetett és szinte végig esély volt a pontszerzésre, a végjátékot azonban jobban bírta az ellenfél.

Pedig nem indult rosszul a találkozó hazai szempontból. Jake Cavano szerezte az első hazai találatot, Maroje Gluhaic ötméteresével pedig már 2-0 volt ide pár perc alatt. Andro Gagulic nem sokkal később akár a harmadikat is megszerezhette volna, de kimaradt a ziccer. A negyed végére a kaposváriak felzárkóztak, de egy találat így is maradt a felek között nyolc perc játék után. (3-2)

A második játékrész hozta a legtöbb gólt, szám szerint kilencet. A debrecenieknek úgy sikerült négyszer betalálniuk, hogy gyakorlatilag minden egyes hazai centerakciót kontrával honoráltak a játékvezetők, sokszor teljesen érthetetlen módon. A félidőben 7-7-es döntetlenre álltak a felek.

A harmadik nyolc perc nem alakult jól a házigazda számára. Ekkor már a DVSE futott az eredmény után, de hiába Stefanidesz Levente, majd Macsi Patrik gólja, a negyed végére hárommal ellépett az Kaposvár. (9-12)

A záró felvonásra ismét megtalálta a játékát a hazai csapat és felzárkózott egy gólra. Többször volt labda az egyenlítésre is, de sajnos ezúttal kimaradtak a lehetőségek. Az izgalmas összecsapás színvonalához sajnos a bírók nem tudtak felnőni, akiknek a ténykedését egy idő után már a kijelző sem bírta, így pár percet állt a meccs a végjáték során. A Kaposvár az utolsó perceket rutinból lehozta és végül 14-12-re győzött egy kifejezetten kaotikus bajnokon.

„Nagyon hajtós, kemény mérkőzésen vagyunk túl, erre számítottunk. A vereség ellenére büszke vagyok a csapatomra, mert végig hajtottak és sokáig meg is volt az esélyünk a pontszerzésre. Azt gondolom, jó úton járunk, erre kell alapoznunk a folytatásban. Gratulálok a Kaposvárnak.” – nyilatkozta a mérkőzést követően Kádár Kálmán, a DVSE-Master Good vezetőedzője.

Folytatás egy hét múlva a Vasas otthonában.

Férfi OB1, 17. forduló
DVSE-Master Good – Kaposvári VK 12-14 (3-2,4-5,2-5,3-2)
DVSE: Krémer B. – , Somorjai, Pónya, Gagulic , CAVANO 2, Macsi M., GLUAHIC 5. Csere: SIPOS B. (kapus), Kis, BERKI 2, Macsi P. 1, STEFANIDESZ 1, MIHOV 1, Bera

További híreink
Őrült meccsen nyertek a debreceniek
Őrült meccsen nyertek a debreceniek
A DVSE továbbra is veretlen.
Fölényes debreceni siker a fővárosban
Fölényes debreceni siker a fővárosban
A DVSE vezeti az alsóházi tabellát.
Büntetőkkel nyert a Debrecen Budapesten
Büntetőkkel nyert a Debrecen Budapesten
A hajdúságiak itthon folytatják.
Nagy Norbert – egy debreceni Nápolyban
Nagy Norbert – egy debreceni Nápolyban
A háromszoros BL-győztes első számú centere.
Zsinórban ötödik győzelmét aratta a DVSE
Zsinórban ötödik győzelmét aratta a DVSE
A debreceniek szeretnénk ezt a formát megtartani a folytatásban is.
Remekeltek a debreceniek a keleti derbin
Remekeltek a debreceniek a keleti derbin
A DVSE három pontot zsebelt be.
Három góllal nyert a DVSE
Három góllal nyert a DVSE
Hibátlanul menetelnek a debreceniek a rájátszásban.
Megvan az idei első debreceni medencés siker
Megvan az idei első debreceni medencés siker
A debreceniek három hónap után játszottak újra itthon.
Vízilabda Eb: ezüstérmes a magyar válogatott
Vízilabda Eb: ezüstérmes a magyar válogatott
Ötméteresekkel nyertek a hollandok.
Hirdetés
Biharkeresztesen összefogásból születik a majális
Civil szervezetek, intézmények és fellépők közösen teremtettek kiváló hangulatot.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Biztonságosabb, nyugodtabb környezet.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Gazdaság
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés