Piknikezés közben kémiai kísérletek Debrecenben

A Debreceni Egyetem (DE) főépülete előtt akár piknikezés közben is nézhetnek látványos kémiai kísérleteket az érdeklődők szeptember 26-án, a Kutatók éjszakáján - közölték a szervezők a programokat beharangozó sajtótájékoztatón, szeptember 9-én, kedden az egyetem fizikai intézetében.
Mándy Zsuzsanna, a programok főszervezője elmondta, hogy a leglátványosabb kísérleteket a kémiai épület felújítása miatt viszik ki a központi épület elé felállítandó színpadra.
A DE valamennyi helyi campusán, valamint Nyíregyházán, Szolnokon és Hajdúböszörményben több mint kétszáz programmal várják az érdeklődőket a Kutatók éjszakáján, amikor az egyetem valamennyi tudományterületen bemutatkozik. A kémiai és fizikai bemutatók mellett érdekes programokkal készülnek a zenészek, az agrárosok, az orvosok, a jogászok, a tanárok és a közgazdászok is - emelte ki a főszervező.
Csernoch László, az egyetem tudományos rektorhelyettese úgy fogalmazott: "a gyerekektől az ötven év feletti gyerekekig" mindenkit várnak a Kutatók éjszakáján, amelynek programjai már napközben megkezdődnek.
Tágabb értelemben a tudomány is játék, a tudósok olyat keresnek, ami még nem volt, és szeretnék bemutatni azoknak is, akik nem tudománnyal foglalkoznak, hogy a tudomány nem valami varázslat, hanem része a mindennapi életünknek - mutatott rá a professzor.
Csernoch László szerint a Kutatók éjszakáján nem csak bemutatják, mit csinálnak, de szeretnék "bevonzani" a jövő generációit. "A nemzet igazi gazdagságát a tudás jelenti" - tette hozzá, kifejezve azt a reményét, hogy a megélt élmények alapján minél több fiatal dönti el: ő is ezt szeretné csinálni.






























