Megválasztották a debreceni Agóra új vezetőjét

Somogyi Béla júliusi – tragikus hirtelenséggel bekövetkezett – halála után Borbélyné Bacsó Viktóriát bízta meg az Agóra Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetői feladatainak ellátásával.
A megbízás szeptember elsejével él és határozatlan időre szól havi bruttó 1,4 millió forint alapbérrel. Az Agóra Tudományos Élményközpontot működtető cég törzstőkéjéből a debreceni önkormányzat 75 százalékban részesedik.
Borbélyné Bacsó Viktória a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum főigazgató-helyettese, matematika, fizika, informatika, biológia szakos kutatótanára. Szorosan kötődik a Debreceni Egyetemhez, ahol elméleti részecskefizikából doktorált.
„2018-ban kezdeményezte a Debreceni Egyetemen a Fizikai Innovációs Kutatóműhely létrehozását, ahol középiskolás tanulók végezhetnek legalább egy éven keresztül tudományos munkát egyetemi kutatók és középiskolai tanárok mentorálása mellett. A kutatóműhelyi tevékenység eredményességét évről-évre igazolják az Országos Tudományos és Innovációs Olimpián kiváló eredménnyel szereplő tanulók” – olvasható Borbélyné Bacsó Viktória méltatásában.
2024-ben megbízást kapott a Városi Tehetséggondozó Munkaközösség vezetésére, kollégáival 600-800 általános iskolással foglalkoznak heti rendszerességgel. A Cívishír nemrég beszélgetett Borbélyné Bacsó Viktóriával.
RaL






























