Izraeli–olasz: kilencgólos thriller Debrecenben

Az olasz labdarúgó-válogatott 5–4-re nyert Izrael ellen a Debrecenben játszott világbajnoki selejtezőn szeptember 8-án, hétfőn este.
Meglepetésre a pályaválasztó izraeliek kezdtek jobban, és a 16. percben megszerezték a vezetést, abszolút megérdemelten, még akkor is, ha Locatelli öngóljaként könyvelték el a találatot (1–0). Ezután nagy fölényben futballoztak a taljánok, futószalagon dolgoztak ki, majd hagyták is ki a helyzeteket. Az első olasz gólra a 40. percig kellett várni, ekkor Kean vette be az izraeli kaput (1–1).
A második felidő elején azonban újabb izraeli gól esett: Peretz lőtt szépen kijátszott akció végén gólt Donnarummának (2–1). Erre megint rákapcsoltak az olaszok, és hét percen belül fordítottak - előbb Kean egyenlített (2-2), majd Politano szerezte meg a vezetést Itáliának (2–3).
Amikor a 81. percben Raspadori is betalált (2–4), azt hittük, itt már nem lesznek izgalmak, ám tévedtünk!
Az izraeliek nagy hajrát nyitottak a győzelmet túl korán elkönyvelő, s ezáltal elkényelmesedő olasz sztárok ellen, és majdnem csodát tett. Bastoni öngóljával egy gólra zárkóztak fel a 87. percben, majd a rendes játékidő utolsó előtti percében Peretz egyenlített (4–4).
Extázisban játszott ekkor az izraeli csapat, ám a újabb fordulat következett a hétperces ráadásban: a Newcastle ásza, Tonali lába sült el (4–5), beállítva a végeredményt.
Olaszország így elvitte mind a három pontot Debrecenből, de a játék képe alapján az izraeliek nem érdemeltek vereséget.






























