Nem csak természettudományi múzeum épülne Debrecenben

Júliusban meglehet az első tárgyalás a debreceni önkormányzat és a márciusban kihirdetett győztes között a Magyar Természettudományi Múzeum kiállítóépülete engedélyes terveinek elkészítése érdekében; közben újabb meghívásos tervpályázatot hirdettek az intézményhez tartozó gyűjteményi központ miatt.
A közelmúltban két ajánlatkérést is közzétett az uniós közbeszerzési rendszerben a városi tulajdonú Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. a természettudományi múzeum ügyében. A korábbi megjelenés a kiállítóépület körül forog, ez az a beruházás, amelyet a nyilvánosság megismerhetett a dán Bjarke Ingels Group és a Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. konzorciuma által megnyert építészeti tervpályázat apropóján. A pályamű egy, a környezethez simuló, debreceni szemmel rendhagyó, sokak által vonzónak tartott vízió. Az önkormányzati cég ezzel a párossal kötne szerződést az engedélyes kiviteli tervek elkészítésére, amelyre 430 nap állna rendelkezésre (az ajánlattételi határidő július 16., más szereplő nem jöhet szóba).
A tervezés a majdnem 23 ezer négyzetméter szintterületű nagyerdei múzeumépületre és annak közvetlen környezetére terjed ki. A műszaki tartalom egyebek mellett 7200 négyzetméter kiállítótérről, 5800 négyzetméter fogadó- és közlekedőtérről, 14 ezer négyzetméter belső kertről és külső parkról ír.

A másik ajánlatkérés július 4-ei és a természettudományi múzeum debreceni gyűjteményi központja érdekében lebonyolítandó meghívásos tervpályázatról szól. Ez nem az Oláh Gábor utcai egykori futballstadion területén valósulna meg, hanem a Debreceni Egyetem Vezér utcai innovációs parkjában. A tervpályázat keretében olyan koncepciót keresnek, amely színvonalas épített és természeti környezetben, fenntarthatóan valósítaná meg a gyűjteményi központ elhelyezését e térben. Mint írják, az épület megjelenése utalhat a múzeum gyűjtőkörére, de a használhatóság kell legyen az elsődleges szempont.
A gyűjteményi központ közel 43 ezer négyzetméter szintterületéből
- 17 ezer négyzetméteren a különböző gyűjtemények helyiségei helyezkednének el (raktározási funkcióval);
- 8500 négyzetmétert könyvtári- és iratgyűjtemények kapnának;
- 2 ezer négyzetméteren laborok, műhelyek lennének;
- 3700 négyzetmétert kutatószobák, irodák, tárgyalók, előadóterem foglalna el;
- több mint 11 ezer négyzetmétert igényelnének a közlekedők, a szociális és egyéb helyiségek.
A 30 millió forint összdíjazású tervpályázat nyertesével hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban kívánnak tervezési szerződést kötni (a legjobb tizenkétmilliót kapna). Az ajánlatkérő legfeljebb 14 tervezőirodát kér fel a részvételre, ebből négyet (CÉH Zrt., NARMER Bt, BORD Kft., Gereben Marián Kft.) közvetlenül. A pályázati időszak kezdete augusztus 19., az eredményhirdetés december 12-én várható.
A beruházás célja az, hogy ne csak kiállítóhely, hanem természettudományos gyűjteményi, kutatási, oktatási és digitalizálási központ jöjjön létre Debrecenben.
Ratalics László










































