Női sorsok és tragédiák a bodaszőlői romatelepről

Van Magyarországon egy település, amely Debrecentől és Hajdúböszörménytől is mindössze 16 kilométerre fekszik. Ide azonban már nem hallatszik el a városok nyüzsgése, és nem érezni a nagyvárosi tempó rohanását. Van helyette csönd, kilátástalanság és olyan utcák, ahol az embereknek a vezetékes víz, a szemétszállítás vagy a fűtött szoba is csak álom marad. Bodaszőlőn, a Lorántffy-telep három dűlőjében a közkút a legféltettebb kincs; itt a gyerekek rettegve várják a szeptembert, mert nem tudják, lesz-e cipő a lábukon, amikor elkezdődik az iskola. A bodaszőlői lakók jelentős része halmozottan hátrányos helyzetű, roma családból származik, vagy olyan emberek, akik lába alól valamikor kicsúszott a talaj, és érdemi segítség nélkül nem találnak vissza a helyes útra. Sokan betegek, emiatt munkaképtelenek, egyik napról a másikra élnek olyan ingatlanokban, amelyek egykor présházként funkcionáltak.

Hegek

Ebben a környezetben próbál kapaszkodót nyújtani a hétköznapokhoz az Opre Roma Egyesület. A Boda Katalin utcai épületükben fürdési és mosási lehetőséget biztosítanak, télen pedig melegedőt nyitnak azoknak, akiknek a házában még kályha sincs, nemhogy tűzifa. Ide érkeznek nap mint nap azok, akiknek az élelem, a tiszta ruha, de sokszor még egy kedves szó is életmentő lehet.

Itt találkozunk a 73 éves Júliával. Vékony, alacsony asszony, szemei könnyben úsznak, arca barázdált, mint akit egész életében a szél fújt és a nap szárított. Kér, hogy ne fényképezzük le: nem akarja viszontlátni magát ebben az állapotban. – Rokkantnyugdíjas vagyok, 52 ezer forintot kapok. Egy kertészetbe járok dolgozni reggel hattól fél háromig – 500 forintos órabérért. Muszáj, különben éhen halnék – mondja, miközben leteszi szatyrait, benne az ebédjével, amit a szomszédos közkonyháról hozott. – Egy ismerősöm házában lakom a kiskutyámmal, de kérem, ne menjenek oda. A patkányok ki-be járkálnak, többször megharaptak már engem is, nem biztonságos – figyelmeztet. Júliának több szakmája is van, de élete nagy részében kertészként dolgozott Csepelen – bejelentés nélkül. Húsz évig egy bolgár cég alkalmazottja volt, hatalmas fóliasátrakban nevelték a krizantémokat, violákat.

Júlia tele van hegekkel – nem csak testi értelemben. Még féléves sem volt, amikor anyja szándékosan forró vízbe dobta.

– Öthónapos koromtól 18 éves koromig állami gondozott voltam. Gyulán, Debrecenben, Esztergomban, Sopronban és Fóton is éltem. Azért kerültem intézetbe, mert az anyám meg akart ölni. Szándékosan beledobott a forró vízbe – süti le a szemét, hogy ne lássuk: a hegeket a lelkében is hordozza. – Annyiszor műtöttek, hogy megszámolni sem tudom. A hátamon, a fenekemen, a lábam között pótolták a bőrt. Hárman műtöttek egyszerre, hogy életben maradjak – meséli. Az apját sosem ismerte.

Lyukak

– Amikor a bolgár cégvezetők meghaltak, megszűnt a munkahelyem. Gondolkoztam, merre induljak, mit csináljak az életemmel. A Vöröskereszt segítségével megtaláltam az anyám; itt, Bodaszőlőn volt. Felkerestem, és végül haláláig gondoskodtam róla, ahogy tudtam – avat be a részletekbe. Meséli, az anyja alkoholista volt, nemrég hunyt el. Az anyja életvitele miatt nem költözött hozzá, 20 évig albérletben élt a településen – 37 ezer forintot fizetett havonta egy olyan házért, amelyben nem volt víz és villany sem, de legalább tető volt a feje felett. Most várja a hagyatéki tárgyalást, abban reménykedik, az anyja házát megörökli, és elköltözhet a patkányfészekből. – Legalább nem a buszmegállóban alszom – jelenti ki, majd rövid töprengés után elsírja magát. – Van egy szobám meg egy előterem. Vályogház, de olyan lyukak vannak rajta, hogy én is át tudnék sétálni a falon. Beesik az eső, télen a hó. Volt, hogy szomszédok fogadtak be télvíz idején pár napig, hogy a nagy hidegben ne fagyjak meg. Még kályhám sincs, hogy fűthessek. Így kénytelen vagyok ruhában, sok takaró alatt aludni. A takarókat is az egyesülettől kaptam, de többet kirágott már a patkány – süti le a szemét. Azt mondja, örül a munkának, még ha keveset keres is, mert legalább nincs otthon napközben. Kap egy szelet zsíros kenyeret és három bögre kávét is.

– Számos betegségem van, fél tüdővel élek, sok pénz elmegy a gyógyszerekre. Kell a munka, mert legalább a kutyámnak tudok élelmet venni. Az anyám temetésére se volt pénzem, így az állam oldotta meg. Csak a pap és én voltunk jelen. Hamarosan jön a hagyatéki tárgyalás időpontja, de kicsit félek is. Az anyám ingatlanába időközben illegálisan beköltöztek, nem ismerem őket, agresszív emberek. Félek, ha rám is maradna a ház, oda nem mehetnék – legyint. Júlia azt is elmesélte, hogy az egyesület segítsége nélkül már régen éhen halt volna. A múltkor egy kétkilós kenyeret kapott, azt ette két hétig. Muszáj volt beosztani, mert nem volt más.

Az ingyenkonyhán kapott ételt is megbecsüli, igazságosan elosztja önmaga és a kutyája között. Jó eb, sok patkányt megfog.

– Magányos farkas vagyok, szoktam mondani. Gyerekem nincs, férjem sose volt. Egy embert szerettem, Pesten együtt éltünk, de elzüllött, utána felakasztotta magát. Barátaim sincsenek, csak itt, az egyesületnél. Ők a nyomorúságomban is megölelnek, beszélgetnek velem, ha tudnak, segítenek. Itt szoktam fürödni, melegedni, kimossák a ruháimat vagy adnak újat. Képzelje el, az egyik szomszéd kedves volt, adott egy tévét. De hát mit csináljak vele, ha nincs áramom? Lefedtem, hátha egyszer majd tudom használni – teszi hozzá. Júlia nem akart a „nyavalyáiról” beszélni, de végül elmondta: csontritkulása van, érelmeszesedése, érszűkülete, nehézlégzése. Azt mondja, most már nem ragaszkodna ahhoz, hogy Bodaszőlőn éljen, de ahhoz igen, hogy a kutyáját magával vihesse. Egyetlen vágya van: egy olyan szoba, ahol nem járnak ki-be a patkányok és nem esik be az eső. Ha egy kályha is lenne a helyiségben, az már maga lenne a mennyország. – Hölgyem, egyetlen dolog számít az életben: a szív. Mindegy, hogy az ember cigány, magyar vagy néger. Csak az a fontos, hogy a szíve szeretettel legyen tele. Remélem, találkozunk még... – mondja, és szatyrait magához véve hazaindul.

Az összes vagyon: egy szerszámos bódé

Az épületből kilépve az 56 éves Jutka fogad minket, akinek története ugyan más, mégis ugyanoda vezet: a kilátástalanságba. Elmondta, jelenleg az erdőben, egy szerszámos bódéban lakik az iszákos volt férjével. – Már 12 éve elváltunk, de egyikünknek sincs hova menni, így kénytelenek vagyunk osztozkodni. Az épület egyik fala a napokban kidőlt – mondja, hozzátéve, reméli, még tél előtt sikerül annyi téglát szerezni, hogy visszaépítsék a falat. – Tizenkét négyzetméter az egész. Nincs konyha, se fürdőszoba. Egy ágy van bent, két szekrény, egy asztal és egy kályha. Ez minden vagyonunk, menjenek el nyugodtan, nézzék meg. 22 ezer forint szociális segélyt kapok. Korábban dolgoztam a Biogalban, ruházati eladó szakmám van, így eladóként is dolgoztam, de voltam a Tevánál, a Dehusznál is, majd itt, Bodaszőlőn közmunkán. Amikor anyám meghalt, depressziós lettem, kicsúszott a lábam alól a talaj. A három gyerekemet elvették, nem tudok róluk semmit. 2010-ben volt egy nagy balesetem is, majdnem meghaltam – összegzi a tényeket. Jutka is az ételosztásra jött, egyetlen napot sem hagy ki. Mint mondja, a szomszédai olykor adnak neki enni, amiért nagyon hálás. – A kályhán melegítek vizet, lavórban mosdok. Akkor van baj, ha esik az eső, mert akkor a lavór azt a vizet fogja fel, ami beesik a tetőn és a kidőlt részen át. Pánikbeteg vagyok, szedek rá gyógyszert, kapok kedvezményt, így ki tudom váltani. De most huzatot kapott a fülem, nem tudom, azzal mi lesz... – teszi hozzá.

Jutka nem szégyelli, hogy gyakran kér kölcsön pénzt és segítséget másoktól. De büszkén hozzá is teszi, amint megérkezik a segélye, azonnal vissza is adja.

– Ez egy ördögi kör: sosem vagyok hónap elején nullán, csak mínuszban – mondja keserűen. Az ismerőseitől megtudom, Jutka a körülményei ellenére igyekszik csinosan mutatkozni. Szereti a szép ruhákat, nagy gondot fordít a haja rendben tartására – hisz egy nő a szegénységében is adjon magára. Ő az egyesület egyik oszlopos tagja, minden rendezvényre azonnal jelentkezik önkéntesnek, és leginkább adminisztrációs feladatokat lát el. A helyiek ámulnak, amikor meglátják, milyen gyöngybetűkkel ír, és félénksége ellenére gyakran szaval is egy-egy verset. – Szeretném, ha még leírná, hogy több mint 250 aláírást gyűjtöttünk össze, hogy a Lorántffy-telepen is legyen szemétszállítás. De nem foglalkoznak a gondolattal. Hogyan várják el, hogy tiszta, rendezett körülmények között éljünk, ha meg se adják a lehetőséget? – teszi fel a kérdést, hozzátéve, a szemétszállítást nem ingyen kérik, vállalnák annak anyagi terhét.

Mindent támogatásnak örülnek

Lakatos Krisztián, az Opre Roma Egyesület alelnöke elmondta, az étel- és ruhaosztáson kívül foglalkoznak egészségmegőrzéssel és -fejlesztéssel, ismeretterjesztéssel, a tagok képzettségének javításával, emellett kulturális rendezvényeket, szemétszedési akciókat szerveznek, gyermek- és ifjúsági érdekképviseletet tartanak fenn. Fontos céljuk a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, így a munkalehetőségek felkutatása is. Nyári táborokat szerveznek a gyerekeknek, napközit működtetnek a szünetekben.

– Rengeteg értékes ember lakik itt, akik a külsejük, a családi hátterük, a betegségeik miatt esélyt sem kapnak arra, hogy bebizonyíthassák, hasznos tagjai lehetnek a társadalmunknak. Traumatizált gyerekkor van mögöttük, rossz példák. Azért dolgozunk, hogy új utat mutassunk, és célunk, hogy ne halat, hanem hálót adjunk az emberek kezébe. De ez nem fog egyik napról a másikra menni, és szükséges az emberek segítsége is.

Az egyesület jelszava: „Megváltozott életek csak megváltozott gondolkodású, megváltozott hitű emberekből születhetnek". A jövőben is azon lesznek, hogy ehhez tartsák magukat. Arra biztatják az embereket, menjenek el a telepre, a saját szemükkel győződjenek meg az állapotokról, hogy tudatosuljon bennük: szükség van a segítségre. Folyamatosan várják az adományokat – a transzparenciára figyelnek.

Aki szeretne segíteni, megteheti a 11600006-00000000-19316231-es bankszámlaszámon keresztül (Opre Roma Egyesület).
A közleménybe írják oda: ADOMÁNY
Szívesen fogadnak tartós élelmiszert, ruhaneműt, tisztálkodó- és tisztítószereket, ágyneműt, játékokat, melyet az egyesület épületében lehet leadni. Cím: Bodaszőlő, Boda Katalin utca 30.

Fogarasi Renáta