Minimálbér-emelés: a számháború idő előtti

A minimálbér emeléséről folyamatos a párbeszéd a munkaadói és munkavállalói oldallal – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium május 27-én. A közlemény szerint a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma keretében 2024. november 25-én írták alá a hároméves bérmegállapodás, amely rögzíti a minimálbér 2025 és 2027 közötti emelését. Kiemelték, hogy a kormány folyamatosan azért küzd, hogy a magyar családok zsebében egyre több legyen, a fizetések évről-évre emelkedjenek. A kormány ennek érdekében Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre, Magyarország forrásait ugyanis nem Ukrajnának, hanem a magyar családoknak és a magyar munkavállalóknak kell adni.
A megállapodás rögzíti a minimálbér 2025 és 2027 közötti évekre számított összegét. Ennek megfelelően a minimálbér 2025. január 1-től 290 800 forintra emelkedett, jövőre, 2026. január 1-től további 13 százalékos emeléssel 328 600 forintra nő, 2027-ben pedig eléri majd a 374 600 forintot. A megállapodás létrehozására irányuló tárgyalások során a felek a rendelkezésre álló makrogazdasági mutatók tényadatait, valamint azok következő évekre számított prognózisait figyelembe véve állapodtak meg az egyes években alkalmazandó emelés mértékéről.
A bérmegállapodás alapját – a közleményben rögzített – makrogazdasági mutatók és prognózisaik képezték: ennek értelmében 2025-ben 8,7 százalékos bruttó átlagkeresettel, 3,4 százalékos GDP-vel és 3,2 százalékos inflációval számoltak. Jövőre várakozásaik szerint a bruttó átlagkereset 7,6 százalékkal, a GDP 4,1 százalékkal bővül, az infláció pedig 3 százalék lesz. 2027-re vonatkozóan 7,4 százalékos bruttó átlagkereset emelkedéssel és 4,3 százalékos GDP bővülésel, valamint 3 százalékos inflációval számoltak. A felek a tárgyalások során számításba vették annak lehetőségét is, hogy ezeknek a mutatóknak az alakulását jelentős mértékben befolyásolhatják a soron következő évek európai gazdasági és világgazdasági eseményei is.
Ezen helyzet kezelése céljából rögzítették a felek, hogy "amennyiben az egyes mutatók eltéréseinek számtani összege a tárgyév I.-III. negyedévi átlagos tényadatai alapján pozitív vagy negatív irányban meghaladja az egy százalékpontot, a VKF tagjai a 2026-ra, illetve 2027-re vonatkozó minimálbér emelés mértékét újratárgyalják – áll a közleményben.
Rámutattak, hogy a 2026. évi költségvetési törvény tervezetében jelzett makrogazdasági mutatók legfrissebb prognózisa szerint idén a bruttó átlagkereset 8,6, jövőre 10,5 százalékkal nő, míg a GDP idén 2,5, 2026-ban pedig 4,1 százalékkal emelkedik. Az infláció a prognózis szerint idén 4,5, jövőre pedig 3,6 százalék lesz. Az újratárgyalás és a jövőévi minimálbér-emelés kapcsán az elmúlt napokban több elemzés, értékelés is született, ezért szükséges rögzíteni, hogy a fenti prognózisból adódóan a 2025-re korrigált prognózis és a bérmegállapodásban foglalt adatok közötti eltérések számtani összege 0,3 százalékpont – írták.
A bérmegállapodás szövegét jogi szempontból vizsgálva így a helyzet egyértelmű. Az eltérések számtani összege kifejezés az eltérések előjellel történő figyelembe vételét jelenti, amely így 0,3 százalékpontos eltérést mutat, amely elmarad a megállapodásban jelzett egy százalékpontos különbségtől. A megállapodás mindemellett egyértelműen rögzíti, hogy az eltérések számtani összegét a 2025. I.-III. negyedévi tényadatok alapján kell számítani. A számháború tehát idő előtti – fogalmazott a minisztérium.
A Nemzetgazdasági Minisztérium természetesen folyamatosan nyomon követi a munkaerőpiaci helyzet alakulását, és folyamatos, nyitott párbeszédet folytat mind a munkáltatói, mind a munkavállalói érdekképviseletekkel – olvasható az NGM közleményében.







































