Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kifizetetlen török számlák Debrecenben

Cívishír | 2025. 10. 22. | 20:06:30
Végrehajtást kezdeményezett egy helyi vállalkozás a BMW és a CATL gyárát is építő Synergy ellen.
Kifizetetlen török számlák Debrecenben
A Synergy a debreceni BMW gyárát is építette (Fotó: Synergy)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nehéz helyzetbe hozhatott egy debreceni autószerelő céget a helyi gyárépítések egyik fő kivitelezőjeként ismert török hátterű nagyvállalat. A kisvállalkozás részéről a Cívishírnek azt mondták, tavaly december óta a Synergy 17 millió forint értékű szervízdíjjal tartozik; megkeresésünkre a Synergy jogásza azzal a meglepő indokkal nevezte „értelmezhetetlennek” a követelés összegét, hogy a kisvállalkozás 2023-as bevétele csak 67 millió forint volt. A cégnyilvántartásból kiderül, hogy Synergyvel szemben az utóbbi két évben lényegében folyamatosan kezdeményeztek végrehajtást bíróságok, közjegyzők. Közben a törökök úgy vitték el egy javítás alatt álló, részben szétszedett autójukat a Balmazújvárosi úti szerviz elől, hogy „elfelejtettek” szólni.

Az Olasz Autószerviz Kft. 11 éve működik a Balmazújvárosi úton, jelenleg öten dolgoznak náluk, a hét összes napján nyitva tartanak. A cég gazdasági vezetőjével beszélgetve elhangzott: három évvel ezelőtt kerültek kapcsolatba a Synergyvel, ezzel az elsősorban Romániában, Georgiában, Törökországban és Magyarországon aktív építőipari vállalattal, amelynek a neve a Nagyállomás fejlesztésével összefüggően is elhangzott már.

– Amikor 2022-ben a BMW gyárát építették, az időjárástól függően naponta több gépkocsit hoztak hozzánk a cég dolgozói. A földmunkák következtében, a sárlerakódások miatt lényegében folyamatosan kaptuk tőlük a személyautókat, a terepjárókat külső-belső takarítás, gumizás megrendelésével. Amennyire mi láttuk, a BMW-nél 2024 őszén befejezték a projektjeiket, s elkezdték a CATL-nél rájuk eső munkák elvégzését. A járműveket, Dacia és Renault személyautókról beszélünk, ebben az esetben is drasztikus körülmények között használták. Ezek a típusok nem ilyen terepre valók, így a működtetésük nagyon-nagyon sok javítással járt. Két éven át lényegében heti rendszerességgel bíztak meg bennünket ilyen munkákkal – mondta.

Azonban – közlése szerint – 2024 decemberében az autószerviz által kiállított, 30 napos fizetési határidejű számlák addig is akadozó megfizetése teljesen leállt. Addig és azóta 17 millió forint követelésük gyűlt össze a Synergyvel szemben. Hangsúlyozta: a díjak megfizetésének elmaradását számtalanszor jelezték; előfordult, hogy egy-egy javításra hozott, elkészült autót már csak valamelyik korábbi számla kiegyenlítése fejében adtak vissza.

A török vállalat a CATL-nak is végzett munkákat Debrecenben (Fotó: Synergy)

– Miközben a Synergy úgy hozta ide a járműveket, hogy a szerviz „nem várhat”, az ellentételezéssel már nem siettek. Külön bosszantó, hogy nincs munkatársuk, akit felhívhatunk a problémákkal. Ha nekik szükségük van a szolgáltatásunkra, akkor „mindent és azonnal”, ha nekünk, az nem érdekli őket. Ha mégis sikerül elérni valakit, akkor általában az a válasz, hogy „nem találják a számlát” – emelte ki.  

Szeptember közepén olyasmi történt, ami az autószerviz történetében még nem, pedig találkoztak már egy-két nehéz ügyféllel. Egy éjszaka ismeretlenek trailerre rakták a Synergy egy, a kisvállalkozás telephelye előtt parkoló Dacia személyautóját. A kocsi nem volt üzemképes állapotban, ugyanis a törökök motorhiba miatt vitték javításra hozzájuk, a motort pedig már szétszedték a műhelyben. A szerviz árajánlatot adott azzal, hogy ha ők hozhatják rendbe az autót, akkor a hibafeltárásért külön nem kell fizetni. Ha viszont máshoz viszik, akkor a vevő számára az átvizsgálás költséggel jár. Azt is hozzátették, hogy a Daciát akkor adják vissza, ha a törökök rendeznek valamennyit a kifizetetlen számlák közül. 
Végül egyikből sem lett semmi: a jármű szeptember 15-ről 16-ra eltűnt… Menet közben kiderült, a kocsit a Synergy vitette el, erre hivatkozva a rendőrségnél – előzetes egyeztetés során – elhárították, hogy feljelentés szülessen. Mondván, a felek polgári peres eljárásban intézzék a vitájukat. Ez azért aggályos, mert ha a Synergy eleve abban a tudatban adta át javítani a kocsit, hogy se a hibafeltárásért, se a javításért nem szándékoznak fizetni, az bűncselekmény gyanúját is megalapozhatta volna.

Az autószerviz gazdasági vezetője elkeseredett: a 17 millió forintos tartozás a 2024-es összesen 80 millió forintos nettó forgalmuk ötödét jelenti. Ráadásul a kisvállalkozásnak a kiállított számlák utáni áfát be kell fizetni, miközben a számla ellenértéke csak nem érkezik… Mindez immár az életben maradásukat veszélyezteti: az alkalmazottak fizetése csúszik, alkatrészeket pedig éppen e nehézségeik miatt már csak készpénz ellenében vásárolhatnak a beszállítóktól. – Nem kötöm magamat ahhoz, hogy a Synergy egyben rendezze a követelésünket. Azt viszont szeretnénk elérni, hogy a vállalat 4-5 milliós részletekben minél hamarabb teljesítsen – hangsúlyozta.

Synergy: nincs tartozás

A Cívishír megkeresésére a Synergy jogásza azt válaszolta: a valós teljesítést tartalmazó, jogszerűen beérkezett és befogadott valamennyi számla szerinti tartozását már korábban megfizették. Feicht Szabolcs közlése szerint a munkatársaik többször egyeztettek a szervizzel, kérve, hogy a rendezetlen számlákat, az azokat alátámasztó dokumentumokkal együtt küldjék el számukra. A kért iratok azonban – írta – nem érkeztek meg. A jogász megjegyezte: értelmezhetetlennek tartja a 17 millió forintos követelést, mondván, nem hiszi, hogy a kft. 67 millió forintos 2023-as bevételének ekkora részét képeznék a Synergy számára végzett szolgáltatások.

Ami az elvitt Daciát illeti, a jogász arról számolt be, hogy a „szerviz nevében több rosszindulatú emailt kaptak”. Sőt, valaki egy, a vállalat hírnevének rontását célzó TikTok videót is feltöltött hasonló tartalommal. – Ezért jeleztük az Olasz Autószerviznek, hogy a náluk lévő autónkat elhozzuk. Az utcán parkoló járművet egy munkatársunk visszavitte a cégünk telephelyére – közölte Feicht Szabolcs, hozzátéve, a gépjárművön komoly sérülés keletkezett, amelynek okait megvizsgálják és szükség esetén jogi lépéseket tesznek.

Ford Rangereket is javítottak, takarítottak a Balmazújvárosi úti szervizben (Fotó: Ratalics László/Cívishír)

Lehetőség a nyomásgyakorlásra

Mivel a felek nem jutottak dűlőre egymással, az Olasz Autószerviz részéről az utolsó ügyvédi figyelmeztetést is elküldték és arról számoltak be a Cívishírnek, hogy megindították a felszámolási eljárást a török vállalat magyarországi leánycégével, a Synergy Construction Hungary Kft.-vel szemben. Érdekesség, hogy a Synergy – az előzményekhez képest némileg váratlanul – az utóbbi hetekben két számlát (egy 175 és egy 575 ezer forint értékűt) kifizetett; a Dacia miatt kilátásba helyezett jogi lépésekből pedig, úgy tűnik, nem lett semmi. 

– Tudatában vagyok annak, hogy egy ekkora vállalat nem tart egy olyan kis cégtől, mint a miénk. De bízok abban, hogy ha a BMW vagy a CATL tudomására jut az eset, ők nem szeretnének egy lapon szerepelni a Synergyvel egy olyan hírben, amely a helyi kisvállalkozók méltatlan helyzetbe hozását tárja fel a nyilvánosság számára – emelte ki az autószerviz képviselője.

A cégnyilvántartásban elérhető adatok szerint a Synergy Construction Hungary Kft.-vel szemben 14 esetben rendeltek el végrehajtást 2023 decembere és 2025 júliusa között különböző pénzkövetelések miatt. A vállalattól október 17-én magyarázatot kértünk a végrehajtások magas számára és azok hátterére. Válasz egyelőre nem érkezett.

Cikkünk október 22-i publikálása előtt az autószerviztől arról tájékoztattak, hogy a törökök újabb négy számla ellenértékét utalták át. Ami a Synergy korábbi álláspontjához képest váratlan fejlemény – de üdvözlendő.

Ratalics László

Mégis a Nagyállomás mellé kerülhet a buszpályaudvar?
Még nem ismerhetjük a török Synergy debreceni tervét, de lehetne okuk néhány korábbi elképzelés megvalósítására.
Hirdetés
További híreink
5,5 milliárdból korszerűsítették az egyetem két épületét
5,5 milliárdból korszerűsítették az egyetem két épületét
Akár 30-60 százalékos energiamegtakarítás is elérhető – közölte a debreceni kancellár.
1956: diákok álltak színpadra a Mechwartban
1956: diákok álltak színpadra a Mechwartban
Debrecenben adták elő a Fenyvesi hóvirágot.
A DKV is igazodik a halottak napi forgalomhoz
A DKV is igazodik a halottak napi forgalomhoz
Sűrített menetrend szerint szállítják a debreceni sírkertbe kilátogatókat.
A külföldiek megmutatták magukat Debrecenben
A külföldiek megmutatták magukat Debrecenben
A sokszínűséget ünnepelték.
34, 34A: pár napra elterelve
34, 34A: pár napra elterelve
A debreceni városrészben építkezés miatt másfelé mennek a buszok.
Búcsúzik Debrecentől a házi pontkirály
Búcsúzik Debrecentől a házi pontkirály
Az ECHL-be igazol a DEAC meghatározó játékosa.
Frissíteni a tanárok és óvodapedagógusok tudását
Frissíteni a tanárok és óvodapedagógusok tudását
Ez a Debreceni Egyetem célja a megújuló pedagógusképzéssel.
Tehetős debreceni nyugdíjasok felajánlásaira számítanak
Tehetős debreceni nyugdíjasok felajánlásaira számítanak
Ismét ebéddel kínálnak a Petőfi téren. Gyűjtést is indítottak.
Tócóskert: kisgyermek zárta ki az anyját
Tócóskert: kisgyermek zárta ki az anyját
Segítségükre siettek a debreceni tűzoltók.
Ideiglenes forgalomkorlátozás Józsán
Ideiglenes forgalomkorlátozás Józsán
November 2-ig dolgoznak a szakemberek.
5,5 milliárdból korszerűsítették az egyetem két épületét
5,5 milliárdból korszerűsítették az egyetem két épületét
Akár 30-60 százalékos energiamegtakarítás is elérhető – közölte a debreceni kancellár.
Debrecenben is luxus lett a temetkezés
Debrecenben is luxus lett a temetkezés
A végső búcsú ára az egekben.
A gyógyszer- és az építőiparban emelkedtek a bérek
A gyógyszer- és az építőiparban emelkedtek a bérek
Borsodban és Hajdú-Biharban csökkent a munkavállalói aktivitás.
Rekordra számítanak a használtautó-piacon
Rekordra számítanak a használtautó-piacon
Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben.
A vécépapírt, a szappant az államnak kell állnia
A vécépapírt, a szappant az államnak kell állnia
Módosították a kormányrendeletet.
Indul a vonatpótlás Debrecen és Nagykereki között
Indul a vonatpótlás Debrecen és Nagykereki között
A buszok órás ütemben közlekednek kora reggeltől késő estig
Újra kellene tárgyalni a bérmegállapodást
Újra kellene tárgyalni a bérmegállapodást
A kedvezőtlen gazdasági mutatók miatt.
160-as tempó Debrecen és Nyíregyháza között
160-as tempó Debrecen és Nyíregyháza között
Nagyszabású vasúti projekt veheti kezdetét.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
5,5 milliárdból korszerűsítették az egyetem két épületét
5,5 milliárdból korszerűsítették az egyetem két épületét
Akár 30-60 százalékos energiamegtakarítás is elérhető – közölte a debreceni kancellár.
Hirdetés
Hirdetés
Kiütéses debreceni győzelem a Balatonnál
Kiütéses debreceni győzelem a Balatonnál
A NEKA legyőzésével folytatta az eddig hibátlan bajnoki szereplést a DVSC.
Gazdaság
A gyógyszer- és az építőiparban emelkedtek a bérek
Borsodban és Hajdú-Biharban csökkent a munkavállalói aktivitás.
Rekordra számítanak a használtautó-piacon
Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben.
A vécépapírt, a szappant az államnak kell állnia
Módosították a kormányrendeletet.
Indul a vonatpótlás Debrecen és Nagykereki között
A buszok órás ütemben közlekednek kora reggeltől késő estig
Támogatott tartalom
Találd meg a jövőd a Debreceni Szakképzési Centrumnál!
Találd meg a jövőd a Debreceni Szakképzési Centrumnál!
Válassz technikumot vagy szakképző iskolát – tanulj szakmát, építs jövőt!
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
A sneaker ma már nem csupán cipő, hanem kultúra.
Szombati munkanap: ugyanúgy parkol Debrecen
Szombati munkanap: ugyanúgy parkol Debrecen
A DV Parking Kft. tájékoztatója.
Da Nanni – Nápoly a konyhádban
Da Nanni – Nápoly a konyhádban
Igazi olasz szenvedély érkezett Magyarországra — és már Debrecen környékén is elérhető.
Hirdetés
Hirdetés