Tenki Rékáék filmje meghatotta a közönséget

Nem szeretek gyerekszínészekkel dolgozni, mert hamar elrontják őket. Kialakul egyfajta attitűdjük, a természetességük helyett betanulnak hangsúlyokat, és bárhogy próbáljuk, nem tudjuk őket ebből kizökkenteni. Azonban Villőt négyszáz lány közül választották ki, a filmrendező, Lakos Nóra pedig külön foglalkozott azzal, hogy miként vezesse rá szerepére. Így naplót íratott vele, sokat beszélgettek, szituációs játékokkal készítette fel. Mégis, ahhoz, hogy az előbb említett, gyerekszínészekre jellemző problémák, manírok nem jöttek elő, Villő tehetsége, természete is kellett – hangoztatta Tenki Réka a Véletlenül írtam egy könyvet című magyar film debreceni bemutatója utáni közönségtalálkozón. A fővárosi Örkény István Színház színésze az előbb emlegetett Demeter Villővel érkezett az Apolló moziba, ahol telt ház fogadta őket. Az érdeklődés nemcsak az alkotásnak, hanem a Jászai Mari-díjas Tenki személyének, debreceniségének is szólt.

A Véletlenül írtam egy könyvet főhőse a „nagylánnyá” váló Nina, aki korán elvesztette édesanyját és író szeretne lenni. Nina túl van a gyerekkoron: amíg korábban nem zavarta, hogy az anyukája arcát sem tudja felidézni, addig kamaszként már keresné az igazodási pontot, amit a sors elvett tőle. Van, akinek a Vénusz nélkül kell kihajóznia. 

A lány az édesapjával (Mátray László) és a kisöccsével (Hárs Bonca) él; a szeretetteljes, felszabadult családi mindennapokban az anya, a feleség hiánya elsősorban a férfi újabb és újabb barátnőiben testesül meg, s egyik kapcsolat sem bizonyul tartósnak. Aztán egy balatoni kirándulás során Detti (Rujder Vivien) személyében olyan nőalak tűnik fel, akivel akár újra egésszé válhat a családi csillagrendszer. Már ha Nina képes elfogadni az új „világhelyzetet”. Eközben a lány a korából fakadó éhes kíváncsiságtól hajtva nagy kalandba vág, a szomszédjukban lakó írótól, Lídiától vesz leckéket arról, hogyan mesélje el a maga történeteit. 

A Véletlenül írtam egy könyvet családi film két fő erénnyel: az egyik a mértéktartás, vagyis az, hogy a történetszövés bájossága nem megy át kellemetlen cukiskodásba, a hangvétel kedvességtartalma a lelki egészségre veszélyes mesterséges színezőanyagoktól mentes, vagy legalábbis nem több, mint amennyit a műfaj megkíván. 

A másik: egy-két üresjáratot leszámítva a film kézben tartott, a színészek hozzák a figurákat, nincs öncélúság se képekben, se szövegben. Tudatos, részletekbe menően átgondolt, szellemes alkotás, amely a 18 év alatti korosztályokat is hívja, hiszen a téma és a videószelfit gyakran idéző, animációkkal kevert megvalósítás egyaránt 21. századi. A főszereplő, Demeter Villő alakításával egy profi színész is elégedett lehetne.

Neki magának filmes rutinja nem volt, mint az Apolló moziban hallhattuk, korábban egy versmondó verseny különdíjasaként egy napot forgathatott tévésekkel, de ennyi. Igaz, a főszerepre történő kiválasztás folyamata majdnem egy évig tartott. 

– A szüleim erdélyiek, de én már Budapesten születtem. A filmmel való első szembesüléskor, egy amszterdami fesztiválon a közelmúltban, sok kis hibát találtam a játékomban. Arra gondoltam, csinálhattam volna jobban. Idegesített, de a sokadik megtekintésnél már elfogadtam a helyzetet és megszerettem a filmet. Aztán az iskolai évfolyamommal is megnéztem, ettől nagyon féltem, mert mindig akadnak, akik belekötnek valamibe. Hála istennek pozitív véleményekkel találkoztam, a korábbi kétkedők elnézést kértek, tetszett nekik – mondta a 15 éves Villő, aki az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának kilencedikes tanulója. Korai volna kijelenteni, hogy színészi pályára megy, most éppen a pszichológia is érdekli 

A kettő nincs messze a egymástól, jegyezte meg Tenki Réka, aki a filmben Nina nagynénjét játssza. Bár egy ideig nyitott volt, hogy ő vagy Rujder Vivien alakítsa Dettit. – Nekem az 50 napos forgatásból 6 nap jutott, tehát nem mondhatni, hogy annyira benne lettem volna a Véletlenül írtam egy könyvet „vérrendszerében”. Mégis végtelenül büszke vagyok az alkotásra, mert fontos műfajnak tartom a családi filmet, s Magyarországon egy ideje nem készült ilyen. Nem elég pusztán animációkkal mesélni a gyerekeinknek és számít, hogy a történet ránk is hatással legyen. Ráadásul ebben a filmben olyan alapproblémák is előkerülnek, mint hogy mit kezdjünk a menstruáció megjelenésével vagy azzal, hogy a digitális világban a fiúk miként viselkedjenek a lányokkal. Például a szerenád menő! – hangsúlyozta Tenki Réka kétgyermekes anyaként. 

Hozzátette: Lakos Nóráék forgatása igazán gyermekközpontú volt, Villőt fénydublőrt segítette, „szeretettel, biztonsággal vették körül a gyerekeket, hogy tudjanak áradni” (a „fénydublőr" az a személy, aki beáll a színész helyére, amíg az operatőr és a világosítók bevilágítják a jelenetet). A film több forgatókönyv-fejlesztésen is átesett, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy olvasópróbákon, felnőttek és gyerekek előtt tesztelték a szöveget, s ami nem működött, azt átírták. 

Tenki Réka olyan típus, aki „nem bírja magát visszanézni”, helyette bízik a rendezőben, akivel előtte alaposan átbeszéli, hogy mit szeretne látni. – Összezavarodok, ha a felvételen látható önmagam nem egyezik azzal, akit én elképzelek a jelenetben. Ezért a döntést ráhagyom a rendezőre – említette egy kérdésre. A színész figyelme ebben a időszakban – érthetően – a Futni mentemre fókuszál, amelynek ő az egyik főszereplője. Az utóbbi három évtized legnézettebb hazai mozifilmjére hónapokon át heti 4-5 futással is készült annak ellenére, hogy előtte soha nem űzte, nem is szerette ezt a sportot.  

A jövőbeli tervekről szólva a színész azt mondta, abban a tudatban képezi magát folyamatosan, hogy amikor a lehetőségek egyszer csak bekopognak az ajtón, akkor megint élni tudjon velük. – Voltak szerepálmaim, de aztán sorra kiderült, hogy amiket kapok, azok jobbak annál, mint amiket magamnak álmodok – fűzte hozzá.

Természetesen Debrecen is szóba került. – A legjobb barátnőm azóta is itt él, a város tehát egyszerre jelenti számomra a barátságot, a gyermekkoromat, a szeretetet. A mostani vetítésre édesapámmal jöttem, sétáltunk idefelé. A Vénkerti Általános Iskola, ahová jártam, felújításon esett át, sokkal szebb, mint volt! Debrecenben annyi mindenhez van közöm, emlékszem, hol sírtam el magam vagy hol futottam át az úttesten, ami után apukám lecseszett… Egy Budapest melletti faluban lakunk, a hivatásom a fővároshoz köt. De a mai napig visszasírom, hogy nem Debrecenben élek.

Ratalics László