Pesti klubbal boronálta össze Dzsudzsákot a kormánylap

Dzsudzsák Balázs, a DVSC 38 éves csapatkapitánya és a magyar válogatottsági rekorder várhatóan befejezi játékos-pályafutását, és új szerepkörben folytatja karrierjét. A Magyar Nemzet információi szerint tárgyalásokat folytat az NB II-es Budapest Honvéddal, ahol sportigazgatói pozíciót tölthet be a nyártól.
Dzsudzsák szerződése június 30-án lejár a DVSC-nél, és bár korábban hajlott arra, hogy még egy évvel meghosszabbítsa azt, de mivel tavasszal többnyire csereként jutott lehetőséghez, inkább a visszavonulás mellett döntött. Annak ellenére, hogy a szezon során 11 gólpasszal az NB I gólpasszkirálya lett, a vezetőedző, Nestor El Maestro döntése alapján a csapatban betöltött szerepe jelentősen csökkent.
A hivatalos bejelentés még nem történt meg, de a tárgyalások előrehaladott állapotban vannak, és várhatóan a közeljövőben véglegesítik a megállapodást - írja a kormánylap.
A hír alapjául szolgálhat a tény, hogy a debreceni futballista és Szijjártó Péter külügyminiszter különleges kapcsolatot ápol egymással, és utóbbi a fővárosi klub legnagyobb szurkolója.





























