Papp László gondolatai a közlekedési múzeumról

Amint arról beszámoltunk, az Építési és Közlekedési Minisztérium meghívásos tervpályázatot írt ki a Debrecenbe tervezett Magyar Közlekedési Múzeum kapcsán.
Nemcsak ellenzéki oldalról, hanem a kormánypárt részéről is erős kritikát kapott az ötlet. Kőbánya fideszes polgármestere azt írta: szomorúan olvasta a hírekben, hogy a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium tervpályázatot írt ki a Debrecenbe tervezett új múzeum megépítésére.
A polgármester kifejtette, hogy a X. kerületi önkormányzat korábban sokat küzdött azért, hogy náluk valósulhasson meg az új közlekedési múzeum, amelynek szerinte a volt Északi Járműjavítóban lenne a méltó helye.
Papp László gondolatai
A debreceni polgármester üdvözli az újabb fejleményt.
Örömmel és bizakodással fogadtam Lázár János miniszter úr döntését az új közlekedési múzeum debreceni felépítésére vonatkozóan, ahogyan azt is, miszerint elindul a tervpályázati eljárás. Ez a döntés nem a múltnak, sokkal inkább a jövőnek szól. Egy olyan jövőnek, amelyben Debrecennek hazai és nemzetközi szinten is kiemelkedő szerepe lesz a mobilitásban, a közlekedés fejlődésében, azzal az autóipari és egyetemi háttérrel, amellyel városunk rendelkezik
- fogalmazott a debreceni polgármester a közösségi portálon július 2-án, szerdán. Hozzátette: az európai autógyártás egy új korszakát nyitja meg idén ősszel a BMW azáltal, hogy új debreceni gyárában elindítja a Neue Klasse sorozatgyártását, ami a város és az ország vonatkozásában is gazdaság- és közlekedéstörténeti mérföldkő.
Debrecen számára ez egy új fejlődési pálya, amelyhez a mi megítélésünk szerint kifejezetten jól illeszkedik a közlekedési múzeum gondolata. Egy olyan helyszínen – a debreceni BMW-gyár szomszédságában –, amely minden bizonnyal az európai autógyártás kiemelkedő helyszíne lesz. Ezért is vagyunk elkötelezettek a közlekedési múzeum debreceni megvalósítása mellett
- írta a cívisváros első embere, aki szerint minden választott vezető kötelessége, hogy küzdjön minden lehetőségért, amellyel a közösségét jobbá, erősebbé teheti.
Ezt teszem én is, és nyilván ezt teszi kollégám, D. Kovács Róbert Antal polgármester is, aki szót emel a kőbányai helyszín mellett. Tisztelem elkötelezett munkáját, amit a főváros ezen kihívásokkal teli kerület érdekében végez, és bízom abban is, hogy van olyan fejlesztés, van olyan megoldás, ami kormányzati segítséggel eredményessé teszi az eddigi munkát és áldozatvállalást még akkor is, ha a múzeum Debrecenben épül fel.
- üzent a kőbányai kollégájának a debreceni elöljáró.






















































