Nincs vége. Újabb vihar várható Hajdú-Biharban

Hajnali négy és reggel nyolc óra között 308 új káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről a műveletirányítási ügyeletekre, eddig összesen 6 ezer 548 bejelentés volt. A katasztrófavédelem július 8-án délig összesen 3 ezer 42 káreseményt számolt fel, a többi helyszínen jelenleg is dolgoznak a tűzoltók. Az érintett településeken a mai nap az önkormányzatokkal együttműködésben felmérik, mennyi tetőt kell fóliázni és mennyin kell átmeneti helyreállítási munkákat végezni.
A káresetek mihamarabbi kezelése érdekében ma tizennégy tűzoltóegységet csoportosított át a katasztrófavédelem a leginkább érintett megyékbe, akik már meg is kezdték a munkát. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek kedden hajnali 4 és reggel 8 óra között 235 fővel és 63 technikai eszközzel avatkoztak be. A műveleteket 2 önkéntes tűzoltó egyesület és önkéntes mentőszervezet 18 fővel és 4 technikai eszközzel, valamint 6 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 56 fővel és 20 technikai eszközzel támogatta.
Hat vármegyei – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg –, valamint a fővárosi fő- és műveletirányító ügyelet megerősítése megtörtént, emellett operatív törzs működik a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon, a fővárosban, és hat vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságon. Helyszíni operatív törzs Orosházán és Szarvason tevékenykedik. Továbbra is folyamatosan dolgoznak a szolgáltatók a vihar miatt bekövetkezett villamosenergia-ellátási kiesés helyreállításán, a szolgáltatók havária-központjában a katasztrófavédelem összekötő tisztjei segítik a munkát. A szolgáltatóktól kapott információk szerint a Dunántúlon felszabadult szakemberek a Tiszántúlon dolgozó kollégáik munkáját segítik. Jelentősen csökkent a kiesett fogyasztási helyek száma, a szolgáltatók tájékoztatása szerint az esti 366 ezer 723-ról hajnali négy órára 185 ezer 413-ra, reggel 8 órára pedig 73 ezer 247-re csökkent a számuk.
A HungaroMet Zrt. tájékoztatása szerint kedd éjfélig az ország délkeleti felén ismételten valószínűek heves zivatarok, széllökés, jégeső, felhőszakadás. Kedden délután a keleti határvidéken a zivataros rendszer hatására ismételten van esély nagyobb területen károkozó szélrohamok kialakulására is. A cellák fokozatosan kelet, északkelet felé helyeződnek, délután már inkább a Dunától keletre fordulhatnak elő. A kedd esti órákra várhatóan megszűnik a zivatartevékenység.




















































