Kolbásztöltés Komádiban: füst, móka, csapatmunka

Hagyományőrző kolbásztöltő versenyt rendezett Komádi önkormányzata a város piacán február 14-én. A kolbásztöltő verseny helyszíne már messziről árulkodott arról, hogy itt nem a csendé a főszerep. A sátrak között járva egyszerre keveredett a friss hús, a fűszerek és a füst illata, a háttérben pedig szólt a zene: a programhoz a Bakator együttes adta a ritmust. A baráti társaságok és munkahelyi közösségek egymás mellett rendezkedtek be, ki-ki a saját „bázisát” alakította ki, a beszélgetésekből, nevetésekből pedig hamar kiderült: nem a görcsös verseny, hanem közös munka és jókedv a tét.

– Második alkalommal rendezzük meg a kolbásztöltő versenyt, télbúcsúztató, farsanghoz hasonló kis rendezvényünket, ami az önállóan szerveződött csapatoknak, baráti társaságoknak, munkahelyi közösségeknek szól – mondta Tóth Ferenc polgármester, miközben a sátrak alatt egymás mellett dolgoztak a csapatok. – A verseny is inkább magáról a munkáról szól, mint az igazi versenyről – tette hozzá.

A pultokon előkészítve sorakoztak a tálak, fűszerek, eszközök; minden társaság a saját receptjét, a saját ritmusát hozta. – Különböző ízesítésű kolbászok voltak tavaly is, és ami a legfontosabb, hogy jó legyen a hangulat – fogalmazott a polgármester. A jókedvhez a zene is sokat tett hozzá, de legalább ennyire a csapatok belső világa: a félmondatokból, összenézésekből, rutinos mozdulatokból látszott, ki kivel van „összeszokva” – barátok, kollégák, régi ismerősök.

Idén 18 csapat nevezett, ami ugyan valamivel kevesebb a tavalyinál, de a hangulat így is hamar összeállt. – Tavaly egy kicsivel többen voltunk. Talán a Valentin-nap lehet az oka, de én azt hiszem, hogy akik itt vannak, jól érzik magukat – mondta Tóth Ferenc.

Az önkormányzat a feltételeket biztosította a csapatoknak. – Nevezési díjat kellett fizetni, aminek fejében kapnak öt kilogramm kolbászhúst. Ezen kívül sátrakat biztosítunk, áramellátást, a szórakozáshoz a lehetőséget – sorolta. 

A sátrak alatt így nemcsak kolbász készült, hanem közösségi élmény is: egymás munkájára is oda-odanéztek, tanácsok repkedtek, közben pedig mindenki a saját ízvilágát próbálta megmutatni.

A munka és a közös idő délutánig adott keretet a télbúcsúztatónak.

Közösség és jókedv

A sátrak között járva jól látszott: ugyanaz a rendezvény mennyi különböző közösséget tud egy napra egy helyre hozni. A gyermekotthon nevelői például rögtön az elején leszögezték, hogy náluk a kolbásztöltés nem látványosság, hanem közös rutin. – Sajtos kolbászt készítünk, ami családi recept – mondták, a sajt mennyiségét pedig egy kérdéssel intézték el: – Mondjuk meg? Legyen elég annyi, hogy közepes. A csapatuk is ilyen volt: nem nagy létszámú, inkább családias. – A lakóegységben öten dolgozunk; mi öten, és a családtagok is jönnek még – tették hozzá.

Pár sátorral arrébb a Barsi Dénes Általános Iskola csapatánál előbb a szem, aztán a kérdés akadt fenn a gondosan összeállított díszítés láttán; ugyanis sajtból és kolbászból az iskolájuk épületét formázták meg a pedagógusok. – Dekorációként készült – felelték, amikor rákérdeztünk, versenyfeladat-e, de a díszítés mögött már komoly „disznótoros” sor állt. – Házi készítésű sajttal, ropival, disznótorossal, szalámival, kolbásszal, kenőmájassal, rakott fejjel – sorolták, és pontosítottak is: – Tehát nem disznósajttal, hanem rakott fejjel. A hangulatról pedig megjegyezték, hogy az most is kiváló. Ezért jöttek vissza idén.

A Bihari Vadkakasok sátránál már az első pillanatban kiderült, hogy itt mindenki beszáll, aki a közelben van – még akkor is, ha „vendégként”. – Én csak vendég vagyok, Zsadányból – mondta az egyik, a bográcsban húst kavargató megszólított. A menü viszont nagyjából kirajzolódott. 

– Marhapörkölt lesz valószínűleg…, de marhahús van benne, az száz százalék 

– mondta nevetve, miközben a háttérben már készült a kolbász: – Ledaráltuk a kolbászhúst, és most fűszerezzük.

A sátorban egyszerre több étel is készült. – Ha minden sikerül, akkor lesz pacallevesünk, marhapörköltünk, pusztasült kolbászunk – sorolta, és közben azt is elárulták, miért készült több a reggelit jelentő bundás kenyérből. – A környező csapatokat is vendégül tudjuk látni.

És amikor a sátorsor végén a Komádi Városi Népdalkör „mamái” kínáltak a saját, gondosan összeállított táljukból, a nap képe végképp összeállt. – Ilyen mamák vagyunk – mondták nevetve, aztán sorolták, mi minden került az asztalra: – Abált szalonna, szalámi, házi kolbász, sajt, sütemény. A népdalkör tizenhét éve működik, és ők nem is nagyon magyarázták túl, miért jöttek: – Minden városi rendezvényen ott vagyunk, sütünk, főzünk – fogalmaztak. A kolbásztöltő fesztivál ebben a mondatban lett igazán helyi: közösségből közösségnek, jókedvből jókedvre.