Ironman lett a 43 éves, kétgyermekes debreceni pedagógusnő, Csuja Beáta

3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, majd egy maraton a végére – ez az Ironman-versenyek távja. Nem normális, aki kitalálta, de az sem, aki nekivág, mert jó a sport, de ami sok, az sok – gondolja a többségünk, pedig a környezetünkben élők, hús-vér emberek mutatnak példát elhivatottságból, akaraterőből és kitartásból. Úgy tűnik, szűkebb pátriánk, a Hajdúság kifogyhatatlan a kiváló extrémsportolókból, akik teljesítménye egyszerre váltja ki bennünk a csodálatot és a döbbenet érzését.

Negyvenes nő akcióban. Nem luxusfeleség!

Már megszoktuk, hogy a közönségkedvenc futballista, az örökmozgó Dombi Tibor, vagy a hozzá hasonlóan energikus volt bokszoló, Komjáthi László ultrafutónak állt, elvégre nekik gyerekkoruk óta lételemük a mozgás. Nagyobbat nézünk, ha  valaki sportpályafutás nélkül, a negyvenes éveibe lépve kezd el extrém távokkal idegeket borzolni, mint a debreceni Szabó Sándor, de Józsán és Tégláson is van egy-egy vasemberünk, akik hatvanon, hetvenen túl kezdtek elképesztő futóteljesítményekkel csúcsokat döntögetni. Amikor azonban tudomást szerzünk arról, hogy egy negyvenen túli nő, egy kétgyermekes anyuka teljesítette a nagyatádi Ironman-versenyt, akkor előtte térdre borulunk! Különösen annak tudatában, hogy a Hajdúnánásról néhány éve Debrecenbe költöző Csuja Beáta a pedagógusi- és a háztartási munka mellett edz, és bár boldog kapcsolatban él, nem luxusfeleség, aki csak a sportos hobbijának hódolhatna, tudniillik élete párja is pedagógus. Minden „kötelező” mellett ráadásul sérült gyerekekkel is foglalkozik, mozgásfejlesztést végez a Mi érted élünk Egyesületben.

Mondhatjuk, hogy csak a kezdet nehéz. A sportos múlt ugyanis átlagos, vagy inkább az alatti. Beáta az általános iskolában talajtornázott, megyei szintű versenyeket termett babér számára, a gimnáziumban pedig kosarazott, de a futással nem volt jó barátságban.

„Egyszerűen nem bírtam futni, vagy csak nem tettem próbára magam, fene tudja. A futással akkor kerültem közelebbi kapcsolatba, amikor a fiam, Bendegúz négyévesen kitalálta, hogy karatézni szeretne. Elvittem Forgó Laci bácsihoz Hajdúnánáson. Az első másfél órás edzést végig ültem a kispadon, a másodikon már beálltam a gyerekek közé egyetlen felnőttként. Ők később abbahagyták, én folytattam, közben pedig futni is elkezdtem, hogy jobb legyen az erőnlétem”

meséli Beáta a sportos karrierjének kezdetét. A folytatást már a bátyja, Gábor alapozta meg, aki már akkor javában triatlonozott.

„2016-ban elkísértem a bátyámat Nagyatádra egy Ironman-versenyre, és ott szerelembe estem a triatlonnal. Tényleg, szerelem volt első látásra! Megfogadtam, hogy én is Ironman leszek valamikor. Egy éven belül úgy felkészültem, hogy Kaposváron a fél Ironmant megcsináltam, korosztályos harmadik lettem a nők között”

Ironman, vagyis Ironwoman – vélhetően azért nevezte el a vasembernek ezt a távot a kitalálója, mert azt hitte, nő nem tudja végigcsinálni. Beáta rácáfolt, Ironwoman is van!

„Amikor a szüleimmel közöltem, hogy én Iromman leszek, anyukám azt mondta, ez nem nőknek való, apukám pedig csak annyit mondott, hogy ha akarod, kislányom, meg tudod csinálni. Sajnos a biztató szavai mellett nem tudtam megtenni, hiszen idén váratlanul itt hagyott minket, emiatt a fájdalom is motivált, de nagyon sokat áldoztam érte, hogy fentről büszke lehessen rám”

Magyarországon a hússzú távú triatlonosok számára az esztendő versenye a nagyatádi Ironman, hivatalos nevén: eXtremeMan Nagyatád.

Beátának a felkészülést nehezítette a járványhelyzet, mert a debreceni uszoda csak júniusban nyitott a közönség számára. A bringázásra télen a szobában is ráedzhetett egy speciális görgő segítségével, a futás pedig már több mint hobbi, tíz éve rendszeresen hosszabb távokon ereszti ki a napi gőzt, a főzés és a mosogatás után vagy előtt, példának okáért a maratonit távot már is többször lefutotta. No de a maratoni táv még semmi egy Ironmannek, vagyis Ironwomannek! Ahogy Beáta fogalmaz, egy hosszú távú triatlonversenynek az csak a záróakkordja.

„A rajt előtt, a tó partján nagyon ideges voltam, a bátyámmal, aki szintén indult a versenyen, egymás mellett álltunk, megölelt, és csak annyit mondott: ne félj! Amikor eldördült a rajtágyú, teljesen felszabadultam, a 3,8 kilométeres úszás olyan könnyedén ment, és olyan gyorsan eltelt az 1 óra 40 perc, hogy magam is meglepődtem, maximálisan feltöltődve ültem fel a biciklire. Hét és fél órára terveztem a 180 kilométeres kerékpározást, de 7 óra 3 perc alatt teljesítettem, annak ellenére, hogy az utolsó 30 kilométer – bevallom – már nem esett olyan jól. Amikor leszálltam a bicikliről, tudtam, hogy már „csak” egy maraton van hátra. Nyeregben éreztem magam! A fele nagyon jól ment, utána folyamatosan lassultam, az utolsó tíz kilométer pedig már kifejezetten szenvedés volt. Nagyon kellett, hogy az utolsó kilométereken a párom kísérjen, és biztasson, ami a lelkemnek nagyon jót tett. A vége felé mondta, hogy ne kapkodjam el a befutót, éljem meg a pillanatot. Amikor beértem a célba, életem legnagyszerűbb érzése volt látni, hogy ott áll a két gyermekem, a szerelmem, anyukám, a bátyám - aki már célba ért három órával korábban -, és ott volt apukám, még ha csak a lelkemben is, a fényképével a kezemben értem be”

- mesélte el Beáta élete nagy pillanatát. 14 óra 30 perc – jó ez egy 43 éves, mezei pedagógustól, summázta a teljesítményét, hozzátéve azt, hogy rengeteg ember gratulált neki a közösségi portálon, annyi szép szót kapott, hogy az is boldogsággal tölti el a lelkét, és köszöni mindenkinek, aki szurkolt neki.

Csak akarni kell – vallja Betti, üzenve a hölgytársainak. Nincs emberfeletti, állítja. Az Ironmant a férfiaknak találták ki, de lám, a nők is képesek rá! Nem kell mindenkinek ezt a kegyetlen távot kitűznie megának, elég, ha csak 4-5 kilométert fut az ember esténként, teszi hozzá. Ő is így kezdte. Esténként az öt kilométer lefutása is lélekemelő a gyerekek és a háztartási munka mellett. Vagy inkább után, lefekvés előtt. Mindegy.

Aszkéta életmód? Dehogy!

A kockás has a sok sport eredménye Beátánál, nem a táplálkozásé. Azt eszi, amit főz, márpedig a gyerekek és élete párja nem salátán élnek. Ő is megeszik mindent, de csak mértékkel. Az Ironman-verseny előtt fél évvel letette az alkoholt, bár addig sem vitte túlzásba, egy hónapja pedig az imádott süteményt is megvonta magától.

„Most tőled, az újságírótól kaptam meggysört, amit nagyon szeretek, és nem is emlékszem, mikor ittam utoljára. Sok lemondással jár egy felkészülés, de ki lehet bírni. A legtöbb áldozatot nem én hozom, hanem a családom. Ez az életmód ugyanis – azon túl, hogy sok időt igényel – anyagilag is megterheli a családi kasszát. Pedagógusként csak hosszú évek spórolásával tudtam megvásárolni a felszereléseket, a biciklit és minden mást. Sok külföldi nyaralás ára ment el az én célkitűzésemre, és ezért sosem tudok elég hálás lenni a gyerekeimnek és a szerelmemnek, anyukámnak, a testvéremnek, akik mind-mind maximális támogatásukról biztosítottak”

Ha megvan az Ironman, mi lehet a cél a jövőben? – szegeztük a kérdést búcsúzóul Beátának. Már a gesztusokból arra következtettünk, hogy a bakancslista mehet a szemetesbe!

„A célban azt mondtam magamnak, hogy ennyi volt, és nincs tovább! Két nap után már azon jár a fejem, az a kérdés foglalkoztat, hogy hol nyerhettem volna időt? Itt is, ott is lehetett volna jobban csinálni, egy kicsi benne maradt az úszásban, egy kicsi a kerékpározásban, nagyon sok a futásban. Szerintem tudnék én ennél jobb is lenni!”

– így Csuja Beáta, az újdonsült Ironwoman. Nem nehéz olvasni a sorok között: ismét hadat üzent Nagyatádnak!

Cs. Bereczki Attila