Igor Bogdanovics álma a DVSC-kispad

Igor Bogdanovicsot nyugodtan nevezhetjük Loki-ikonnak, hiszen a debreceni szurkolók a nevét együtt emlegetik a Sándor Tamáséval, a Dombi Tiboréval vagy a Kerekes Zsomboréval. Jelenleg a Kisvárda sikeréért küzd, és mint a szabolcsi gárda pályaedzőjét láttuk vendégül a szerkesztőségben, hogy kibeszéljünk mindent: a múltat és a jövőt egyaránt.

Cívishír: – Kevesen mondhatják el magukról, hogy a debreceni szurkolók ikonként tartják számon. Te vagy az egyik!
Igor Bogdanovics: – Erre nagyon büszke vagyok, megtisztelő érzés. Én mindig is kiemelt figyelmet szenteltem a debreceni szurkolóknak, most is kimentem hozzájuk, amikor a Loki Kisvárdán játszott.

Cívishír: – Az első emléked mi Debrecenről?
Igor Bogdanovics: – Szerbiában, fiatalkoromban a Ferencváros, a Honvéd, a Vasas, az MTK és az Újpest volt ismert akkoriban. Később az Újpest ellen vívtunk is a Vojvodinával egy UEFA-kupa párharcot. A DVSC-ről sokáig semmit nem tudtam, még azt sem, hogy létezik egyáltalán.

Cívishír: – A te ifjúságodban a DVSC az NB I. és az NB II. között ingázott, nem mutatta magát a nemzetközi porondon, úgyhogy nem csodálkozunk. No de aztán mégis itt kötöttél ki. Hogyan is?
Igor Bogdanovics: – A Crvena Zvezda játékosa voltam, és súlyosan megsérültem. Sokat kihagytam, hosszan tartó rehabilitáción vettem részt, és miután az orvosok sem bíztak benne, hogy teljesen felépülök, a klubvezetőkkel arra a döntésre jutottunk, hogy eligazolok. Ajánlatot kaptam Dél-Koreából, de az végül nem jött össze, mert az edzőt, aki hívott, közben menesztették. Utána közölte a menedzserem, hogy a Debrecen szeretne leigazolni. Bevallom, először nemet mondtam, mert – és ezt, kérem, ne tekintsék nagyképűségnek – a Crvena Zvezdától egy számomra ismeretlen magyar klubhoz igazolni nem igazán tűnt jó ötletnek. Miután azonban a menedzserem kitartóan győzködött, hogy egy jó csapatba kerülök, és a DVSC is ugyanilyen kitartóan invitált, elfogadtam az ajánlatot.

Cívishír: – Ha egyáltalán nem ismerted a Lokit, mi szólt mellette, amikor döntöttél?
Igor Bogdanovics: – A klubtól, vagyis Szima Gábor elnök úrtól korrekt ajánlatot kaptam, teljesültek a feltételeim, de ez még mindig nem volt elég. Nem ismertem ugyanis a csapatot, nem tudtam, milyen az öltözői hangulat. Szerencsére akadt kihez fordulnom információért. Itt játszott ugyanis Roland Habi, aki nekem csapattársam, szobatársam volt a Vojvodina-utánpótlásban, és azóta testvéremként szeretem. Felhívtam, hogy mondja el világosan, vannak-e buktatói a beilleszkedésnek. Habi csak annyit mondott: egy emberrel kell jóban lenni, Sándor Tamással, ha őt megnyered magadnak a pályán és azon kívül is, akkor tiéd itt a világ, mert Debrecenben ő a király.

Cívishír: – Ugyanebben a székben ült néhány éve Sándor Tamás. Amikor azt kérdeztem tőle, ki volt a pályán a kedvenc DVSC-s csapattársa, téged nevezett meg.
Igor Bogdanovics: – Ez igazán megtisztelő, nem is tudtam. Ettől függetlenül Tobét is testvéremként szeretem, jó ember, jó barát. Nekem a harmincéves pályafutásom alatt olyan csapattársaim is voltak, mint Dejan Sztankovics vagy Nemanja Vidics, és Sándor Tamás a legjobbak közé tartozott, ezt minden elfogultság nélkül állíthatom. Elfogultan pedig Kerekes Zsombit tekintem a legjobbnak. Emberileg is.

Cívishír: – A légiósok jönnek-mennek, de te hosszú ideig itt ragadtál. Érdekes ez annak tükrében, hogy nem akartál jönni...
Igor Bogdanovics: – Debrecenben akkoriban minden adott volt ahhoz, hogy jól érezzem magam: jó csapattársak, jó emberek a klubnál, jó szurkolótábor, sikerek.

Cívishír: – Ennek már több mint húsz éve, de még mindig itt vagy!
Igor Bogdanovics: – Időközben debrecenivé váltam. Most ugyan a lányom miatt éppen balmazújvárosi lakos vagyok, de debreceninek tartom magam.

Cívishír: – Menjünk vissza az „időgéppel" a hetvenes-nyolcvanas évekbe! Mesélj a gyerekkorodról, a kezdetekről!
Igor Bogdanovics: – Újvidéken születtem, és ott is éltem sokáig, amíg a foci el nem szólított onnan. Iskolai keretek között kezdtem a labdarúgást, majd a sulifociból választott ki a Vojvodina, miután egy iskolák közötti tornán három meccs alatt rúgtam 25 gólt. A Vojvodinában nevelkedtem, ott is mutatkoztam be a felnőtt csapatban alig 16 évesen, de ott a nagyok között még nem tudtam megvetni a lábam. Aztán kalandozni kezdtem fiatalon, sok csapatot megjártam, a DVSC előtt Belgrád, a Crvena Zvezda volt az utolsó szerb állomás, de rövidebb ideig játszottam Bulgáriában is.

Cívishír: – A te idődben a szerb focit sokkal magasabb szinten jegyezték, mint a magyart. Világsztárok egész sorát adták a szerbek a labdarúgásnak, nem lehetett könnyű ott boldogulni.
Igor Bogdanovics: – Akkoriban nemcsak Szerbia, hanem egész Jugoszlávia ontotta magából a tehetségeket. Óriási fegyverténynek számított, ha valaki 16-17 évesen egyáltalán bekerült egy felnőtt csapatba. Akkor nem volt semmilyen fiatalszabály, mint most. Még az utánpótlás-válogatottakban játszani is csodaszámba ment, nemhogy a felnőttben. Rendkívül büszke vagyok, hogy nekem sikerült.

Cívishír: – Amikor felnőtté értél, akkor esett szét Jugoszlávia – a te szempontodból mondhatni, hogy a legrosszabbkor?
Igor Bogdanovics: – Igen. Kerettag voltam, készültünk az 1992-es barcelonai olimpiára, de a délszláv háború miatt kizártak minket, mint ahogy a felnőtt csapatot is kizárták az 1992-es Európa-bajnokságról.

Cívishír: A három évtizeden keresztül szenvedő és lesajnált magyar foci most új szárnyakat kapott, és mintha túlnőtt volna a szerbekén.
Igor Bogdanovics: – A válogatottak közül a magyar most kétségtelenül sikeresebb, de azért még mindig vannak remek szerb játékosok, és szerintem rövid időn belül, az új szövetségi kapitánnyal jobb eredményekre lesz képes Szerbia. Klubszinten azért még tartja magát a Crvena Zvezda, a Partizan vagy a Vojvodina, persze már nem annyira eredményesek a nemzetközi porondon, mint korábban. Ennek rendkívül egyszerű oka van: Szerbiában az a filozófia, hogy ha egy fiatal tehetséges, és kérője akad Nyugat-Európából, akkor elengedik, hadd menjen. Régebben 27 év alatt nem lehetett külföldre igazolni, most már 17 évesen mennek a tehetségek. Ez meglátszik a klubok teljesítményén, de azt hiszem, ez nem csak szerb sajátosság.

Cívishír: – 2004-ben a legerősebb magyar csapatba igazoltál. Emlékszel az első benyomásokra?
Igor Bogdanovics: – Egy hétfői napon megérkeztem Debrecenbe, kedden aláírtuk a szerződést, szerdán pedig már repültünk is a ciprusi edzőtáborba. Ott láttam először labdába rúgni a társakat, és azonnal tudtam, hogy jó helyre kerültem. Szentes Lázár remekül összerakta a csapatot, amelyből éppen egy olyan típusú csatár hiányzott, mint én. Rendkívül könnyen beilleszkedtem.

Cívishír: – Érezted, hogy nagy sikerek várnak rátok?
Igor Bogdanovics: – Már abból is lehetett erre következtetni, hogy akkoriban nem mindegyik magyar NB I-es klub állt stabil anyagi lábakon. Szima Gábor jóvoltából nekünk csak a focival kellett foglalkozni, míg máshol sok helyen azt sem tudták biztosan, hogy kapnak-e fizetést, vagy egyáltalán lesz-e szerelésük a következő meccsre.

Cívishír: – Az első, a történelmi, a 2005-ös bajnokcsapatból hány emberrel tartod a kapcsolatot?
Igor Bogdanovics: – Mindenkivel; talán csak Nikolov Balázs a kivétel. Sándor Tamással, Dombi Tibivel, Kerekes Zsombival például máig együtt focizunk kispályán, de akik nem debreceniek, velük is gyakran beszélek, ha nem is napi szinten.

Cívishír: – Játszottál a jugoszláv válogatottban, a korábbi BEK-győztes Crvena Zvezdában, nyertél bolgár és magyar bajnokságot. Teljes a pályafutásod, vagy akad benned hiányérzet?
Igor Bogdanovics: – Nem tudtam magam próbára tenni Nyugat-Európában, ahol a legjobb focit játsszák – ez máig fájó pont a lelkemben.

Cívishír: – Nálad sokkal rosszabb játékosok szerződtek ki. Mi hiányzott?
Igor Bogdanovics: – Kaptam ajánlatokat, nem is keveset, de valami miatt nem sikerült kijutnom. Mindig közbejött valami, mintha a sors akarta volna így.

Cívishír: – Az edzői hivatásra mikor adtad a fejed?
Igor Bogdanovics: – Még játszottam, amikor Pajkos János átvette a DEAC labdarúgó szakosztályát. Kerekes Zsombor mutatott be neki. Jani bá' felvázolta nekem, hogy a focihoz már öreg vagyok játékosként, és gondolnom kéne a jövőre. A DEAC U14-es csapatát ajánlotta fel, de nekem erős kétségeim támadtak, hogy tudok-e megfelelően kommunikálni a fiatalokkal, akkoriban ugyanis még nem beszéltem úgy magyarul, mint most. Ezt a problémát úgy hidaltuk át, hogy idősebb Makray Balázs lett az asszisztensem. Két hét próbaidő alatt minden flottul ment, ezért maradtam. Így kezdődött az edzői szakmám.

Cívishír: – A DVSC miért nem tart igényt rád?
Igor Bogdanovics: – Herczeg András, majd Kondás Elemér, később Vitelki Zoltán mellett is voltam pályaedző, de vezettem a kis Lokit az NB III-ban. Utóbbit kiesőhelyen vettem át, de sikerült bent tartani. Aztán nem tudtunk megegyezni a folytatásról Tőzsér Dániellel, az akkori sportigazgatóval, és úgy éreztem, nincs itt a helyem. Ezért követtem Kondás Elemért a Diósgyőrhöz asszisztens edzőként.

Cívishír: – Ugorjuk az időben: most NB I-es stáb tagja vagy Kisvárdán. Hogy kerültél oda?
Igor Bogdanovics: – Tavaly, amikor az NB III-as Cigánd menesztett, a korábbi DVSC-s edzőm, Supka Attila utánpótlásigazgató és a Révész Attila sportigazgató is hívott. Egyéni edzőként és az U17-es csapat trénereként kezdtem Kisvárdán, novemberben lesz éppen egy éve. Fél év után ajánlották fel, hogy csatlakozzam az NB I-be feljutott felnőtt csapat szakmai stábjához. Örömmel vállaltam.

Cívishír: – Az igazi főnök ki a kisvárdai öltözőben? Azt beszélik, Gerliczki Máté menesztése óta te vagy, csak nem papíron, mert nincs pro licenszes végzettséged.
Igor Bogdanovics: – Révész Attila a főnök, én az első számú segítője vagyok. Ha ő egy adott nap nincs a csapat körül, mert egyébként ezer dolga akad még ezen kívül, akkor én veszem át az irányítást. A munkarendünk a következő: a hét elején leülünk hárman – a videóelemzővel kiegészülve –, és összerakjuk a heti edzésprogramot, továbbá minden edzés előtt tartunk még egy félórás értekezletet az aznapi munkáról. Egyeztetjük az elképzeléseinket, meghallgatjuk egymás javaslatait. Nagyon jó a munkamegosztás.

Cívishír: A csapatot ki állítja össze a meccsekre?
Igor Bogdanovics: – Természetesen Révész Attila, de kikéri a véleményem. A legtöbbször egyezik az álláspontunk.

Cívishír: A kisvárdai jövődet hogy látod?
Igor Bogdanovics: – Ha most elém tennének egy ajánlatot, akár öt évre is aláírnék, mert ami most zajlik a kisvárdai fociban, az számomra tökéletes. Kiváló emberi és szakmai kapcsolatom van a stábtagokkal, kiválóan érzem magam, egyáltalán nem gondolkodom a váltásban.

Cívishír: – Pro licenszes diploma nélkül nem léphetsz előre az NB I-ben.
Igor Bogdanovics: – Jövőre újabb tanfolyam indul, remélem, felvesznek. Már egyszer jelentkeztem, de a felvételin három százalékkal elmaradtam a szinttől. Nem azért, mert felkészületlenül mentem oda, hanem azért, mert három kérdést értelmezni sem tudtam – a magyarom még nem tökéletes.

Cívishír: – A magyar foci jövője reményteljes? A sportág iránt érdeklődők többsége úgy érzi, bár sok pénz áramlik az utánpótlás-nevelésbe, az úgynevezett akadémiák malmai lassan őrölnek, vagy sehogy. Belülről ezt hogy látod?
Igor Bogdanovics: – Nem gondolom azt, hogy akadémiáknál rossz munka zajlik. Az a gond, hogy felnőtt csapatoknál nagy az eredménykényszer, és emiatt nem kapnak elég lehetőséget a fiatalok a kibontakozásra. Most az MLSZ ezen szeretne változtatni a magyarszabállyal, azaz rákényszeríti a klubokat a fiatalok tartós szerepeltetésére. Ez hozhat változást.

Cívishír: – Igencsak megosztja ez a téma a szakmát, úgy tűnik, te helyesled a magyar- és a fiatalszabályt.
Igor Bogdanovics: – Szerintem jó ötlet, mert a klubokat arra kényszeríti, hogy csak valóban jó külföldieket igazoljanak. Emlékezzünk csak, Szima Gábor klasszis légiósokat szerződtetett, aki valóban maradandót alkottak a pályán. Az utóbbi időben ez felhígult, nemcsak a Lokinál, hanem szinte minden csapatnál, és ennek elejét kell venni, mert semmi értelme olyan külföldieket igazolni, akik semmivel nem jobbak a magyaroknál. Szerbiában például nem félnek bevetni a fiatalokat. Srdjan Blagojevics, a DVSC korábbi edzője nekem jó barátom, gyakran beszélünk telefonon. Az ő keretében, a Partizanban van három külföldi, a többi pedig húszéves, akik közül néhányat 10-20 millió euróért eladnak hamarosan Nyugat-Európába. Magyarországnak is ezt az utat kellene járnia.

Cívishír: – Minket, magyarokat milyennek látsz?
Igor Bogdanovics: – Újvidéken sok magyar él, de nem igazán kerültem kapcsolatba velük annak idején. Egyetlen osztálytársam volt magyar, egy Brigitta nevű lány, soha nem felejtem el a nevét. Egyébként a magyarok és a szerbek között sok a hasonlóság. Ha Szegedről átutazol Újvidékre, csak azért tudod, hogy egy másik országban vagy, mert közben volt egy határ. A települések és az emberek is nagyon hasonlóak, de még a gasztronómia is az, csak a magyarok egy kicsit jobban fűszereznek.

Cívishír: – Ért negatív tapasztalat a 22 éves itt tartózkodásod alatt azért, mert szerb vagy?
Igor Bogdanovics: – Játékosként egyáltalán nem, edzőként már igen. Konkrét példát nem akarok mondani, nem is érdekel már. Nekem van egy célom, megyek az utamon tovább.

Cívishír: – Nekünk félig már magyar vagy. Vagy tán egészen az.
Igor Bogdanovics: – Köszönöm, és szeretnék papíron is az lenni. Hamarosan újra próbálkozom a magyar állampolgárság megszerzésével. Kétszer már próbálkoztam, de nem sikerült.

Cívishír: – Egy DVSC-ikonnak járjon alanyi jogon a magyar állampolgárság! – alighanem ezzel minden Loki-drukker egyetért.
Igor Bogdanovics: – Nekem az a célom, hogy az állampolgársági vizsgán is megfeleljek. Érdekes, hogy amikor Lothar Matthäus volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, engem és Habit kinézett magának. Habinak sikerült megszereznie az állampolgárságot, nekem nem, mert közben Matthäust menesztették. Ha maradt volna még egy kicsit, talán most már magyar állampolgár lennék. Remélem, az segít majd legközelebb, hogy itt született a lányom.

Cívishír: – Van még kiért hazalátogatni Újvidékre?
Igor Bogdanovics: – Igen, szerencsére még élnek a szüleim, és ott él a testvérem is. Félévente egyszer-kétszer hazamegyünk, no meg nyáron és a téli ünnepek alatt, amikor Tamara lányomnak vakációja van. Időnként ők is meglátogatnak engem, bár igaz, már elég régóta nem jöttek.

Cívishír: – A lányod boldogul szerbül a nagyszülőkkel?
Igor Bogdanovics: – Anyanyelvi szinten beszél szerbül, mint ahogy magyarul és angolul, most pedig spanyolul tanul a Fazekas gimnáziumban. Ő most 17 éves, születése óta csak szerbül szóltam hozzá, és a mai napig köztünk a kommunikáció szerbül zajlik. 

Cívishír: – Élsportoló apa, élsportoló anya gyermeke. Mit sportol?
Igor Bogdanovics: – Az édesanyjától (Orbán Annamária, a DVSC korábbi magyar válogatott kiválósága – a szerk.) a kézilabda iránti szenvedélyt örökölte. Jelenleg a Balmazújváros felnőtt és U20-as csapatában játszik. Majd meglátjuk, mire viszi. Nekem nincsenek nagy elvárásaim vele szemben, nem teszek terhet a vállára.

Cívishír: – Az edzőké stresszes életmód. Hol és mivel ereszted ki a gőzt?
Igor Bogdanovics: – Sándor Tamásékkal kispályázunk. Pecázni például nem szeretek, inkább otthon ülök szabadidőmben.

Cívishír: – Szóval a szórakozás is fociból áll. Foci nélkül nincs élet?
Igor Bogdanovics: – A filmnézést nevezhetem hobbinak.

Cívishír: – Romantikus vígjáték vagy keserédes dráma?
Igor Bogdanovics: – Bármi jöhet. Tegnap este például A méhészt néztem, Jason Stathammel a főszerepben, mert éppen olyan kedvem volt, hogy vágytam a csihi-puhira. Kedvenc műfajom nincs, mindenevő vagyok, vagyis csak szinte, mert a horrorfilmeket nem szeretem.

Cívishír: – Debrecent szereted?
Igor Bogdanovics: – Nagyon! Amikor idejöttem, egy szót sem beszéltem magyarul, de akkor is feltaláltam magam a városban. Itt született a lányom, ami egy plusz kötődést jelent számomra Debrecenhez. Hasonló városban nőttem fel, ezt a méretet szeretem. Nekem nem jön be sem Budapest, sem Belgrád. Debrecen és Újvidék kisebbek, mint a fővárosok, mégis megvan minden, ami az embernek kell, ráadásul sokkal közvetlenebbek, barátságosabbak az emberek.

Cívishír: – Élnek még szerbek Debrecenben? Mi csak téged ismerünk...
Igor Bogdanovics: – Szerb közösségről nem tudok, Kerekes Zsomboron és a családján kívül pedig szerb kötődésűekről sem tudok, bár Zsombiék sem szerbek, hanem vajdasági magyarok.

Cívishír: – Elmúltál ötvenéves, régen szögre akasztottad már a futballcsukát. Azóta felnőtt egy generáció. Debrecenben megismernek még az utcán?
Igor Bogdanovics: – Nemcsak Debrecenben, hanem azon kívül is. A múltkor Kisvárdán egy öregfiúk tornát rendeztek, amelyen egy budapesti csapat is szerepelt. Az étteremben odajött hozzám egy Honvéd-szurkoló, és kezet rázva köszönte meg, amit a kedvenc csapatáért tettem – fél év alatt rúgtam a Honvédban 11 meccsen 6 gólt, kupagyőzelmet arattunk, a bajnokságban pedig másodikok lettünk. Nemrég egy tinédzser srác írt nekem, hogy küldjek autogramot és fotót. Az utcán gyakran megállítanak, kérdezgetnek, kíváncsiskodnak.

Cívishír: – Debrecen végállomás?
Igor Bogdanovics: – Nem tudom, mit hoz az élet. Most nem tervezek elköltözni, remek, izgalmas, nagy kihívást jelentő munkát kaptam Kisvárdán, először ott szeretnék minél jobban megfelelni, majd, remélem, egyszer beteljesül az álmom, és a DVSC vezetőedzője leszek.

Cs. Bereczki Attila