Helyi lakos mentett életet Tégláson

Nagy Norbert mentőápoló nem szolgálatban volt, mégis életet mentett. Nem hősnek készült, mégis azzá vált. Július 28-án Tégláson, a Kossuth utcában egy idős asszony összeesett az úttesten. Egy fiatal férfi, aki éppen a boltból tartott hazafelé, nem tétovázott – kiszállt az autójából, és megkezdte az újraélesztést. A férfi nem más, mint Nagy Norbert, a debreceni mentőállomás dolgozója, aki bár szabadságon volt, tudása és lélekjelenléte életet mentett. A történet nemcsak példamutató, de tanulságos is: nem kell orvosnak lennünk ahhoz, hogy életeket mentsünk – csak tudnunk kell, mit tegyünk.
– Hazafelé tartottam a boltból, amikor láttam, hogy emberek állnak az út szélén, és egy asszony fekszik a földön – mesélte a fiatal mentőápoló, aki a Cívishír kérésére vállalta, hogy részletesen beszámol az esetről. – Megálltam, kiszálltam az autóból, odamentem, megnéztem, tudok-e segíteni. A jelenlévők azt mondták, az idős hölgy hirtelen összeesett – mondta.
A jelenet Téglás belterületén, a Kossuth utcában játszódott le. A helyiek ismerték a fiatal férfit, tudták, hogy az Országos Mentőszolgálatnál ápolóként dolgozik. Nagy Norbert rögtön megvizsgálta a nőt, aki ekkor még lélegzett, de eszméletlen volt. A szakember azonnal a tanultak szerint kezdte pozícionálni a beteget, ám hamar észlelte, hogy a légzése leállt –, így megkezdte a mellkaskompressziót.
– Az egyik járókelő hívta közben a 112-es segélyhívót és kihangosítottuk a telefont – mondta a mentőápoló. – Folyamatosan figyeltem a keringést és a légzést, a mentő érkezéséig végig folytattam az újraélesztést – tette hozzá.
A szakember a mentők kiérkezése után is a helyszínen maradt, és aktívan részt vett a további ellátásban is. Mint mondta, a beteg állapota nem volt stabil. A mentők végül kórházba szállították az idős asszonyt.
– Szerencsére, amit tanultam, biztos kézzel tudtam alkalmazni. Hét éve dolgozom mentőápolóként, és ez volt az első eset, hogy az utcán kellett újraélesztenem valakit – fogalmazott a mentőápoló. – Úgy érzem, mindent megtettem, amit lehetett.
Miért fontos erről beszélni? Azért, mert a laikusok is képesek lehetnek életet menteni.
– Ha segítségre szorulót látnak az utcán, a legfontosabb, hogy ne féljenek odamenni – hangsúlyozta Nagy Norbert. – Ha valaki nem tudja pontosan, mit kell tenni, a 112-es segélyhívón keresztül pontos instrukciókat kaphat – hívta fel a figyelmet a mentőápoló.
A fiatal férfi nemcsak Tégláson dolgozik, hanem ott is él, ott újítja fel otthonát, ide köti minden emléke és kapcsolata. Ott járt iskolába, és mint kiderült: a megmentett asszony épp egyik volt osztálytársának a nagymamája volt.
A történet hőse nem kérkedik tettével –, szerényen csak annyit mond, tette, amit tennie kellett. De amit tett, az egy életet jelentett. Az idős téglási asszony időben kapott segítséget, mert volt valaki, aki nem ment el mellette. Egy fiatal mentőápoló, aki épp szabadságon volt, de szívében akkor is szolgálatban. A téglási történet most példát mutat – mindannyiunknak.
CH

















