Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fölényes debreceni siker idegenben

deac.hu | 2025. 10. 12. | 09:11:07
A DEAC tartja jó formáját.
Fölényes debreceni siker idegenben
Támadásban és védekezésben is jól teljesítettek a debreceniek (Fotó: deac.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DEAC kézilabdacsapata a mostani szezonban az NB I/B-ben még nyeretlen salgótarjániak otthonában bizonyíthatott szombat este. Mándi Norbert legénysége sokkal jobb mutatóval büszkélkedhetett, hiszen öt fordulót követően nyolc ponttal rendelkezett.

Több elrontott akcióval rajtolt a találkozó, az első gólt Kurucz Máté lőtte a negyedik perc végén. Kicsit később Szepesi Noel egalizált, majd egy 7-0-s sorozattal rukkoltunk elő (1-8). Nagyon akadozott a tarjáni támadógépezet, a 16. percben csak az egyetlen Szepesi-találatot ünnepelhették meg a hazai drukkerek. A játékvezetők rövid időn belül Kurucznak és Kovács Bencének is 2 perces büntetést adtak, az ellenfelünk a kettős emberfór során kétszer köszönt be. Magabiztosan őriztük az előnyünket, még azzal együtt is, hogy Deák Ádám kétszer is bevette az üres kapunkat. Az első félidő után négygólos fórral várhattuk a folytatást (11-15).

A második játékrész elején egyszer kettőre olvadt a különbség (14-16), de egy 6-0-s szakasszal próbáltuk elkerülni azt, hogy a házigazda még lelkesebbé váljon. A 45. percben Radvánszki Zsolt értékesítette a helyzetét, így először mentünk tízzel (15-25). Nagyjából tíz minutummal később még jobban elszakadtunk, Bakó Ádám módosította 17-33-ra az állást. A hajrában akadtak elhibázott lehetőségeink, ám így is nagyon simán, 34-20-ra diadalmaskodtunk.

NB I/B 6. forduló
Csépe Salgótarjáni SKC-DEAC 20-34 (11-15)
Városi Sportcsarnok (Salgótarján), vezette: Kovács Tibor, Mándi Balázs.
A DEAC összeállítása: Maródi, Boros, Hermann – Kovács B. 4, Bakó 1, Kiss R. 1, Kurucz 6 (1), Csabai 2, Hegedűs 1, Radvánszki 4, Illés 5 (3), Molnár B., Pethő 4, Kerezsi, Tóth M. 5, Tusjak 1 (1). Vezetőedző: Mándi Norbert.
Hétméteresek: 9/3 ill. 6/5.
Kiállítások: 4 ill. 14 perc.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
NB III.: teljes a debreceni siker
NB III.: teljes a debreceni siker
A DEAC és a DVSC II. is nyerni tudott.
Leszerepelt a DVSC az MTK otthonában
Leszerepelt a DVSC az MTK otthonában
A debreceniek jó idegenbeli sorozata is megszakadt.
Debreceni ezüst Algírban
Debreceni ezüst Algírban
Battai Sugár Katinka csak a döntőt vesztette el.
A rangadó alatt hunyt el a sportvezető
A rangadó alatt hunyt el a sportvezető
Közel 40 évet dolgozott a szegedieknek.
A finisre is jutott debreceni bajnoki cím
A finisre is jutott debreceni bajnoki cím
A debreceniek a pontversenyben a negyedik helyen végeztek.
Átrobogott rajtunk a metzi szupervonat
Átrobogott rajtunk a metzi szupervonat
Vámos Petra csapatát megszorongatni sem sikerült; vereség a Bajnokok Ligájában.
Vért izzadva győzte le a sereghajtót a DEAC
Vért izzadva győzte le a sereghajtót a DEAC
Szoros meccset nyertek a debreceniek.
Egy debrecenivel tornagyőztes a magyar válogatott
Egy debrecenivel tornagyőztes a magyar válogatott
Bereczki Dóra az olaszok ellen remekelt.
A fővárosban védheti első helyét a DVSC
A fővárosban védheti első helyét a DVSC
A debreceniek idegenben még nem kaptak ki.
Ismét Szoboszlai lett a hónap játékosa
Ismét Szoboszlai lett a hónap játékosa
Döntöttek a Liverpool szurkolói.
Országos csúccsal győzött a debreceni úszó
Országos csúccsal győzött a debreceni úszó
Ezzel teljesítette az Eb-n való induláshoz szükséges szintet.
A rangadó alatt hunyt el a sportvezető
A rangadó alatt hunyt el a sportvezető
Közel 40 évet dolgozott a szegedieknek.
Átrobogott rajtunk a metzi szupervonat
Átrobogott rajtunk a metzi szupervonat
Vámos Petra csapatát megszorongatni sem sikerült; vereség a Bajnokok Ligájában.
Osztrák válogatottal erősít a Debrecen
Osztrák válogatottal erősít a Debrecen
Ines Ivancok-Soltic közös megegyezéssel távozik klubjától.
Kézilabda-vb: két debreceni a keretben
Kézilabda-vb: két debreceni a keretben
November 26-án kezdődik a világbajnokság.
Átlépte az árnyékát a DVSC; győzelem Hamarban
Átlépte az árnyékát a DVSC; győzelem Hamarban
A Storhamar ellen a végjátékban fordították a maguk javára a mérkőzést Placzekék.
A legjobb nyolc között a debreceni kézisek
A legjobb nyolc között a debreceni kézisek
Történelmi siker ez a klub életében.
Győzelemmel melegített a DVSC a BL-re
Győzelemmel melegített a DVSC a BL-re
A Szombathely ellen is megőrizte hibátlan mérlegét a debreceni csapat.
Sipos Adrián és Palasics Kristóf Debrecenbe „igazolt”
Sipos Adrián és Palasics Kristóf Debrecenbe „igazolt”
A Debreceni Egyetemen sportmentor program működik.
Gyászol a hajdú-bihari kézilabda-társadalom
Gyászol a hajdú-bihari kézilabda-társadalom
Elhunyt a sportág közismert alakja.
Debrecenben sem fékezett a győri úthenger
Debrecenben sem fékezett a győri úthenger
Telt ház előtt ütközhetett meg a DVSC az ETO-val a Bajnokok Ligájában.
Kiütéses debreceni győzelem a Balatonnál
Kiütéses debreceni győzelem a Balatonnál
A NEKA legyőzésével folytatta az eddig hibátlan bajnoki szereplést a DVSC.
Mire idegesek lehettünk volna, megnyugodtunk
Mire idegesek lehettünk volna, megnyugodtunk
Eddig hibátlan a DVSC a bajnokságban.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bevezetik a mesterséges intelligencia oktatását
Bevezetik a mesterséges intelligencia oktatását
A cél az, hogy minél többen használják felelősségteljesen a MI-technológiákat.
Hirdetés
Hirdetés
NB III.: teljes a debreceni siker
NB III.: teljes a debreceni siker
A DEAC és a DVSC II. is nyerni tudott.
Hirdetés
Hirdetés
Magyar Péter: Orbán eladta Magyarországot
Magyar Péter: Orbán eladta Magyarországot
Amerika „beárazta” a magyar miniszterelnököt - írja.
Gazdaság
Drágulásban Debrecen országos első
A leginkább a panellakások ára emelkedett.
Jöhet az Egyesült Államok és Magyarország aranykora
Erről beszélt Orbán a Fehér Házban.
Jövedelem, vállalati kultúra: ez is fontos a jövő mérnökeinek
Kiemelt volt az érdeklődés a Sensirion standjánál, a XI. Gépészeti Szakkiállításon és Állásbörzén.
Kezdődhet a Debrecen-Mátészalka vasútvonal felújítása
Egyelőre még csak a tervezés következik.
Közel egymilliárd egy debreceni csomópontra
A keleti közlekedési folyosóhoz kapcsolódik a beruházás.
Berettyóújfalu kilépne az „egyéjszakás kalandból”
Megmaradnánk élhető kisvárosnak két ipari centrum között – mondja Muraközi István.
Támogatott tartalom
Gospel Karácsony: a szeretet és az összefogás ünnepe Debrecenben
Gospel Karácsony: a szeretet és az összefogás ünnepe Debrecenben
Idén Dallasból érkezik egy harmincfős énekegyüttes. +Videók
0% THM-mel elérhető áruhitel a Gulyás Tüzépen
0% THM-mel elérhető áruhitel a Gulyás Tüzépen
A GSV kihagyhatatlan ajánlata már elérhető.
Alkoholshop – minőségi választék online és személyesen
Alkoholshop – minőségi választék online és személyesen
A italboltok modern verziói már egészen más stílust képviselnek.
Fények, játék és elegancia
Fények, játék és elegancia
Őszi-téli programkavalkád a debreceni Grand Casinóban.
Hirdetés
Hirdetés