Földes geotermikus jövőt rajzol magának

Földes az elmúlt időszakban látványosan rendezetté, komfortosabbá vált. Jeneiné Egri Izabella polgármester úgy fogalmazott: átgondolt fejlesztési tervvel, sikeres pályázatokkal és tervezett kivitelezéssel lehet valódi, tartós eredményeket elérni. A cél egyszerre kétirányú: az itt élőknek otthonosabb mindennapokat teremteni, a betelepülőknek pedig befogadó, rendezett településképet kínálni.
Az úthálózat fejlesztéséről szólva a polgármester hangsúlyozta: egy település életében az útberuházás kiemelkedő jelentőségű, de aszfaltozásról, útfelújításról akkor érdemes igazán gondolkodni, ha ott a szükséges közművek már a földben vannak. Földes ebben jó helyzetben van – tette hozzá –, mert a föld alatti közművek adottak, így a TOP Pluszos pályázat valódi lehetőséget nyitott az útépítésekre.
A legutóbbi pályázatban eredetileg öt utca aszfaltozására nyújtottak be támogatás-igénylést, a szabályok pedig lehetővé tették a maradványösszeg újrafelhasználását, így további két utca is bekerülhetett. Mivel ezután is maradt kisebb összeg, azt a piac felé vezető, kiemelten használt útszakasz megerősítésére fordították. Jeneiné Egri Izabella szerint ez a beruházás példaértékű volt, és azt is felidézte: korábban is igyekeztek minden útfejlesztési lehetőséget kihasználni, ahogy például a Dózsa György utca felújítását is három ütemben valósították meg. A munka folytatódhat: a Magyar Falu Program új kiírására már készülnek, a képviselő-testület döntött, hogy a Haladás utcát pályázzák meg, a hosszúság miatt pedig szakaszolva tervezik a kivitelezést.
A TOP Plusz források más területen is „dolgoznak” Földesen. Az „Élhető települések” pályázat keretében a főtér rendbetétele és a belvízelvezető-rendszer karbantartása szerepelt. A fejlesztés elkészült, az ünnepélyes átadás azonban azért maradt el, mert itt is maradványösszeg keletkezett: ezt a képviselő-testület belvízcsatornák további karbantartására és a főtéren parkolók kialakítására fordítja, ezért a projektet egyelőre még nem zárták le.
Közben egy másik TOP Pluszos fejlesztést már lezártak: a községháza energetikai korszerűsítését. A beruházás keretében külső szigetelést kapott az épület, és több, az energetikai csomagba illeszthető műszaki fejlesztést is elvégeztek. A polgármester kiemelte: Földes a községházát geotermikus rendszerrel fűti, és a 20 centiméteres szigetelés „rengeteget jelent”, különösen a hideg napokon. A TOP Pluszos energetikai fejlesztésbe még megújult a Kállai utcai, korábbi óvoda épülete is: felújították a kazánházat, szigeteltek, és nyílászárócserét végeztek. A polgármester szerint ettől komfortosabb lett az épület használata, de – tette hozzá – nem szeretnének megállni a felújításoknál.
A Magyar Falu Programban már nyertek a községháza emeleti villamos hálózatának felújítására, ennek kivitelezése zajlik, és most egy újabb kiírásban a földszinti hálózat korszerűsítését is be szeretnék adni. Jeneiné Egri Izabella felhívta a figyelmet: a községháza 1927-ben épült, a villamos hálózatát viszont a hetvenes években újították fel, így ma már nem bírja a terhelést. A tervezés és a pályázati anyag összeállítása januárban zajlik, egyeztetések már történtek.
A következő nagy lépés a geotermikus fűtés bővítése lehet: egy TOP Pluszos, maradványösszeg felhasználására kiírt pályázatban több intézményre is kiterjesztenék a rendszert. A polgármester szerint cél lenne a könyvtár geotermikus fűtése, az iskolánál pedig nemcsak az új szárny, hanem a régi épületrészek bevonása is. A tervek között szerepel a kisiskola épülete és a Rákóczi utcai, újonnan létesült óvoda további részei is, mert korábban csak egy szárnyra jutott lehetőség. Sőt, a pályázat a gyógyfürdő gépészeti részeinek felújítására, a kút karbantartására és további energetikai korszerűsítésekre is esélyt adhat.
A zöld-kék infrastruktúra pályázat lényege a víz megtartása. Jeneiné Egri Izabella elmondta, a tervezői egyeztetések megtörténtek, a pályázatot várhatóan februárban adják be. A csomag része a strandfürdő sósvíztározójának karbantartása, a vízvisszatartó megoldások fejlesztése, esővízgyűjtő edényzetek biztosítása a település 1500 lakóingatlanához, valamint a belvízgyűjtő csatornából érkező vizet tároló záportározó karbantartása. A polgármester szerint ez kevésbé látványos munka, mégis hosszú távon sokat ad: száraz időben is fontos, de egy szélsőséges esőzésnél is, hogy a vizet össze tudják gyűjteni, és az a településen maradjon.
A kiviteli tervek elkészültek, Jeneiné Egri Izabella bízik abban, hogy 2027-ben elindulhatnak a közbeszerzések, és 2027 második felében a kivitelezések is megkezdődhetnek. Szerinte minden beruházás ugyanabba az irányba mutat: Földes otthonossá, élhetővé válik azok számára is, akik itt élnek – és azoknak is, akik most találnák meg itt a helyüket.













































