Bedrótozva
Említetted, hogy gyógyíthatatlanul botfülű vagyok, de hallanod kellene zuhanyzás közben mire lettem képes; szereztem egy 18. századi énekeskönyvet és az óta csak abból karaokézek, hihetetlen, mennyire elnémultak a szomszédok. Alkotóerőm – ha ugyan volt, valaha is – elpárolgott, de a büszkeség kettőzött erővel feszíti bensőm; Dugovics kötetéből árad a hazáért meghalni is tudó magyar öntudatos hazafias lírája; igen, az, amit láttál a kredencen; milyen Dugonics, annak semmi értelme, Ödön, így nincs haszna a vitának.
Jó, tudom, hogy eszméim enyhén szólva vitathatók, ami még kisebb baj, de színvonaluk is módfelett alacsony, mondtad már, hogy kipukkant a léggömb! De, Mihajlo Stancsics Népkönyve új nedvekkel tölti fel meghajszolt szervezetem közlekedőedényeit; a diadalittas márciusi ifjak is ezt forgatták, miközben a szerzőt kiszabadították az amerikai nagykövetség épületéből, enélkül számomra csak a közhasznú megoldás maradna: számot vetni megcsappant állagommal, felhagyni a szájalással, a kacér ígérgetésekkel, és az egyre kevésbé mutatós és eredeti blöffökkel, és dolgozni; szürkén, csendben és pontosan, ahogyan a göncöl-szekér megy az égen, ráhibáztál, igen, József Attila álmodta ezt így, csak valamelyik strómanod miatt félmillánál ki kellet szállnom a licitből, rohadnál meg Ödön.
Szerencsére Luther adventi prédikációja itt hever előttem, mi az, hogy nem tudok németül, olyan betűkkel van írva, hogy magyarul sem tudnád kibogarászni, hülyegyerek, nem ez a lényeg: több szerénység, több bátorság; leszámolni az illúziókkal, s az erkölcsileg megalapozatlan igényekkel. Erre tanít a prédikáció, s erre való Márainak A szegények iskolája, persze, hogy megvan, de ezt Radnótinak írta külön, ha jól értem, így százszorosan is hiteles. Amúgy igazad van; egyetértünk Ödön, nem vezet ez jóra, s azt is pontosan látod, és nem a hátam mögött suttogod, hogy még a tragikus bukás, az elvesztett érték drámájának szívszorongató látványában, az emelkedett búcsúpóz jó közérzetében sem reménykedhetek, mert ezt rossz tempóérzékemmel már lekéstem, ahogyan ezt Füst Milán is kifejti egy Radnótinak címzett dedikációjában; tudod, az olyan, mint a publikáció, csak rövidebb. Vígjátéki befejezés marad: a hős nyílt színen nadrágjába piszkít; függöny, derű.
Soroljam tovább egyetértésünk főbb pontjait; bár merőben teoretikus, de éppen ettől megbocsáthatatlanul szabados felfogásomat a nemek viszonyáról, a modern ausztrál drámáról, stb. Igazad van, Ödön. Egyre azonban megkérlek. Miközben ezt parlamenti dolgozószobámban kifejtetted, elloptad Csokonainak A Tavasz című fordítását. Szolgáltasd vissza, légy szíves.
Szalmási Nimród
