A sámsoni Sáfián család hét generáció örökségét viszi

A hajdúsámsoni Sáfián család immár hetedik generáció óta él a pásztorkodásból. Az elődöktől örökölt tudás ma is meghatározza mindennapjaikat, de munkájukat már olyan kihívások alakítják, amelyekkel őseik még nem szembesültek. A tartós aszály, a szélsőséges hőség, a kevesebb legelő és a gyapjú elértéktelenedése folyamatos alkalmazkodást kíván, miközben ugyanazzal a felelősséggel kell gondoskodniuk állataikról, mint generációkkal ezelőtt. Sáfián László és felesége, Ibolya szerint azonban az idő próbáját kiállt pásztortudás ma is biztos kapaszkodót jelent – ezt szeretnék továbbadni a következő nemzedéknek is.

Az állatokhoz igazodik minden

Sáfiánék 1996 óta magatarti juhászok, vagyis saját állományukat gondozzák. Jelenleg mintegy 300 juhuk van, így minden döntés és minden felelősség rájuk hárul. A nyári napirendet ma már teljesen a hőség alakítja: hajnalban kezdik a legeltetést, a juhok délelőtt tíz óra körül már visszatérnek a hodályba, ahol megitatják őket, majd nyugodtan kérődznek. Csak késő délután, amikor enyhül a forróság, hajtják ki újra a nyájat.

– Nálunk nem úgy kezdődik a reggel, hogy megreggelizünk. Bedobunk egy kávét, és elsőként az állatokat látjuk el – mondta Sáfián Lászlóné.

A családnál sűrű elletést alkalmaznak, ezért szinte egész évben születnek bárányok. Míg Sáfián László a nagy nyájat legelteti, felesége a fias juhokról és a bárányokról gondoskodik, a nyári szünetben pedig lányuk is bekapcsolódik a munkába. A bent maradó állatok abrakot, lucernát és vizet kapnak, a nagyobb bárányokat pedig „iskolába” hajtják. Így nevezik azt az elkülönített nevelési szakaszt, amikor önetetőből kapják a tápot, hogy megfelelően fejlődjenek, és jó minőségű húsbárányként kerülhessenek elsősorban az olasz piacra.

Sáfiánné szerint az övék egyszerre szabad és kötött életforma. Szabad, mert maguk osztják be az idejüket, ugyanakkor minden percüket az állatok igényeihez kell igazítani. A juhok jólléte nemcsak szakmai kérdés, hanem a család megélhetésének alapja is.

Az örökölt tudás ma is működik

A pásztorélet legnagyobb kihívását ma az aszály jelenti. A család ezért tudatosan osztja be a legelőt: az alacsonyabban fekvő, nedvesebb részeket tartalékként hagyják meg a legnehezebb időszakokra. Sáfiánné szerint újra és újra bebizonyosodik, hogy az őseiktől tanult módszerek ma is működnek, ugyanakkor a jelenlegi nemzedéknek már a klímaváltozás következményeihez is alkalmazkodni kell.

A korábbinál kisebb állományt tartanak, hiszen a rendelkezésre álló legelő ennyit tart el biztonsággal. Helyzetüket tovább nehezíti, hogy ma már alig van lehetőség tarlólegeltetésre. Korábban a földtulajdonosok szívesen beengedték a juhokat az aratás után, hiszen a legelő állatok természetes módon trágyázták is a földet. Ma inkább tárcsázzák a területeket, ami tovább szűkíti a legeltetés lehetőségeit.

A gazdálkodás másik nehézsége a gyapjú elértéktelenedése. Az értékesítésből származó bevétel még a nyírás költségeit sem fedezi, ezért tavaly saját házuk padlását szigetelték vele. Bár idén sikerült eladniuk a gyapjút, hosszú távon csak az jelenthet megoldást, ha ismét értékként tekintenek erre a természetes alapanyagra.

A család mégis bizakodó. Lányuk Pallagon állattenyésztést tanul, és saját elhatározásából szeretné folytatni a családi hagyományt. Az anya elmondta, hogy lánya ebbe az életformába beleszületett: már kisgyermekként ott volt a legelőn, így nemcsak a munka nehézségeit, hanem annak szépségét is megismerte.

– Nem kényszerből csináljuk, hanem szeretetből. Ő is ebbe nőtt bele, és remélem, továbbviszi mindazt, amit mi is az elődeinktől kaptunk – fogalmazott Sáfián Lászlóné.

Kovács Zsolt