A legjobb négy közé jutásért küzd a DEAC

A 2026-ban még veretlen DEAC vasárnap 18 órától a Tippmix Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa negyeddöntőjével folytatja a küzdelmeket. Pethő Ákos együttesének a legjobb négy közé jutást idegenben kell kivívnia, méghozzá az alapszakaszban őket már kétszer legyőző Endo Plus Service Honvéd otthonában.
Jól kezdték a naptári évet a Debreceni Egyetem kosarasai, hiszen az Alba Fehérvár elleni meglepően sima hazai sikert követően az otthon tradicionálisan erős EGIS Körmendtől is győzelemmel távoztak, így 16 fordulót követően az előkelő 5. helyen állnak a tabellán, mindössze egy győzelemmel lemaradva a dobogótól. Mivel az alapszakasz első fele is jól sikerült a cívisvárosiak számára, így a kupában is érdekeltek, a final fourba jutást pedig a rekordbajnok Budapesti Honvéd otthonában harcolhatják ki.
A Honvéd 26 év után először szerepelhet a Magyar Kupában, de további motiváló tényező lehet az is, hogy a négyes döntőt a Budapesten, a BOK Csarnokban rendezik meg február 21. és 22. között. A DEAC ezzel szemben szeretné megismételni tavalyi szereplését, s eljutni a sorozat legjobb négy csapata közé, s mivel 2025-ben Kaposváron egy hajszállal lemaradt az éremről, egy Honvéd elleni sikerrel lehetősége lenne javítani. A párharc egy győzelemig tart, így vasárnap mindenképp kiderül ki jut a négy közé, ahol a győztes a Falco-Kaposvár mérkőzés nyertesével találkozik majd - írja a deac.hu.

























































