Hirdetés
Új elnöke van a DK-nak
Az elnökválasztáson eredetileg két jelölt indult, de egyikük visszalépett.

Varju László és Dobrev Klára egy korábbi kampányrendezvényen (Fotó: Varju László/Facebook)
Varju László, a Demokratikus Koalíció korábbi alelnöke és volt országgyűlési képviselője lett a párt új elnöke – írta közleményében a párt június 8-án.
A párt elnökét a teljes párttagság választotta meg online pártszavazáson, ahol valamennyi szavazati joggal rendelkező párttag részt vehet. Ezt 2026. június 3-a és 7-e között rendezték. Az elnökválasztáson eredetileg két jelölt indult, de Bakk István a pártszavazás alatt visszalépett a jelöltségtől.
A párt alelnökeit és elnökségi tagjait a DK Kongresszusa fogja megválasztani június 13-án.
Tisztújításra azért van szükség, mert az április 12-i választás éjszakáján Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció teljes elnöksége lemondott.
További híreink

Gyermekvédelem: jön az egymilliárdos kártalanítási alap
Az új kormány miniszteri biztost nevez ki a gyermekvédelmi és javítóintézeti bántalmazási ügyek teljes feltárására.

Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.

A TISZA szigorítja a vagyonnyilatkozati rendszert
Ezzel is szeretnék segíteni az átláthatóságot.

Drámai életmentés a Petőfi hídon
Videón az eset.

Kizuhant az ötödik emeletről egy diák a kollégiumban
Túlélte az esést.

Vitézy: újra elérhető a Vonatinfo
További fejlesztések várhatóak a közeljövőben.

Kinevezték az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás kapott megbízást.

Erős földrengés rázta meg a Fülöp-szigeteket
Japánban és Indonéziában cunamiriadót rendeltek el.

Felülvizsgálják a politikai alapon adott menekültstátuszokat
Az érintettek hivatalos értesítést kaptak.

Magyar: nem lesznek illegális migránsok az országban
Aki mást állít, az hazudik - közölte a miniszterelnök.

Bilincsben hozták haza a magyar maffiózót
Radnai László sok ügyben rendelkezik sok információval.

A MÁV ráerősít a balatoni főszezonra
Kis mértékben módosítottak a menetrenden.

Nemek közötti bérszakadék: lépni kellene a kormánynak
Uniós jogszabály írja elő.

Vissza kellett tolni egy vonatot Debrecenbe
Elromlott, elzárta a pályát.
Olvasta már?

Fogadta a polgármester Debrecen ifjú bajnokait
Papp László támogatásáról biztosította debreceni utánpótlásnevelést.

Történelmi meccset vív a magyar válogatott Debrecenben
A Közép-ázsiai ország válogatottja pillanatnyilag a 109. helyen áll a FIFA-ranglistán.

Gyermekvédelem: jön az egymilliárdos kártalanítási alap
Az új kormány miniszteri biztost nevez ki a gyermekvédelmi és javítóintézeti bántalmazási ügyek teljes feltárására.

Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Gazdaság
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Nemek közötti bérszakadék: lépni kellene a kormánynak
Uniós jogszabály írja elő.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Nőtt a gyereklétszám, megújult az óvoda Kismarján
Három év alatt felújítások, új programok és egyre több beiratkozó érkezett a Tarka-Barka Óvodába.
Kivonul az országból az egyik futárszolgálat
2020 óta voltak jelen.
A gyerekek jövőjébe fektet Mikepércs
Saját önkormányzati forrásból újul meg a Petőfi utcai óvoda udvara és környezete.
Támogatott tartalom

Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.

Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.

Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.

Ha nyár, akkor GSV-napok!
Az év legnagyobb építőanyagvására Debrecenben.