Több tucat lopás köthető a hajdú-bihari pároshoz

A rendőrségre országszerte több helyről érkeztek bejelentések azonos módszerrel elkövetett lopásokról. A nyíradonyi rendőrőrs bűnügyesei is egy hasonló cselekmény miatt kezdtek nyomozásba május elején. Az ügyben nyomokat rögzítettek, tanúkat hallgattak meg, és több kapitánysággal együttműködve próbálták beazonosítani az elkövetőket.
Erőfeszítéseiknek köszönhetően hamar a látókörükbe került egy debreceni és egy darvasi férfi, akiknek a kézre kerítésére egy összehangolt akciót szerveztek.
A hajdúhadházi rendőrök a Cívis Közterületi Támogató Alosztály és a Debreceni Rendőrkapitányság közreműködésével a 47-es számú főúton ütöttek rajta a két tolvajon május 28-án hajnalban. A bűnügyesek átvizsgálták az autójukat, amiben 4,5 millió forintot találtak. Kiderült, hogy az összeg egy korábbi betörésükből származik, ezért a járművet és a pénzt lefoglalták, a két férfit pedig előállították, és bűnügyi őrizetbe vették. Lopás miatt kell felelniük.
A nyomozás jelenlegi adatai szerint közel 30 lopás köthető a pároshoz, akik főként az éj leple alatt törtek be az ingatlanokba.






























