Tévészerelő: nem a minőség, a mennyiség számít
Kihalófélben lévő szakma, ma már egyre kevesebb igazi mestert lehet találni. Nagy kincs egy jó rádió- és tévéműszerész, akihez mindig bizalommal fordulhat az ember. Akiről tudni lehet, hogy mindent megtesz az elromlott készülék megjavításáért, ha pedig menthetetlen a berendezés, akkor nem kertel, nem hiteget, nem próbál pénzt kicsikarni az ügyfélből, hanem megmondja szemtől szembe az igazat.
A Cívishír az egyik hajdú-bihari városban beszélgetett a szakma képviselőinek egyik utolsó mohikánjával, aki szívesen nyilatkozott, ugyanakkor azt kérte, az igazi neve maradjon titokban, ezért Károlyként szerepel e sorokban.
Apai örökség
- Már gyerekkoromban tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, pedig még alig értem fel az asztalt. - Apám is műszerész volt, mindig forrasztott valamit, én ott sürögtem-forogtam körülötte, figyeltem, mit hogyan javít, aztán már segítettem is neki – emlékezett vissza, majd hozzátette, hogy a kilencvenes évek közepén, amikor pályaválasztás előtt állt, nem is volt kérdés, hogy a rádió- és tévéműszerész szakmát választja. Akkoriban ezt a képzést csak érettségizetteknek indították, így hát leérettségizett, majd mivel Debrecenben nem indult osztály, Békéscsabán végezte el a kétéves iskolát, ami annak idején még, ahogy fogalmazott, kőkemény gyakorlattal járt együtt.
- Egy hét iskola, egy hét gyakorlat. De nem ám olyan, mint a mostani! - fogalmazott. - Mi még tényleg szereltünk mindenféle műszaki cikket: csöves rádiót, tévét, magnót. Egy tévészerelő mellett pallérozódtam, ő tanított meg a szakma alapjaira, kijártam vele helyszínre dolgozni, és tényleg szinte minden problémával találkoztunk a munkánk során. Igazi terepgyakorlat volt, amit aztán a későbbi évek alatt nagyszerűen tudtam hasznosítani.
Immár csaknem három évtizede, hogy elhelyezkedett abban a szervizben, ahol azóta is dolgozik. Szerencsésnek tartja magát, hogy abban az időben kezdhette a szakmát, amikor még nem is sejthettük, milyen robbanásszerű fejlődés előtt áll technológia. – Annak idején még a régi képcsöves tévéket javítottuk, de már megjelentek az első generációs LCD-tévék is – idézte fel a kezdeteket. – Lehet, hogy sokaknak furcsán hangzik, amit mondok, de az a minőség, ami akkor jellemző volt, mára fokozatosan eltűnt, mert azok a televíziók egyetlen javítással kibírtak 10-15 évet is. Ráadásul a szerviz nem került sokba, nem úgy, mint a mostani készülékeké, amelyekre, ha egyáltalán javíthatók, gyakran a tévé újkori árának a felét is rá kell költeni.
Károly elmesélte, hogy zöldfülű kezdőként először kisrádiókat javított, majd egyre több mindent bíztak rá, így később már magnókat, hifitornyokat is szerelt. Ahogy azonban a technológia fejlődött, úgy vált a javítás egyre nehezebbé és egyre kevésbé kifizetődővé.
Az új készülék többségében már nincsenek csavarok, ezért nem lehet őket szétszedni – mesélte. – Az alkatrészekhez nem lehet hozzáférni, a kapcsolási rajzok megszűntek, sokszor az egész panelt cserélni kell egy apró hiba miatt is. Ha nem vagy műszerész, „meghaltál”, nem tudod megjavítani a készüléket, mert semmi támpont nincs a munkádhoz. Én viszont ilyenkor veszem hasznát annak a tudásnak, amit az iskolában és a kilencvenes években megtanultam. a legtöbb szerviz viszont már csak alkatrészcserével dolgozik, komplett alaplapot, tápegységet cserélnek egy hibás tévében, de ennek bizony nem sok köze van a szakmához.
Szerinte nemcsak a manapság használatos technikai megoldásokkal van probléma, hanem azzal is, hogy a gyártók szándékosan úgy tervezik meg a készülékeket, hogy azok csak pár évet bírjanak. Legyen szó tévéről, rádióról, mosógépről vagy bármilyen egyéb műszaki eszközről. – Ez ma már nem is titok. Fogyasztói társadalomban élünk. A cél, hogy vegyél újat. Lehetőleg minél gyakrabban – mondja. – A régi készülékek túlméretezett alkatrészekből készültek, éppen azért, hogy minél tovább bírják. Ma sajnos ennek a fordítottja igaz: mindent úgy méreteznek a gyártók, hogy például egy tévé valahogy kibírjon pár évet, aztán sok esetben mehet is a kukába.
Kínai alkatrészek, márkás csomagolásban
Károly szerint ma már szinte majdnem teljesen mindegy, hogy milyen márkájú készüléket vásárolunk, mert 90 százalékban mindegyikben kínai alkatrészek vannak. Akad azért néhány kivétel, márkaneveket ugyan nem írhatunk, amelyeknek még vannak saját fejlesztéseik, de a legtöbb gyártó ugyanazokat az alaplapokat használja, csak a címke más rajtuk. A vásárlóknak azt tanácsolja, mindig az igényeknek megfelelő tévét vásárolják. Egy idős embernek ne vegyen a család 8K okostévét, mert az csak felesleges pénzkidobás, nem tudja kihasználni az előnyeit, ráadásul bonyolult a használata, ami sok bosszúságot okoz.
Régi készülékek új élete
Miközben az új technológiák gyorsan elavulnak, a retró berendezések reneszánszukat élik. Csöves rádiók, szalagos magnók, lemezjátszók, kazettás deckek – mind-mind egyre népszerűbbek a vásárlók körében. Károlyék szervizében hetente legalább egy olyan lemezjátszót bevisznek, amelyet tulajdonosa szeretne megjavíttatni. – Nemcsak az idősek, hanem a 30-40 évesek is visszanyúlnak a régi dolgokhoz, pusztán azért mert egy részüknek nem tetszik a modern technológia, inkább ragaszkodnak a gyermekkori, fiatalkori készülékekhez – magyarázta. – Vannak, akik a nagypapától örökölték a szalagos magnót, a diktafont, a cseh lemezjátszót. Emlékeik fűződnek ezekhez a tárgyakhoz, ezért szeretnék működőképes állapotban megőrizni. Többször hoztak már be hozzánk nagyon régi csöves rádiót is, ami már nem működött, és javítani sem lehetett, de a tulajdonosa valahogy mégis szerette volna életre kelteni. Beleépítettem egy MP3 lejátszót, és újra használható lett, és közben a hatvanas évek dizájnja is megmaradt.
Károly szerint az utánpótlás egyre csak apad, pedig nagy szükség lenne a fiatalokra, mivel a rádió- és tévéműszerészek többsége kiöregedett, ma már 70-80 éves. Valamiért azonban a műszerész szakma elvesztette népszerűségét. A fiatalok más irányba mennek: jobban érdekli őket a számítógépes programozás, az autószerelés, az IT világa. – Ha nem tanulja meg senki ezeknek a készülékeknek a javítását, akkor pár év múlva kihez fordulhatnak a kuncsaftok? – kérdezi. - Minden, ami régi, megy majd a kukába?
Időutazás a műhelyben
A szervizben, ahol dolgozik, szinte megállt az idő. Mintha csak a 80-as, 90-es évekbe toppantunk volna be. A polcokon retrorádiók, erősítők, néhány régi katódsugárcsöves tévé, bakelitlejátszók. Károlyék szervize nem pusztán egy munkahely, hanem egy darabka történelem is. Egyik-másik készülék egy múzeumban is előkelő helyet kapna. – Ez egy Orion rádió 1964-ből – mutatja. – Már nem működik az állomáskeresője, de beleépítek egy MP3-as modult, és ugyanúgy használhatja majd a tulajdonosa, mintha eredeti lenne. Ezek a régi rádiók ma is nagyon jól mutatnak egy lakásban, különleges hangulatot kölcsönöznek az otthonnak, nem szívesen dobják ki az emberek, inkább felújíttatják.
Károly egyik legemlékezetesebb munkája egy öreg lemezjátszóhoz kapcsolódik. Egy fiatal férfi vitte be hozzá, hogy keltse életre. A készülék a nagyapjáé volt, és már vagy húsz éve porosodott a padláson. Nem akarta kidobni, mert ez volt ez egyetlen emléke a papáról. - Új tűt, új szíjat kapott a masina, megtisztítottam, a végén egészen olyan volt, mintha új lenne – emlékezett vissza. – Amikor a srác meglátta, annyira meghatódott, hogy el is sírta magát. Az ilyen pillanatokért érdemes dolgozni, amiből azért mindig akad. A leghálásabbak az idősek, akik jellemzően a kisrádiójukat hozzák be, ők még mindig egy-egy ilyen régi készüléken keresztül tartják a kapcsolatot a világgal. A legtöbb helyen már nem foglalkoznak ilyen apró-cseprő javításokkal, egyszerűbb azt mondani az ügyfélnek, hogy nem lehet megjavítani. Komolyabb berendezéseknél sem pepecselnek forrasztással, sokszor inkább kicserélik az egész alaplapot, mert egyszerűbb, és több pénzt is lehet elkérni.
Szerinte a gyártók, a kereskedők tudatosan alakították úgy, hogy sok esetben ne érje meg a javítás, a beépített alkatrészek rövid élettartamúak, és gyakran lehetetlen beszerezni egy újat az elromlott helyett. – A vásárlókat szép lassan arra szocializálták, hogy ha valami elromlik, inkább vegyenek újat – fogalmazott. – A szakmám nemcsak arról szól, hogy megjavítok valamit, hanem szerintem arról is, hogy értéket közvetítek. Hogy nem kell mindent eldobni, hogy amit megszerettél, hozzád nőtt, azt a legtöbb esetben meg lehet menteni.
Nincs ellene a digitális világnak, de…
Károly ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nem ellensége a digitális eszközöknek, de tudni kell, mit mire használunk. Rendszeresen néz szerelési trükköket bemutató videókat az interneten. Ha valamit nem tud, utánanéz, a világhálón ugyanis mindent meg lehet találni. De persze a jó szakmai alap ehhez elengedhetetlen, hiszen aki nem rendelkezik kellő tudással, nem fogja megérteni a lényeget. Ami a szakma jövőjét illeti, azzal kapcsolatban kissé szkeptikus, bár teljesen azért nem látja borúsan a helyzetet. Szerinte belátható időn belül vagy teljesen eltűnik a hozzáértő kéz, vagy felnő egy olyan nemzedék, amelyik értékelni fogja a tudást, azaz nemcsak a gyártók által elvárt betanított munka végzésére lesz alkalmas, hanem kreativitás, újítás, a váratlan helyzetek megoldásának igénye jelent majd számukra hajtóerőt.
Takács Tibor
