Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szórakoztató, könnyed debreceni győzelem

| 2025. 11. 14. | 21:13:13
A DEAC már az első harmadban eldöntötte.
Szórakoztató, könnyed debreceni győzelem
Könnyed győzelemet arattak a fekete mezes debreceniek (Fotó: Cívishír)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Két hét után lépett pályára ismét a DEAC jégkorongcsapata, az Erste Ligában ugyanis szünetet tartottak a magyar válogatott tornája miatt. A debreceni legénység azt FEHA19 gárdáját látta vendégül november 14-én, pénteken este, amelyet ebben az idényben már egyszer legyőzött, igaz, nagyon szoros küzdelemben, mindössze egy góllal.

Ezúttal más forgatókönyvet írtak az égiek a mérkőzésnek, vagy inkább a debreceniek, akik már az első perc végén betaláltak, és az első harmad derekára megtriplázták az előnyt. Közönségszórakoztató hokival örvendeztették meg a híveket a DEAC-os legények, akik szebbnél szebb gólokkal adtak nyomatékot a fölényüknek.

A fiatal fehérvári együttes persze nem adta fel, derekasan küzdött, hogy kozmetikázzon az eredményen, ami sikerült is, de a debreceni győzelem egyetlen percig sem forgott veszélyben. Vaszjunyin Artyom még azt is megengedhette magának, hogy a DEAC-ifjakból álló negyedik sornak is a szokásosnál több lehetőséget adjon.

A debreceni gárda két nap múlva, vasárnap este a Dunaújváros vendége lesz, majd egy hét múlva, november 21-én, pénteken játszik ismét hazai pályán, amikor a Brassót fogadja.

Erste Liga, alapszakasz
DEAC–FEHA19 6–3 (3–0, 2–2, 1–1)
Debrecen, 450 néző. V: Nagy A., Gebei G., Dömötör, Vincze D.
DEAC: Szeles (Antek) – Usztyinyenko, P. Kiss / JELISZEJEV (2), Bukor / Mazsuga, Dobmayer 1 / Haranghy, Mártonffy – Mozer 1 (1), Galoha 1 (1), Szita (1) / KRUTOV 2 (1), Senfeld 1 (1), Varttinen / Kulesov (1), Kreisz B., Molnár Z. / Révész, Simics. Edző: Vaszjunyin Artyom
FEHA19: Hegedüs (Csibi) – Sivrin, Salamon (1) / Dóczi Zs., Nagy D. / Szabó P., Joó 1 / – Balasits, Nádor, Farkas L. / Bucskin (1), Zapernick 1, Németh Z. / Atlasz (1), Alapi (1), Erdőhelyi 1 / Hiezl, Simon P., Erdősi. Edző: Tokaji Viktor
Kapura lövés: 36–24
Gól – emberelőnyből: 2/1, ill. 1/0

MESTERMÉRLEG

Vaszjunyin Artyom: – Magabiztos győzelmet arattunk, bár ennyi helyzetből azért több gólt is szerezhettünk volna. Kár a kapott gólokért is, mindegyiket koncentrációzavar okozta, de ezúttal ez megbocsátható. A végén már felszabadultan játszottunk, amit jó volt látni, remélem, ezt a formát átmentjük vasárnap estére, amikor a Dunaújvárossal találkozunk Székesfehérváron.  

Tokaji Viktor: – Az első öt percet leszámítva ez egy ikszes meccs volt. Az első öt perc gyenge teljesítménye pedig annak tudható be, hogy túlságosan is akartunk, és ez görcsössé tette a csapatot. Számos pozitívuma volt azonban a találkozónak, például az, hogy sok fiatal kapott lehetőséget, és Joó Berci megszerezte az első gólját az Erste Ligában.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
A DVSC a Groupama Arénában győzte le a Fradit
A DVSC a Groupama Arénában győzte le a Fradit
Komáromi gólpassza és Bárány találata három pontot ért a Lokinak a bajnokcsapat ellen.
Debrecen–Vác: máshol, máskor
Debrecen–Vác: máshol, máskor
A két csapat megegyezett.
Idegőrlő meccsen kaptak ki a debreceniek
Idegőrlő meccsen kaptak ki a debreceniek
Kérdéses, a csapat bejut-e a Magyar Kupába.
Debreceni ezüstérem a világkupán
Debreceni ezüstérem a világkupán
Kónya Csenge csak a döntőben kapott ki.
Sorsdöntő, nehéz csata vár a DEAC-ra
Sorsdöntő, nehéz csata vár a DEAC-ra
A bajnokin a kupaindulás is a tét a debreceniek számára.
Debreceniek támadtak nyíregyháziakra
Debreceniek támadtak nyíregyháziakra
A Spartacus felajánlotta segítségét.
Kiss Géza, a debreceni csocsókirály
Kiss Géza, a debreceni csocsókirály
Pókerarc is, de nem játszik. Mindenben jó, ami kocsmasport.
A szárnyaló Ferencváros a DVSC soros ellenfele
A szárnyaló Ferencváros a DVSC soros ellenfele
A debreceniek pontszerzése meglepetés lenne.
Elhunyt a korábbi magyar sikeredző
Elhunyt a korábbi magyar sikeredző
Több klasszis is a kezei alatt nevelkedett.
MLSZ: szektorbezárás és pénzbüntetés a DVSC-nek
MLSZ: szektorbezárás és pénzbüntetés a DVSC-nek
A Nyíregyháza elleni bajnokin nem viselkedtek jól a debreceniek - így a szövetség.
Bárány Donát: plusz egy év
Bárány Donát: plusz egy év
A debreceniek klub élt az opciós jogával.
Drámai végjátékban nyertek a debreceniek
Drámai végjátékban nyertek a debreceniek
A Jegesmedvékhez látogatott a DEAC együttese.
Kőkemény csatát nyertek meg a debreceniek
Kőkemény csatát nyertek meg a debreceniek
A DEAC az utolsó harmadban döntötte el a három pont sorsát.
A sikeres erdélyi túra után itthon a DEAC
A sikeres erdélyi túra után itthon a DEAC
Budapest Jégkorong Akadémia HC csapata először látogat Debrecenbe.
Csíkszeredában is nyert a DEAC
Csíkszeredában is nyert a DEAC
A debreceniek öt ponttal zárták az erdélyi túrát.
A DEAC kiütéssel nyert Gyergyóban
A DEAC kiütéssel nyert Gyergyóban
Ez kellemes meglepetés a debreceniektől.
Magyar Kupa: ellenfelet kapott a Debrecen
Magyar Kupa: ellenfelet kapott a Debrecen
A tét már a legjobb négy közé jutás.
Nemzetközi tornán láthatjuk a DEAC egyetemistáit
Nemzetközi tornán láthatjuk a DEAC egyetemistáit
A debreceni mérkőzésekre a belépés ingyenes.
Háromgólos előnyről bukott a DEAC
Háromgólos előnyről bukott a DEAC
A debreceniek elvesztették a vezérüket.
Nyolcat vágott a DEAC Újpesten
Nyolcat vágott a DEAC Újpesten
A debreceniek csak hozták a papírformát.
A sereghajtó verte a DEAC-ot
A sereghajtó verte a DEAC-ot
Ez nem várt eredmény a debreceniektől.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
860 milliót ért volna ez a hat szám
860 milliót ért volna ez a hat szám
Huszonegyen több mint félmilliónak örülhetnek.
Hirdetés
Hirdetés
Marad a borult, párás idő Hajdú-Biharban
Marad a borult, párás idő Hajdú-Biharban
3-10 Celsius-fokos maximumokkal.
Hirdetés
Hirdetés
Hitelmoratóriummal segítik a gazdákat
Hitelmoratóriummal segítik a gazdákat
Ez a segítség jövő év november végéig tart.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Parkolót adnának el a Délibábnál
A megszűnő helyeket pótolná a debreceni önkormányzat.
Így keltenék új életre a Vekerit
Acsádi-tó Debrecenben? Kanyargós Kondoros? Négy kisebb víz a Tócóvölgyben?
Látványos változás jöhet az Egyetem téren
Jobb helyen lehet a park egy másik vagyonkezelőnél.
MÁV: csökkennek a jegyárak
Anyagi segítség a családoknak - írják.
Lázár János Hajdúszoboszlón: négysávosítás 2029-re
Borongós hangulatúnak írta le a Putyinnál tett látogatást a miniszter.
Játszóteret alakítanának ki Tiszacsegén
Szelfipont, járdaépítés, és a zöldterület rendezése is napirenden.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berendezéseket cserélnének a Balmazújvárosi úton
Berendezéseket cserélnének a Balmazújvárosi úton
Műszakilag elavultak a meglévők. A Debreceni Vízmű Zrt. pályázata.
A csendes technológia
A csendes technológia
Hogyan változtatják meg a modern fűtési rendszerek az akusztikus komfortot?
Egyre több a megrendelés?
Egyre több a megrendelés?
Így támogathatod a növekedést a cég pénzügyeiben.
Fedezze fel Hajdúszoboszló adventi meglepetéseit!
Fedezze fel Hajdúszoboszló adventi meglepetéseit!
Szálláskedvezmények, gasztronómiai ajánlatok, családi és baráti kikapcsolódást kínáló programok.
Hirdetés
Hirdetés