Richter Anna-díjat nyert két debreceni kutató

A nyolcadik alkalommal meghirdetett nagy sikerű pályázat eredményhirdetésén kiemelt hangsúlyt kaptak a női egészség és termékenység támogatását célzó kezdeményezések, a pedagógusokon keresztül a gyermekek és kamaszok segítése, a természettudományok népszerűsítése, valamint az időskori demencia kérdésköre. Idén öt zsűri által elismert, valamint egy közönségdíjas csapat vehette át a Richter Anna-díjat a díjjal járó, nyertesenként 4 millió forint támogatással együtt.
A Richter Gedeon Nyrt. az elismeréssel olyan újszerű, hiánypótló kezdeményezéseket támogat, amelyek az oktatás, az egészségügy, a gyógyszerészet és a kutatás területén innovatív módon járulhatnak hozzá a fejlődéshez, és kézzelfogható, minőségi változást hozhatnak a szakemberek mindennapi munkájában. A Richter Anna-díjra öt kategóriában – orvos, egészségügyi dolgozó, pedagógus, gyógyszerész/kutató és junior – legfeljebb öt fős csapatokkal pályázhattak olyan intézmények és szervezetek női közösségei, amelyek elkötelezetten dolgoznak az oktatás vagy az egészségügy területén, és projektjeikkel hozzájárulnak e szakterületek fejlődéséhez.
A zsűri döntése alapján kategóriánként három-három, összesen tizenöt projekt jutott a döntőbe. A finalisták munkáira a nagyközönség négy héten keresztül szavazhatott a díj hivatalos weboldalán. A legtöbb voksot elnyerő csapat közönségdíjban részesült, míg kategóriánként egy-egy csapat zsűridíjat kapott a Richter Gedeon Nyrt. társadalmi felelősségvállalási programjának keretében.
A zsűri tagjai
Beke Zsuzsanna, a Richter Gedeon Nyrt. Csoportszintű PR, CSR és Kormányzati Kapcsolatok főosztályvezetője,
Szily Nóra újságíró, pszichológus,
Rúzsa Magdolna Kossuth-díjas énekesnő,
Polgár Judit sakknagymester, a sakktörténet legjobb női játékosa,
Kertész Éva, a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány ügyvezetője, és
Dr. Barna István a Semmelweis Egyetem belgyógyásza, nefrológus, habilitált klinikai főorvos.
Az egészségügyi szakdolgozó kategória győztese a Hangra kelt emlékek csapata. A program célja, hogy figyelmet biztosítson a demenciával élő betegek és gondozóik számára, hangot adva mindennapi problémáiknak, segítve azok megoldását. Terveik között szerepel tematikus workshopok, tréningek és kiscsoportos beszélgetések szervezése, a közösségi összetartás megerősítése.
A gyógyszerész/kutató kategória győztes projektje a Hormonok a tányéron kezdeményezés. Az elhivatott kutatók szándéka feltárni, hogy az étrendi tényezők és azon élelmiszer-eredetű molekulák, melyek a szervezet hormonális működésére hatással vannak, milyen szerepet játszanak a két leggyakoribb női reproduktív betegség kialakulásában és lefolyásában.
A junior kategória győztese az Ugródeszka a jövőnkhöz projekt. A csapat által megálmodott program során a résztvevők kis létszámú, mentorált csoportokban szerezhetnek valódi laboratóriumi tapasztalatot. A tanulók közös érdeklődési köre lehetőséget kínálna az aktív, közös tudásmegosztásra és hálózatépítésre is.
A pedagógus kategória zsűridíját a Tudomány a varázslat mögött projekt nyerte. A miskolci Avasi Gimnázium csapata egy látványos, mesés kísérletbemutató-sorozatot és versenyt álmodott meg, mellyel a természettudományos szemléletet élményszerűvé teszik minden korosztály számára.
Az orvos kategória győztese a FertiliMind Applikáció projekt lett. A csapat küldetése, hogy a termékenységet ne csupán orvosi kérdésként, hanem életútszintű, közös tapasztalásként mutassa be hiteles háttérrel és empátiával.
A közönségdíjat a Neurodiverz Akadémia projekt csapata vehette át. A pályázat ingyenes, evidencia alapú online kurzusokkal szeretné támogatni a pedagógusokat abban, hogy magabiztosan és hatékonyan tudják segíteni a neurodivergens gyerekeket az óvodában és az iskolában.
A 2019-ben alapított díj jóvoltából eddig 44 projekt valósulhatott meg összesen 176 millió forintból. Az idei évben pedig rekordot döntött az online szavazók aktivitása: a döntős projektekre csaknem 20 000 szavazat érkezett. A Richter Anna-díj hat nyertes csapatának tevékenységét a díjhonlapján és a közösségi oldalain (Facebook, Instagram) követhetik figyelemmel az érdeklődők.





























































