Repülő sörösüveg sebesített meg egy eladót

A Debreceni Járási Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt nyújtott be vádiratot az ellen a férfi ellen, aki dühében a falhoz vágott egy sörösüveget, amelynek a darabjai sérülést okoztak a bolti eladónak.
A vádirat szerint a vádlott március 19-én reggel 7 óra körül már ittas állapotban volt, amikor bement Hajdúhadházon egy élelmiszerboltba, és az eladóval szerette volna kicseréltetni az általa korábban vásárolt sört. A férfinél lévő sör azonban bontott volt, ezért az eladónő közölte a vádlottal, hogy a csere így nem lehetséges. Ekkor a vádlott ingerültté vált, trágár módon szidalmazni kezdte a sértettet, majd hirtelen a sörösüveget először a pultra vágta, majd a falhoz dobta, ami így széttört.
A szétpattanó üvegdarabok eltalálták a sértettet, megsérült az arca és a keze, sérülései 8 napon belül gyógyulóak.
A vádlott közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy a boltban tartózkodó és azt észlelő személyekben megbotránkozást és riadalmat keltsen.
Az ügyben a nyomozást a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság folytatta le.
A Debreceni Járási Ügyészség a többszörös visszaeső vádlott ellen garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban mértékes indítványként azt rögzítette, hogy amennyiben a vádlott beismeri a bűncselekmények elkövetését az előkészítő ülésen és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, őt a járásbíróság 70 nap elzárás büntetésre ítélje.






























