Nagyrábén még a pörkölt illata is mesélt

Immár 19. alkalommal rendezte meg a Sárrét Íze Fesztivált Nagyrábé, ahol több mint hatvan csapat főzött, továbbá hagyományőrző és kulturális csoportok léptek fel – ezzel közösségi, kulturális és gasztronómiai élményt adtak nagyszámú érdeklődőnek. Az eseményt – hagyományosan – a Szent György napi kihajtáshoz legközelebb lévő szombaton, ezúttal április 25-én tartották.

A Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár többhektáros, árnyas parkjába lépve azonnal megcsapta az embert a készülő ételek illata. A sátrak alatt bográcsok és üstök sorakoztak, körülöttük nevető, beszélgető társaságok, a park pedig már délelőtt megtelt élettel. Aki megállt egy-egy főzőhely mellett, annak rögtön magyarázták, mi készül, miből főzik, hogyan fűszerezik, és miért éppen az az alapanyag került a bográcsba. Persze nemcsak főzőverseny zajlott: a színpadon egymást váltották a hagyományőrző és kulturális csoportok, a háttérben pedig minden a közösségről szólt.

Főznek, beszélgetnek, mulatnak

A sátrak között haladva Váncsod és Gáborján közös főzésébe botlottunk. Két polgármester, két bogrács: az egyikben kakas-, a másikban szarvaspörkölt rotyogott. A fakanalak lassan jártak a nagy edényekben, a hús illata összekeveredett a füsttel és a frissen vágott zöldségek aromájával.

– Úgy gondolom, ennek eddig is így kellett volna lennie. Összetartunk, segítjük egymást, ott vagyunk egymás mellett. Közös a jegyzőnk, a két település egymás szomszédságában van, az autópálya választ el vagy köt össze bennünket, az összetartás a legfontosabb – mondta Mező Gyula, Gáborján polgármestere.

– Mindezt megerősítem – tette hozzá röviden Hodosi Norbert, Váncsod vezetője.

Néhány lépéssel arrébb már egészen más világ fogadott. A Toldi Fakanálforgatók sátránál hímzett terítők, gondosan megterített asztalok, és készülőben egy többfogásos menü. Itt nem siettek: minden mozdulatban benne volt, hogy az étel nemcsak a zsűrinek készül, hanem vendégvárásra is.

– Galambból húsleves, kapros burgonya, sült galamb, birkapörkölt, és desszertnek krumplis kalács. Ez hagyományos toldi étel, régi recept – mondta Béres Barnabásné. – Most először jöttünk Nagyrábéra, de voltunk már Berettyóújfaluban, ahol kétszer voltunk elsők, így kíváncsiak voltunk erre a fesztiválra is.

A következő sátornál már citeraszóra nótáztak a sárga lábú cinegéről, no meg ritmusra tapsoltak a vidám fiatalok. Az asztalon italok sorakoztak, a kis üstben pedig pörkölt főtt.

– A jókedv nálunk alap, de a pálinka is sokat segített – mondta nevetve Oláh Bence, az egyik helyi csapat tagja.

A főzősátrak között feltűntek a bihardancsházi vendégek is: ők nem főzni jöttek, hanem beszélgetni, ismerősökkel találkozni. Ez is hozzátartozott a fesztiválhoz: körbejártak, kezet fogtak, leültek egy-egy ismerős mellé, majd továbbindultak a következő sátorhoz.

Erős ízek kavalkádja

A nagyszínpad felé haladva sűrűsödött a tömeg. A sátorponyvák alatt ülők a fellépőket figyelték, a színpadon éppen mazsorett csoport pörgött. A főzőhelyek zaja ide is elhallatszott, de itt már a zenéé, a tapsé és a konferálásé volt a főszerep.

– Fél 11-től 15 óráig tartanak a műsorok, utána eredményhirdetés. Reggel kilenckor kezdtük a programokat felvonulással a református templomtól, csikósokkal, hagyományőrzőkkel, a korondi fúvószenekarral. Volt csikósbemutató, birkanyírás, majd megnyitó – tudtuk meg Szabóné Gál Andrea kulturális szervezőtől.

A színpadtól távolodva kirakodóvásár hangulata fogadta a látogatót. Népművészeti portékák, ruhák, játékok, használati eszközök sorakoztak az árusoknál. A park egyik végében a korondi vendégek egy egész malacot forgattak lassan a parázs felett, saját készítésű szerkezetükön. A látvány sokakat megállított: volt, aki csak nézte, hogyan pirul a bőr, más kérdezett, fotózott, beszélgetett. – Korondról érkeztünk, most először sütünk itt malacot. Két-három éve készültünk rá, most jött össze. Nagyon jól érezzük magunkat, nálunk is vannak hasonló rendezvények – mondta Kiss Árpád.

Nem messze tőlük a nagyrábéi segítők csörögét sütöttek: nyújtották, szaggatták a tésztát, a forró olajban pedig pillanatok alatt aranyszínűvé vált a helyi különlegesség. Itt is meg lehetett állni néhány percre, figyelni a kézmozdulatokat, azt, ahogy a tészta formát kap, majd ropogós édességgé változik.

A sátrak között haladva a csapatnevek is mosolyt csaltak az arcokra: Hímken, Kisvakond, Sanyi Vadász, Vidám Falka, Őszi Rózsa, Pálinkaízlelők – mindegyik mögött egy-egy történet, egy-egy baráti közösség. A nevekben benne volt a játékosság, a főzőhelyek körül pedig az a felszabadult hangulat, amelytől egy fesztivál valóban élni kezd.

– Minden évben van legalább egy étel, ami meglep – ezt már Bürgés Tamás gasztroinfluenszer, a zsűri elnöke mondta a Cívishírnek. – És az a legjobb, amikor az idősebbek receptjeit a fiatalok viszik tovább. Itt az ízek erősek, karakteresek, és én ezt nagyon szeretem.