Mihalik András, az év debreceni sportolója

Minden év sportolója választás csak szubjektív alapon történhet, hiszen képtelenség a különböző sportágakban nyújtott teljesítményeket összehasonlítani. Nekünk nem kellett hosszan tanakodni azon, hogy kik voltak a legjobb debreceni sportolók, női és férfi vonalon is olyanra tettük a voksunkat, akik a sportáguk elit világbajnokságán a magyar válogatott erősségének bizonyultak. A férfiak között így nem eshetett másra a választás, mint Mihalik Andrásra, aki a debreceni színeket képviselve lépett pályára a jégkorong-világbajnokságon, és ahol a címvédő cseheknek és a házigazda dánoknak is bombagólt szerzett. Ezzel sporttörténelmet írt Debrecennek.

Cívishír: Életed legsikeresebb évét zártad – kimondhatjuk?
Mihalik András: Azt hiszem, igen, hiszen korábban nem sikerült olyan eredményeket elérni és mérföldköveket magam mögött tudni, mint 2025-ben. Ugyanakkor azt gondolom, hogy egy sportolói pályafutásnak megvan a maga folytonossága, vagyis az előző évek munkája is kellett ahhoz, hogy ilyen sikeres legyen az elmúlt esztendő.

Cívishír: Amikor 2024 szilveszterén koccintottál az új évre, remélted, hogy ennyi meghatározó sikert és eseményt tartogat számodra 2025?
Mihalik András: Egyáltalán nem. Akkor ugyan már kirajzolódni látszott, hogy egész jó idény futunk a DEAC-cal, hiszen harmadik helyen álltunk az Erste Ligában, de nagyobb távlatokban még nem mertem gondolkodni. Arra aztán végképp nem gondoltam, hogy a DEAC-cal magyar bajnoki döntőt vívunk, kijutok a világbajnokságra, majd az augusztusi felkészülést már nem a szülővárosom csapatában kezdem, hanem a Ferencvárosban.

Cívishír: Csak hogy szőrszálhasogató legyek: a magyar bajnoki ezüst siker, de azt kudarcként élte meg a debreceni közönség, hogy az Erste Ligában nem sikerült a négy közé jutni.
Mihalik András: Én azt nem éltem meg kudarcként, mert a magyar bajnoki ezüst mellett még a Magyar Kupában is a legjobb négy közé jutottunk – a DEAC története során először selejtezőn át. Addig rendezőként vagy címvédőként szerepeltünk a Final Fourban. Lehet, hogy a szurkolók ezt nem érzik kívülről, de megvívni egy három-négy körös selejtezőt a bajnokik mellett, meglehetősen nehéz és fárasztó tud lenni. Arról nem is beszélve, hogy Debrecenben nincs lehetőség bő keret kialakítására, amivel túl lehet élni a többfrontos harcot. A magyar bajnoki döntő külön élményt jelentett számomra, hiszen – bár elvesztettük azt a Budapest Jégkorong Akadémia csapatával szemben – ebben a párharcban éreztem először, hogy a csapat és a közönség igazán egymásra talált. Jégkorongban először rendeztek Debrecenben bajnoki döntőt; azt hiszem, erre büszkék lehetünk. Később sajnos az Erste Liga rájátszására, a Csíkszereda ellen elfogytunk.

Cívishír: Apropó! A DEAC simán legyőzte a címvédő Gyergyószentmiklóst az új esztendő első bajnokiján, de Vaszjunyin mester aggodalmának adott hangot a meccs utáni nyilatkozatában.
Mihalik András: Én azért bízom benne, hogy a tavaly szerzett tapasztalatokat felhasználva sikeres lesz a DEAC a magyar bajnokság és az Erste Liga rájátszásában is. Tudomásul kell venni azonban azt, hogy Debrecenben behatároltak a lehetőségek, nincs arra anyagi erőforrás, hogy négy olyan sort rakjanak össze, mint például Gyergyóban vagy Brassóban. Ezzel együtt idén is képes lehet meglepetésekre, jó eredményekre a csapat, még egy szűkebb kerettel is, akárcsak tavaly.

Cívishír: Bár már a Ferencváros játékosa vagy, még a DEAC-ból jutottál ki a világbajnokságra. Érezted a fejlődés ívét?
Mihalik András: Vaszjunyin Artyom minden játékosával koncepciók mentén dolgozik az egyéni fejlődésük érdekében. Így tett velem is: pontos terve volt, hogy honnan indultunk, és hova akarunk eljutni. Az idő és az eredmények őt igazolták, és én hálás vagyok ezért. Remélem, a válogatottban nyújtott teljesítményemmel vissza tudtam neki adni valamit abból, amit kaptam tőle, egy kicsit őt is képviseltem a nemzeti csapatban. Két évig dolgoztunk együtt, és terveztük is a folytatást, de közbeszólt az élet.

Cívishír: A DEAC idejekorán elvérzett az Erste Ligában, ezért több mint két hónapnyi „tétlenségre” kényszerültél a világbajnokság előtt. Rejtély, hogy sikerült formában tartani magad.
Mihalik András: Szerintem igazán szakmailag sincs válasz arra, hogy mi a jobb: meccsdömpinggel érkezni a válogatotthoz, vagy a vb-felkészülés előtt pihenni egy hónapot. Úgy éreztem, én személy szerint jó szezont futottam, és lehet esélyem a válogatottságra, ennek ellenére az első kerethirdetéskor nem szerepeltem a válogatottban, és azt hittem, véget ért a szezonom. Leálltam az edzésekkel, jöttek a levezető kirándulások és bulik. Aztán három nappal az első összetartás előtt kaptam az üzenetet, hogy mégis behívnak, mert valaki megsérült. Hirtelen vissza kellett rázódnom az edzésmunkába, ami nem volt egyszerű, de jól jött egykori edzőm, György József tanítása, ami úgy hangzik: néhány nap alatt nem lesz az ember jobb a hoki egyik elemében sem, de fejben képes felkészülni a nagy feladatra. Ennek szellemében végeztem nap mint nap a munkát az edzőtáborban, igyekeztem minél jobb benyomást tenni a szakmai stábra. Mentálisan kellett felépítenem magam, és amikor ez sikerült, az önbizalmam is megjött.

Cívishír: Idézd fel a pillanatot, amikor meghallottad a neved a vb-re utazók között!
Mihalik András: Idegőrlő, ami hat héten keresztül, a világbajnoki felkészülés alatt zajlott. Olyan érzésem volt, mintha valóságshow-ban lennék, azaz keményen dolgozunk egy héten át, majd hét végén mindig kiszavaznak valakit. A keretszűkítések próbára teszik az embert minden tekintetben, nekem különösen nehéz volt, hiszen korábban nem éltem át hasonlót. Bevallom, nem adtam magamnak túl sok esélyt, már csak azért sem, mert utólag hívtak be a bő keretbe, de ahogy az első, majd a második keretszűkítést is túléltem, egyre magabiztosabbá váltam. Kedden játszottunk Kanadával az MVM Dome-ban, és szerdán reggel hat órakor indult a csapat a repülőtérre a szállodából. Arra számítottunk, hogy a meccs után, az öltözőben kihirdetik a vb-re utazó keretet, de nem így történt. Mondhatni, a legvégsőkig húzták. Visszamentünk a hotelbe, vacsoráztunk, majd valamikor éjféltájt hirdették ki az utazó keret tagjait. Két csatárnak és két hátvédnek köszönték meg a munkát. Nagy felszabadultságot éreztem, amikor a nevem nem szerepelt a „kiszavazottak” között. Emlékezetes este volt, különösen úgy, hogy a barátnőket, feleségeket is vendégül látta a szövetség az utazás előtti estén.

Cívishír: Mesélj a dániai kalandról!
Mihalik András: A világbajnoki rajt előtt három nappal érkeztünk Herningbe, amely egy 50 ezres kisváros, de rendkívül profi szervezéssel szembesültünk, ilyen környezetben még sosem jégkorongoztam. Az különösen nagy élményt jelentett számomra, hogy a közös bemelegítőtérben együtt nyújtottunk az NHL-sztárokkal, az pedig hab volt a tortán, hogy sikerült kiharcolni a bennmaradást, a magyar jégkorong történetében először. Személy szerint is sikerként éltem meg a világbajnokságot, hiszen mindegyik csoportmérkőzésen pályára léptem, és még két gólt is szereztem.

Cívishír: Itt álljunk meg egy szóra! Ezzel a két góllal a magyar válogatott legeredményesebb játékosa voltál, ugye?
Mihalik András: Úgy emlékszem, Vincze Péter, a Gyergyó csatára is kettőt ütött.

Cívishír: De te két bombagólt szereztél, az egyiket a címvédő cseheknek, a másikat a házigazda dánoknak.
Mihalik András: A csehek elleni talán nagyobb gól volt, de a dánok elleni emlékezetesebb számomra, mert azzal vezettünk kettő–nullra, és egy ideig elhallgattattuk a 12 ezer hazai szurkolót. Más kérdés, hogy utána fordítottak a dánok, és végül magabiztosan nyertek, de azt a 15 percet, amíg vezettünk ellenük, nagyon jó volt ott megélni. Annak tükrében, hogy később a dánok Kanada legyőzésével jutottak elődöntőbe, még nagyobb értelmet nyert a gólom és az a 15 perc. Összességében annyi élmény ért Dániában, hogy ott fel sem tudtam hirtelen fogni, majd csak itthon sikerült feldolgozni.

Cívishír: Kirúgtátok a ház oldalát, amikor kiderült, Kazahsztán legyőzése elegendőnek bizonyult a bennmaradásra, és ezzel történelmet írtatok a magyar jégkorongban?
Mihalik András: Erről is van egy jó sztori. A csoportkör utolsó játéknapján mi már nem voltunk érdekeltek, de a kazahok igen, akik a bombaerős Svájccal találkoztak. Nekünk svájci győzelem kellett az üdvösséghez, és éppen akkor kezdődött a meccs, amikor mi repülőre szálltunk. A papírforma egyértelmű svájci sikert ígért, de amikor Ferihegyen landoltunk, infarktusközeli állapotba kerültünk, ugyanis vezettek a kazahok, és már nem volt sok hátra. Át se vettük a csomagokat, hanem a belépő kapuknál leültünk, hogy megnézzük a meccs utolsó 15 percét. A svájci góloknál akkora üdvrivalgásokba törtünk ki, hogy az egész repülőtér minket figyelt, és mindenkinek el kellett magyarázni, mi történik. Így szurkoltuk ki a svájci győzelmet.

Cívishír: Már írtunk róla, hogy te olykor nem az ismert és vonzó turisztikai célpontok közül válogatsz, hanem olyan „egzotikus” helyekre látogatsz el, mint a Dnyeszter Menti Köztársaság, ahol megállt az idő. A világbajnokság után hol eresztetted ki a gőzt?
Mihalik András: Most éppen kihagytam az „egzotikus” helyeket, a transznisztriaihoz képest visszafogott utazásaim voltak. A barátnőmmel szerveztünk egy olaszországi körutazást, a családommal néhány napot Montenegróban töltöttünk, a barátnőm családjával pedig a Balatonnál lazítottunk.

Cívishír: Azért ez sem átlagos.
Mihalik András: Egy sportoló életében nagyon rövid a szabadság, a nyár, és egybe kell zsúfolni mindent. Szezon közben nem lehet kirándulgatni. Május 25-én ért véget a világbajnokság, ahogy hazaértünk Dániából, nekem kezdődött a vizsgaidőszak, ami bizony nem esett jól – ahogy landoltunk Pesten, másnap már vizsgáztam. Júliusban jutott idő utazgatni, kikapcsolódni, augusztus elsején ugyanis már elkezdtem a felkészülést.

Cívishír: Sokunk bánatára nem Debrecenben, hanem az osztrák központú ligához csatlakozó Ferencvárosnál.
Mihalik András: Nagyon nehéz döntés volt a klubváltás, hiszen abban a dilemmában őrlődtem, hogy jobb-e magasabb szinten, az osztrák ligában kevesebb játéklehetőség, mint alacsonyabb szinten, a DEAC-nál meghatározó szerep. Érdekes módon a szakmabeliek számára ez nem volt kérdés, mindenki győzködött, hogy menjek, vállaljam a nagyobb kihívást. Én azonban sokáig kételyek között éltem, mert arra gondoltam, hogy a világbajnokságon sem feltétlenül azok nyújtanak jobb teljesítményt, akik magasabb szintű ligából érkeznek. Mindent mérlegelve végül nagy nehezen a váltás mellett döntöttem, és mint utóbb kiderült, ez nem vakugrás volt. Sokat játszom a Ferencvárosban, ugyanazt a játékidőt megkapom, mint Debrecenben.

Cívishír: Mihalik András: Az osztrák ligában azonban többet zakózol az új csapatoddal, mint korábban, a DEAC-ban. Megvisel?
Mihalik András: A jó sportoló a vereségek által is fejlődik, és a sikeres jövőért áldozatot kell hozni. Tudtuk már a legelején, hogy újoncként a meccsek kétharmadán nem mi leszünk az esélyesek. A Fehérvár 16 éve szerepel az osztrák ligában, a Ferencvárosnak is meg kell adni az időt.

Cívishír: Adj némi támpontot a magunkfajta laikusoknak, hogy az osztrák liga miért erősebb, mint a magyar központú Erste Liga? Már csak azért, mert az elmúlt hat évben ötször Erste Liga-csapatok – köztük a duplázó DEAC – nyerték a Magyar Kupát az osztrák bajnokságban szereplő Fehérvár ellen.
Mihalik András: Sokkal nagyobb anyagi lehetőségű klubok alkotják az osztrák ligát, így értelemszerűen több jó játékost tudnak igazolni. Egy osztrák ligás és egy magyar ligás csapat két legjobb játékosa között talán nincs különbség, de amíg egy osztrák csapatban tizenöt hokis tud hétről hétre magas szinten játszani, addig a magyar csapatoknál ez a szám kettő, legfeljebb három. Ausztriában sokkal nagyobb az érdeklődés a jégkorong-mérkőzések iránt, mint Magyarországon. Az egy másik interjú témája is lehetne, hogy miért. Röviden azért összefoglalom: ott nincs a csarnokokban egy üresen hagyott négyzetméter, mert minden tele van reklámmal, vagy nincs olyan szünet, amikor ne vonulnának fel a támogatók a portékáikkal, legyen az autó vagy bármi más. Magyarországon a sport társadalmi célokat szolgál, hogy az élsportolók jó példával járjanak a gyerekek előtt, ami szép és jó, csak Ausztria ezt már meghaladta: ott a profi sport kőkemény üzlet és a szórakoztatóipar része.

Cívishír: Hosszú távra tervezel a Ferencvárossal?
Mihalik András: Azt hiszem, a Fradi a fejlődésem szempontjából jó opció. Ha marad a klubon belül a koncepció, hogy minél több magyar játékost építsenek be a csapatba, akkor a megfelelő helyen vagyok. Ugyanakkor hálás is vagyok, hogy egy ilyen nagy vállalkozáshoz kérték az én szolgálataimat. Minden edzést és minden meccset élvezek, hiszen sok néző előtt játszunk, szép helyeken járunk.

Cívishír: Feltételezem, képben vagy a DEAC-ot illetően, hiszen az öcséd a csapat oszlopos tagja.
Mihalik András: Sajnos az osztrák ligában is szinte mindig ugyanazok a játéknapok, mint az Erste Ligában, ezért kevés mérkőzést tudok élőben megnézni, de ha lejövök a pályáról, mindig az az első, hogy megnézem a telefonon a DEAC-meccs állását. Nagyon szurkolok a csapatnak, és külön Gerinek is, aki – miután felépült a kézsérüléséből – az utóbbi hetekben szárnyakat kapott. Remek a közeg Debrecenben, ahogy nekem sikerült elérnem onnan a válogatottságot, úgy neki is minden lehetősége megvan erre, és remélem, él is vele.

Cívishír: Gergő már bemutatkozott a felnőtt válogatottban.
Mihalik András: Így van, csak szeretném, ha a válogatott tagság konzisztens lenne számára. Neki ez a következő lépés.

Cívishír: Szólíthatunk már doktor úrnak?
Mihalik András: Az utolsó vizsgáimat már letettem, most írom a diplomamunkámat. A sportkarrieren túl a budapesti létnek az a legnagyobb hozadéka számomra, hogy innen könnyebb az egyetemre bejárni. Debrecenből rengeteg előadást nem tudtam látogatni, de a pesti lakóhelyemtől néhány perc az út a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, így olyan előadásokat is meghallgatok, amik nem képezik a tananyag részét, de érdekel a téma. Már azt is eldöntöttem, hogy jövőre folytatom az államtudományi tanulmányokat az osztatlan jogi képzéssel, ami a kreditek és az államtudományi diplomám révén nekem csak két és fél év. Örömteli, hogy a jégkorongos élet lehetőséget kínál a tanulásra is, még akkor is, ha az elmúlt öt év nagyon kemény volt számomra az egyetem. Megszenvedtem rendesen.

Cívishír: Ha egy év múlva, 2027-ben ilyenkor beszélgetünk – márpedig rajtunk nem múlik –, akkor mivel lennél elégedett?
Mihalik András: Az első számú célom az, hogy újra bekerüljek a világbajnoki keretbe. Nekem mindig is a válogatottság volt a legfontosabb a jégkorongos karrieremben. Átalakulóban van a magyar válogatott, a tavalyi keret is merőben más volt, az egy évvel korábbi. Ha most senki sem küzd sérüléssel, akkor bizonyos posztokért nagy verseny várható. Természetesen a Ferencvárosban is szeretnék minél jobban játszani, növelni a góljaim és pontjaim számát. Magamtól mindig többet és többet várok.

Cívishír: Én pedig várok a koccintásra. Megbeszéltük, ha bekerülsz a vb-csapatba, emeljük a poharunkat.
Mihalik András: Ami késik, nem múlik!

Cs. Bereczki Attila