Láss csodát: nyert a DVSC Felcsúton!

A DVSC felcsúti vendégjátékával kezdődött meg a labdarúgó NB I. 5. fordulója. A két csapat legutóbbi négy bajnoki összecsapását egyaránt a jelenleg éllovas Puskás Akadémia nyerte, otthon a legutóbbi öt mérkőzés közül négyet vett sikerrel, egyszer pedig döntetlent játszott. A két csapat ellentétes előjellel esett egymásnak augusztus 22-én, pénteken este, hiszen Hornyák Zsolt tanítványai az előző fordulóban 2-1-re győztek a címvédő Ferencváros vendégeként, míg a Loki gyenge teljesítményt nyújtva kikapott a Nyíregyházától a Nagyerdei Stadionban.
Remekül, támadó szellemben kezdett a DVSC, és már az 5. percben nagy helyzetbe került: Kocsics jobbról, 14-ről jobbal lőtt, de Szappanos nagyot vetődve hárított. A Loki továbbra is dominált, folyamatosan nyomás alatt tartotta a hazaiakat. Az előjelek fényében ez kellemes meglepetésként hatott.
A 24. percben már a debreceni kapusnak is dolga akadt, ami azt jelezte, hogy rendezte sorait a listavezető, és át is vette a játék irányítását. Nagy helyzetekben ez nem mutatkozott meg, de a DVSC egyértelműen védekezésre kényszerült.
A félidő utolsó harmadában már kiegyenlített játékot láttunk, ide-oda támadgattak a csapatok, és ez a debrecenieknek kedvezett. A 45. percben Kocsis nagy lendülettel robogott el a bal oldalon, az alapvonal közeléből a támadást középen követő Dzsudzsákhoz passzolt vissza mesterien, a DVSC-csapatkapitánya pedig 16 méterről, ballal elegánsan helyezett a bal sarokba (0–1).
Hullámzó első félidőt láttunk, amiből a DVSC jött ki jobban, de nem érdemtelenül.
Szünet után arra számítottunk, hogy a Puskás Akadémia nekiesik a Lokinak, de ez nem történt meg, mert a debreceniek fegyelmezetten védekeztek, már a középpályán is. Sőt! A piros-fehérek olyan korán és vehemensen letámadták a hazaiakat, hogy azok nem tudtak kibontakozni. Úgy telt el 15 perc a második félidőből, hogy szinte csak a hajdúságiak lábán járt a labda.
Aztán ahogy az első félidőben, most is fordult a kocka. Kijött a szorításból a Puskás, és gólt szerzett, mégpedig egy hasonlóan szép akcióból, mint a DVSC tette azt az első félidő végén. A 61. percben Lukácsot játszották tisztára a debreceni védők között, aki középről, 14 méterről védhetetlenül lőtt a léc alá (1–1).
A folytatásban is aktívabban futballozott a Puskás, de nagy helyzetekig sokáig nem jutott el. Ahogy telt-múlt az idő, a Loki is feljebb merészkedett, és ígéretes lehetőségeket dolgozott ki, majd hagyott is ki… Majd a 86. percben Szűcs már feltette az i-re a pontot: jó húsz méterről lőtt bombagólt, újra megszerezve a vezetést a DVSC-nek (1– 2).
Aztán 91. percben Dzsudzsák jobbról végzett el szabadrúgást, szokásához híven mesterien kanyarított középre, ahol a Mariborból érkezett Kulbacsuk a 11-es pontról védhetetlenül fejelt a felcsúti kapu bal oldalába (1–3).
Ezzel eldőlt: a DVSC legyőzte a Puskás Akadémiát, mégpedig Felcsúton. Bravó, fiúk!
Fizz Liga, 5. forduló.
Puskás Akadémia-DVSC 1-3 (0-1).
Felcsút, 1896 néző. Vezette: Zierkelbach P.
Puskás Akadémia: Szappanos – Maceiras, Golla, Stronati, Markgráf – Favorov (Arutunian, 85.), Soisalo (Samal, 76.) – Vékony (Nissila, 56.), Lukács, Nagy Zs. (Dárdai, 85.) – Fameyeh (Nagy Z., 56.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt.
DVSC: Varga Á. – Szécsi (Mejias, 92.), Lang, Hofmann, Kulbacsuk – Szűcs T., Batik – Kocsis D. (Komáromi, 83.), Dzsudzsák (Manzanara, 92.), Gordic (Bermejo, 68.) – Bárány. Vezetőedző: Sergio Navarro.
Gól: Lukács (62.), illetve Dzsudzsák (45.), Szűcs T. (86.), Kulbacsuk (91.).
Sárga lap: Favorov (56.), illetve Dzsudzsák (78.).






























