Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jön az 50. Debrecen Nagydíj

A versenyen résztvevők egytől egyig a nemzetközi élmezőnyhöz tartozó vaspapucsosok.
Jön az 50. Debrecen Nagydíj
Baráth Norbert, Lovas Zoltán és Barcsa Lajos (b.-j.) (Fotó: önkormányzat)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a salakmotoros Debrecen Nagydíj története: idén immár 50. alkalommal rendezik meg Magyarország legnagyobb hagyománnyal bíró meghívásos salakmotorversenyét, melynek augusztus 20-án, szerdán 16 órától a Perényi Pál Salakmotor Stadion ad otthont.

A jubileum alkalmából minden eddiginél erősebb nemzetközi mezőny, világbajnok versenyzők és két hazai induló – köztük a 16 éves debreceni tehetség, Lovas Zoltán – várják a több ezres közönséget.

Barcsa Lajos alpolgármester a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Debrecen az utolsó bástyája a salakmotorozásnak Magyarországon, és amíg a közönség ilyen lelkes, az önkormányzat mindig a sportág mögött fog állni. Augusztus 20. nem maradhat salakmotorsport nélkül, amíg ilyen sokan kíváncsiak a sportágra. Az alpolgármester hozzátette, hogy az idei évre is tizenötmillió forintos támogatás van előirányozva az egyesületnek, de mivel most egy jubileumi, nagyszabású rendezvényt szerveznek Debrecenben, így utólagosan további kétmillió forinttal kiegészítették, hogy a látogatók egy magasabb színvonalú versenyt láthassanak.

Baráth Norbert, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: büszke arra, hogy megrendezhetik az 50. Debrecen Nagydíjat. A versenyen résztvevők egytől egyig a nemzetközi élmezőnyhöz tartozó vaspapucsosok, de kiemelkedik közülük az egyéni világbajnok, aki jelenleg is a Grand Prix mezőny tagja: Jason Doyle.

A népszerű ausztrál világsztárnak nem lesz könnyű dolga, ha diadalmaskodni szeretne, ugyanis korábbi Debrecen Nagydíj-győztesek is harcba szállnak a trófeáért, így például a tavalyi első, Matic Ivacic, a kétszeres bajnok, Niels-Kristian Iversen és a magyar salakmotorsport doyenje, Magosi Norbert.

A hajdúsági publikum idén első alkalommal láthatja a Debrecen Nagydíjon a sportág legnagyobb honi ígéretét, a mindössze 16 éves Lovas Zoltánt. A versenyző a tájékoztatón arról beszélt, hogy mindent megtesz azért, hogy a legjobb formáját hozva pontokat és győzelmet szerezzen.

A Debrecen Nagydíj lebonyolítása szerint a 20 alapfutamot követően az első helyezett egyenes ágon bejut a döntőbe, míg a másodiktól a kilencedik helyezettig elődöntőt vívnak, ahonnan a két-két legjobb csatlakozik a finálé mezőnyéhez. Így végül a legjobb öt pilóta méri össze erejét a futamok futamában, hogy eldöntsék, ki lesz Debrecen bajnoka 2025-ben.

A nagydíj napján 13 órától nyílnak a létesítmény kapui a közönség számára, a viadal pedig 16 órától kezdődik. A létesítményben kialakított szurkolói zónában több kísérőprogrammal várják a közönséget, többek között lesz hivatalos autogramosztás, tombola, salakmotor-kiállítás, szelfipont, depólátogatás, valamint a szponzorok ajándékai is gazdára várnak.

További információ ITT.

Hirdetés
További híreink
Extrém hideg: vészhelyzetben a rászorulók
Extrém hideg: vészhelyzetben a rászorulók
Hajdú-Biharban is osztják a fát a nélkülözőknek.
Baleset okoz fennakadást Debrecenben
Baleset okoz fennakadást Debrecenben
Terelőútvonalon közlekednek a buszok.
Összeesett az utcán egy negyvenes férfi Debrecenben
Összeesett az utcán egy negyvenes férfi Debrecenben
Több életmentő beavatkozást végeztek a mentők a hóban.
Késnek a vonatok a debreceni vonalon
Késnek a vonatok a debreceni vonalon
Feszültségkimaradás miatt állt a forgalom.
Súlyos baleset Debrecen határában
Súlyos baleset Debrecen határában
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Nők mozgásban – képeken a FőnixFitt
Nők mozgásban – képeken a FőnixFitt
A debreceni esemény célja a sport, a mozgás és a testedzés népszerűsítése.
Elhunyt Kunkli Anna, Debrecen Nusija
Elhunyt Kunkli Anna, Debrecen Nusija
A családot és a várost is pótolhatatlan veszteség érte.
Hüllő garázdálkodik Debrecen víztározójában
Hüllő garázdálkodik Debrecen víztározójában
Megpróbálják kifogni, de nem lesz egyszerű.
Kihirdették Hajdú-Bihar legjobb gimnáziumát
Kihirdették Hajdú-Bihar legjobb gimnáziumát
A legjobb tízbe már nem fért be debreceni intézmény.
Magyar Péter pert nyert Debrecenben
Magyar Péter pert nyert Debrecenben
Az egyik helyi médium is poloskázta.
Debreceni Egyetem: az ország legszélesebb kínálata
Debreceni Egyetem: az ország legszélesebb kínálata
Február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló képzésekre.
Ismét megrendezik a debreceni Deszka Fesztivált
Ismét megrendezik a debreceni Deszka Fesztivált
A kortárs magyar dráma egyik legfontosabb seregszemléje.
Jörg Widmann újra Magyarországon
Jörg Widmann újra Magyarországon
Múlt, jelen, jövő – egy lélegzetre.
Megemlékezést tartanak Debrecenben a doni katasztrófa áldozatairól
Megemlékezést tartanak Debrecenben a doni katasztrófa áldozatairól
„Emlékezzünk a hőseinkre” – fogalmaz a felhívás.
Lovak, tanyasi programok a debreceni Kortaportán
Lovak, tanyasi programok a debreceni Kortaportán
Hangtálas évbúcsúztató is lesz.
Hanuka tűzzsonglőrökkel Debrecenben
Hanuka tűzzsonglőrökkel Debrecenben
Ingyenes utcabál december 16-án.
Látványos változás jöhet az Egyetem téren
Látványos változás jöhet az Egyetem téren
Jobb helyen lehet a park egy másik vagyonkezelőnél.
Campus: Armin van Buuren érkezik
Campus: Armin van Buuren érkezik
Holland szupersztár a debreceni Nagyerdőn.
Hópihe és Marcipán a gyermekklinikán
Hópihe és Marcipán a gyermekklinikán
A DEKOM Mikulása Debrecenben.
Kültéri mártózás Debrecenben
Kültéri mártózás Debrecenben
Bemelegítésként jóga is lesz.
A sötétség a legtöbbször belülről fakad
A sötétség a legtöbbször belülről fakad
„Nézzük meg, vegyük észre, hol tartunk, kiben bízunk, milyen erőknek engedünk”
Adventi menet és ünnepi fényár Debrecenben
Adventi menet és ünnepi fényár Debrecenben
Meggyújtották az első gyertyát.
Új korszak kezdődik a WATCH programban
Új korszak kezdődik a WATCH programban
A korábbinál is nagyobb az érdeklődés: az Agóra weboldalán lehet jelentkezni.
Tiborcz bukása borzolta az idegeket
Tiborcz bukása borzolta az idegeket
Végül saját lábán hagyta el a pályát.
Kiütötte a DEAC a Megye I-es listavezetőt
Kiütötte a DEAC a Megye I-es listavezetőt
A Magyar Kupa-mérkőzésre készülnek az egyetemisták.
Egy debreceni is ünnepelhetett Kanadában
Egy debreceni is ünnepelhetett Kanadában
A világelitben maradt a válogatott.
Drámai Loki-győzelem a címvédő ellen
Drámai Loki-győzelem a címvédő ellen
Példaértékű szellemiség a Bajnokok Ligájában.
Nők mozgásban – képeken a FőnixFitt
Nők mozgásban – képeken a FőnixFitt
A debreceni esemény célja a sport, a mozgás és a testedzés népszerűsítése.
A különbség a Premier League és az NB I. között
A különbség a Premier League és az NB I. között
A magyar NB I. a 47. helyről lépett előre.
Megdőlt az abszolút gólcsúcs a kézilabda Eb-n
Megdőlt az abszolút gólcsúcs a kézilabda Eb-n
Ennyi gól még nem született világeseményen.
Magabiztos magyar győzelem az Eb-rajton
Magabiztos magyar győzelem az Eb-rajton
A lengyelek legyőzésével kezdett a válogatott.
Tévés meccset vív Győrben a DVSC
Tévés meccset vív Győrben a DVSC
Három nap múlva ismét a Rába-parti városban lépnek pályára a debreceniek.
A legjobb négy közé jutásért küzd a DEAC
A legjobb négy közé jutásért küzd a DEAC
Ami hokiban most nem jött össze, kosárlabdában sikerülhet az egyeteni klubnak.
Tiborcz bukása borzolta az idegeket
Tiborcz bukása borzolta az idegeket
Végül saját lábán hagyta el a pályát.
Bondár Anna két helyet rontott
Bondár Anna két helyet rontott
Mutatjuk a legfrissebb világranglistát.
Országos bajnokság a debreceni VeloParkban
Országos bajnokság a debreceni VeloParkban
Rangos eseménynek ad otthont a létesítmény.
Két debrecenit is pénzzel segít a szövetség
Két debrecenit is pénzzel segít a szövetség
Fókuszban a 2028-as Los Angeles-i olimpia.
Bondár korai búcsúja
Bondár korai búcsúja
Már az első fordulóban kiesett.
Brisbane-i torna: Bondár Anna főtáblás
Brisbane-i torna: Bondár Anna főtáblás
A hajdúszoboszlói teniszező remekül kezdte az évet.
Elismerték a Debreceni Lövészsuli kiválóságait
Elismerték a Debreceni Lövészsuli kiválóságait
Sportolókat és edzőket díjaztak.
Darts-vb: nyolcan maradtak állva
Darts-vb: nyolcan maradtak állva
Rekord született Londonban.
Ötvenéves Tiger Woods
Ötvenéves Tiger Woods
Ünnepel a golf egyik legnagyobb legendája.
Akik sílécen átrepülnek az új esztendőbe
Akik sílécen átrepülnek az új esztendőbe
Megkezdődött a Négysáncverseny.
Paul vs. Joshua: ez fájt
Paul vs. Joshua: ez fájt
A hatodik menet után kiütéssel ért véget a mérkőzés.
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
A Zemplén-ralival zárult az idény.
Óriásit bukott, kórházba szállították a hajdú-bihari motorost
Óriásit bukott, kórházba szállították a hajdú-bihari motorost
Félbeszakították a gyorsaságimotoros-világbajnokság versenyét Varga Tibor esése miatt.
Ausztrál dominancia Debrecenben
Ausztrál dominancia Debrecenben
A korábbi világbajnok esélyt sem adott ellnefeleinek az 50. Debrecen Nagydíjon.
Norris nyert a Hungaroringen
Norris nyert a Hungaroringen
A McLaren brit versenyzője állhat fel a dobogó legfelső fokára.
Magyar Nagydíj: Leclerc az első rajtkockán
Magyar Nagydíj: Leclerc az első rajtkockán
A 27 éves pilótának ez az idei első időmérős sikere.
Magyar Nagydíj: 1500 rendőr, 200 kamera
Magyar Nagydíj: 1500 rendőr, 200 kamera
A hétvégén a Hungaroringre figyel a Forma-1 világa.
Forma 1: Piastri nyert és növelte az előnyét összetettben
Forma 1: Piastri nyert és növelte az előnyét összetettben
A 24 éves pilótának ez az idei hatodik és pályafutása nyolcadik futamgyőzelme.
A MotoGP 33 év után visszatér Magyarországra
A MotoGP 33 év után visszatér Magyarországra
Általános infók és fogadási tipp.
A jövő világsztárjai Debrecenben csapnak össze
A jövő világsztárjai Debrecenben csapnak össze
Ismét felbőgnek a motorok a Gázvezeték utcán.
Lengyel győzelem a debreceni idénynyitón
Lengyel győzelem a debreceni idénynyitón
Színvonalas versenyt láthatott a nagyérdemű.
Éljen május elseje! Kezdődik a salakos idény!
Éljen május elseje! Kezdődik a salakos idény!
Európa-bajnoki selejtezőt láthatunk Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Trump meghívta Orbánt a békecsúcsra
Trump meghívta Orbánt a békecsúcsra
Életbevágóan fontos, történelmi erőfeszítésről ír az amerikai elnök.
Tiborcz bukása borzolta az idegeket
Tiborcz bukása borzolta az idegeket
Végül saját lábán hagyta el a pályát.
Baleset okoz fennakadást Debrecenben
Baleset okoz fennakadást Debrecenben
Terelőútvonalon közlekednek a buszok.
Gazdaság
Több mint 7 millióból aszfaltoznak Bárándon
Eredményes lett a közbeszerzés.
Fejlesztenek a debreceni cukrászdában
Több mint 44 millió forintos innováció valósul meg.
NAV: sokan megfeledkeznek az adókedvezményekről
Több tízezren nem nyilatkoznak időben.
Megújult menedzsmenttel folytatja a SZINORG Csoport
A debreceni cégcsoport négy fő pillérre épít a jövőben.
Nyomozás indult egy italgyártó ellen
Nem mind narancslé, ami annak látszik, és amit úgy adnak el.
Támogatott tartalom
Össznépi disznótort rendez Berettyóújfalu
Össznépi disznótort rendez Berettyóújfalu
Lesz ott minden, mi szem-szájnak ingere.
Svetits: erős közösség, kiemelkedő eredmények
Svetits: erős közösség, kiemelkedő eredmények
Egy debreceni gimnázium, ahol a diák valóban számít.
Jörg Widmann újra Magyarországon
Jörg Widmann újra Magyarországon
Múlt, jelen, jövő – egy lélegzetre.
Új ügyvezető igazgató a Sensirion Hungary Kft. élén
Új ügyvezető igazgató a Sensirion Hungary Kft. élén
Folyamatosan várják több pozícióban a leendő szakembereket.