Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kétszettes hátrányból nyert a Debrecen

deac.hu | 2024. 10. 13. | 13:17:19
Megvan az DEAC első győzelme.
Kétszettes hátrányból nyert a Debrecen
Volt ok az örömre! (Fotó: MAFC-BME Röplabda csapat)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DEAC férfi röplabdacsapata a MAFC elleni 3:0-s vereséggel kezdte ezt a szezont az Extraligában. A fiaskó ellenére Fodor Antal vezetőedző kiemelte a játékosai küzdőszellemét. Erre a mentalitásra a Pénzügyőr elleni október 12-i, szombati bajnokin is lehetett építeni.

A mérkőzés elején egymás hibáiból éltek az együttesek, ebből a periódusból jobban jött ki a DEAC, és 6:11-nél a PSE mesterének időt kellett kérnie. A rövid pauzát követően Marlon vezérletével őrizte előnyét a vengécsapat (9:15), ám a megingások miatt fordított a házigazda (19:18). A szakasz hajrájában több ászt is láthatott a közönség, a hazaiaknál Kispál és Hajós, a debrecenieknél pedig Lasecki jelentkezett remek nyitással. Kun villanásával még felzárkóztak az egyetemisták, ám nem sokkal később Solti lezárta a játszmát.

A második játékrészt 5:2-es futással kezdte a DEAC, majd többek között Tóth Kristóf tökéletes szerváival már a fővárosiak voltak jobb pozícióban (9:8). Ezt követően sokáig úgy festett, hogy ezt a szettet behúzhatják a vendégek, Marlon megoldásával 21:22 szerepelt a kijelzőn. Nacsa Gábor legénysége egy 4:0-s futást produkált, így biztossá vált, hogy a Pénzügyőr legalább egy ponttal gazdagodik.

Ezt követően már olyan forgatókönyv szerint zajlott a meccs, ami a DEAC-nak kedvezett. A harmadik felvonás első perceiben Kun és Lescay tolta a szekeret, aztán Marlon folytatta a pontgyártást. Nem igazán forgott veszélyben a szépítés, Elleh tett pontot ennek a szettnek a végére (21:25). Ez a részsiker szárnyakat adott, ezt jelzi, hogy a negyedik játékrész derekán öttel lépett meg a debreceni gárda (11:16). Az ellenfél elbizonytalanodott, ennek köszönhetően eléggé kinyílt az olló (16:25).

Az ötödik szettben már DEAC-nál volt a lélektani előny, ebből pedig hasznot is húztak a vendégek. A remek napot kifogó Marlon tarthatatlannak bizonyult, Kun újabb ásza pedig demoralizálóan hathatott. Az utolsó percekben Lescay érdemelt dicséretet, a kubai légiós blokkjával ért véget a meccs, amelyet nagy fordítással nyert meg 3:2-re a Debreceni Egyetem alakulata.

Ki kell emelni Marlon lehengerlő produkcióját, a center huszonnégy egységet termelt. Mellette Kun Benedek a tizenöt, Lescay pedig a tíz pontjával szintén sokat tett ezért a győzelemért. Jövő vasárnap a DESOK-ban a Kazincbarcika lesz a DEAC ellenfele.

Extraliga 2. forduló
Pénzügyőr SE-DEAC 2:3 (25:21, 25:23, 21:25, 16:25, 6:15)

További híreink
Tévés meccset vív a DEAC
Tévés meccset vív a DEAC
A tét az elődöntő a debreceniek számára.
Super Bowl: sima Seattle-győzelem
Super Bowl: sima Seattle-győzelem
Elmaradt a szoros döntő.
Futsal Eb: kikapott a magyar válogatott
Futsal Eb: kikapott a magyar válogatott
Egy gólt lőttek a portugáloknak.
A röplabda új lendületet kapott Magyarországon
A röplabda új lendületet kapott Magyarországon
Az elmúlt években a röplabda észrevétlenül átlépett a háttérsportok közül a reflektorfénybe.
Misi bá, a debreceni baseballkirály
Misi bá, a debreceni baseballkirály
Bánkuti Mihállyal kibeszéltünk bő három évtizedet, majd megvigasztaltuk.
Bolgár játékost igazolt a DEAC
Bolgár játékost igazolt a DEAC
Ivan Tassev szerződtetése klubtörténeti esemény.
Ha augusztus, akkor Eötvös Kupa
Ha augusztus, akkor Eötvös Kupa
Debrecenben és Hajdúnánáson küzdenek a csapatok.
Debreceni érmek az Európa-bajnokságon
Debreceni érmek az Európa-bajnokságon
Kitettek magukért az uszonyos úszók
Idén is született DEAC-érem a Kékszalagon
Idén is született DEAC-érem a Kékszalagon
Közel ötven hajó adta fel a küzdelmet, ám a debreceniek mind célba értek.
Távozik a debreceniek csapatkapitánya
Távozik a debreceniek csapatkapitánya
Rajta kívül másik két játékos is elhagyja a DEAC-ot.
Hirdetés
Hirdetés
Vereség: nyolcadik helyen zárt a Debrecen
Vereség: nyolcadik helyen zárt a Debrecen
A DEAC hazai pályán kapott ki.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Elárverezett plakát: a debreceni képviselő átutalta a pénzt
Elárverezett plakát: a debreceni képviselő átutalta a pénzt
Európa egyetlen zsidó kórháza kapta a félmillió forintot.
Hamis eurók miatt nyomoznak Hajdú-Biharban
Hamis eurók miatt nyomoznak Hajdú-Biharban
Az elkövetők sertésekért fizettek a bankjegyekkel.
Gazdaság
Lakóingatlan-fejlesztési lehetőség Debrecenben
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. árverési hirdetménye.
Csipkebogyót hív vissza a Herbária
Növényvédőszer-hatóanyag lehet benne.
A NAV 300 ezer adózót figyelmeztet
Még nem késő regisztrálni a DÁP-ra vagy az Ügyfélkapu+-ra - írják.
Debreceni alelnök a fürdőszövetségben
Tisztújító közgyűlést tartottak.
Távozott a NAV elnöke
A helyére még nevezték ki az új vezetőt.
Támogatott tartalom
Filmzenék koncertje – újra Debrecenben
Filmzenék koncertje – újra Debrecenben
Visszatér Debrecenbe az ország legsikeresebb filmzenekoncetrje, megújult műsorral.
Limitált jubileumi bérletek és gyűjthető élmények
Limitált jubileumi bérletek és gyűjthető élmények
Így fedezhető fel a fürdőkultúra 200 napja Debrecenben.
Nyitott vasárnap a Tuba Tanyán
Nyitott vasárnap a Tuba Tanyán
Egy nap, amikor a múlt újra életre kel.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hirdetés