Hogyan kapcsolódik a téli időszak a beltéri levegőminőséggel?

A köztudatban él egy tévhit arról, hogy a hideg levegő egyben tiszta levegőt is jelent. A statisztikák azonban egészen mást mondanak: a hideg hónapokban jelentősen megnövekszik a vírusfertőzések száma, valamint a fűtés miatt is sok szennyező anyag kerülhet a levegőbe.
Mindebből láthatjuk, hogy nem annyira a hőmérséklet jelenti a meghatározó tényezőt, hanem sokkal inkább a környezeti tényezők. Mindez pedig hat arra is, hogy milyen lesz az otthonunk levegője.
A tél időjárás hatása a kórokozók jelenlétére
A hideg, párás idő igen kedvező környezetet jelent a legtöbb kórokozó számára, így a téli hónapokban ezek a mikroorganizmusok könnyen fenn tudnak maradni és terjedni is jobb eséllyel lesznek képesek.
Különösen igaz ez a fagyás és olvadás váltakozásával járó időre – tapasztalhatjuk is, hogy ilyenkor jelentősen megnövekszik a fertőzések száma. Jelentős szerep jut ebben az időszakban az uv-c systems UV-C-fényt alkalmazó megoldásainak, amelyek célja a beltéri levegőben található kórokozók számának csökkentése.
A visszafertőződés kockázata
A hideg évszakban nem nyitogatjuk olyan lelkesen az ablakokat, mint nyáron – igyekszünk olyan gyorsan elvégezni a napi szellőztetést, amilyen gyorsan csak lehet. Ezzel azonban azt kockáztatjuk, hogy teret engedünk a beltérben felhalmozódó szennyeződéseknek és egészségre káros mikroorganizmusoknak.
Ha a szellőztetések alkalmait túlságosan megritkítjuk, akkor megfigyelhetjük azt is, hogy szinte ősztől tavaszig tanyát ver nálunk a betegség, és szinte folyamatosan valamilyen egészségügyi problémával fogunk küzdeni.
Ennek egyik oka lehet a beltéri levegőben keringő vírusok és baktériumok magas száma, amelyek “gondoskodnak” a folyamatos visszafertőződésről.
Jó hír azonban, hogy az UV-C-fényt használó germicid lámpák jelentős mértékben képesek csökkenteni a kórokozók számát, így rendszeres használatukkal megelőzhető a visszafertőződés kockázata.
Szellőztetés télen
Ez az a dolog, amiről jól tudjuk, hogy szükséges, fontos, mégis olyan rövid ideig végezzük, amennyire ez csak lehetséges. Tény és való, hogy a téli szellőztetés nem maradhat el. Azonban egyáltalán nem mindegy az sem, hogy milyen levegő kerül a lakásba.
Erre sajnos nem igazán van hatásunk. Mint ahogyan azt korábban már említettük, a téli időszakban nemcsak a kórokozók jelenthetnek problémát, hanem a por és egyéb, a fűtéssel levegőbe kerülő anyagok is.
Láthatjuk tehát, hogy a téli hónapokban egyáltalán nem biztos, hogy tisztább a levegő, és ez komoly kérdéseket vet fel.
Mit tehetünk, ha egészséges levegőt szeretnénk biztosítani a magunk és családunk számára? A légtisztító berendezések használatával a beltéri levegő minősége jelentős mértékben javítható. És mint láttuk, ez nem pusztán kényelmi kérdés ma már, hanem környezeti és higiéniai is. A beltéri levegő kezelése tehát alapvető fontosságú a hideg hónapokban.












































