Három gólt lőtt, mégis kikapott a Loki

A Paks otthonában folytatta bajnoki szereplését a DVSC labdarúgócsapata, amely egy hete visszacsúszott a kiesőhelyre, miután kikapott hazai pályán a listavezetőtől, a riválisok pedig mind nyertek. A Loki-kezdőben nem kapott helyet Dzsudzsák Balázs, de bemutatkozott a svéd Castegren.
Az első húsz percben a paksiaknál volt többet a labda, de komoly gólszerzési lehetőségig nem jutottak el. Nem úgy, mint a debreceniek a 23. percben: előbb Bárány, majd Maurides került helyzetbe, de előbbi perdítését védte a hazai kapus, utóbbi pedig centikkel lőtt mellé 14 méterről.
A 33. pecben Domingues a debreceni tizenhatoson belül buktatta Lenzsért, amiért a bíró habozás nélkül büntetőt ítélt. Ádám Martin értékesítette a tizenegyest, így vezetéshez jutott a Duna-parti együttes (1–0). Öt perc múlva jött az újabb pofon: Silye Erik balról, 15 méterről bombagólt lőtt a rövid felsőbe (2–0).
Ez nagyobb erőbedobásra késztette a debrecenieket, de olyan körülményesen, sok hibával szőtték támadásaikat, hogy a paksi védelem könnyűszerrel verte vissza ezeket.
A második félidőben Dzsudzsákkal próbálta erősíteni a támadójátékot Nestor El Maestro, és aktívabbá is vált a DVSC a paksi térfélen. A 64. percben össze is jött a szépítés: jobb oldali szöglet után a hosszú oldalon helyezkedő Domingues talált be közelről (2–1). Ezzel felcsillant a pontszerzés reménye a debreceniek számára.
A 66. percben aztán Hegyi kapusnak köszönhetően nem tudta növelni előnyét a hazai gárda. Ádám Martin egyedül törtkapura, lövését azonban bravúrral hárította a Loki fiatal cerberusa. Ezt megúszta a Loki, és ezen felbuzdulva a 70. percben egyenlített! Dzsudzsák balról ívelt a kapu elé, Maurides pedig 8 méterről, klasszikus mozdulattal a bal felsőbe fejelt (2–2).
Nem sokáig örülhettünk, mert alig három perc múlva a csereként beállt Könyves – talán az első labdaérintéséből – mesterien csavart a bal sarokba (3–2). Könyve, aki korábban a DVSC játékosa is volt, a 89. percben eldöntötte a három pont sorsát. Malinovval szemben játszotta magát tisztára, majd egyedül vezette Hegyire a labdát, a kiszolgáltatott helyzetbe lévő Loki-kapus pedig nem tudott mit kezdeni vele (4–2).
Az utolsó másodpercekben Maurides még betalált (4–3), de a bíró azonnal lefújta a meccset.
A DVSC így továbbra is marad a kiesőhelyen.
Labdarúgó NB I., 21. forduló:
Paks–DVSC 4–2 (2–0)
Paks, 2200 néző. Vezette: Bognár T.
Paks: Szappanos – Lenzsér, Kinyik, Vécsei – Osváth, Ötvös (Horváth K., 90.), Papp K., Windecker, Silye (Hinora, 88.) – Tóth B. (Könyves, 71.), Ádám (Böde, 71.). Vezetőedző: Bognár György.
DVSC: Hegyi – Castegren, Lang, Hofmann, Vajda – Malinov – Szécsi (Dzsudzsák, 46.), Szuhodovszki (Kocsis D., 61.), Domingues – Bárány (Djurasek, 77.), Maurides. Vezetőedző: Nestor El Maestro.
Gól: Ádám (34., 11-esből), Silye (38.), Könyves (73., 89..), illetve Domingues (64.), Maurides (70., 94.).
Sárga lap: Papp K. (27.), Kinyik (69.), Windecker (88.), illetve Malinov (10.), Hegyi (34.), Hofmann (45.), Bárány (54.), Kocsis D. (81.).





























