Kiss Géza, a debreceni csocsókirály

A Magyarországon rekordbajnok, tizenháromszoros világbajnok Kiss Géza a Cívishír szerkesztőségében idézi fel, hogy a Wesselényi-lakótelepen nőtt fel, ahol szülei vendéglátóhelyet üzemeltettek. Mint minden egészséges gyerek, aki rácsodálkozik a világra, szeretné felfedezni és megérteni azt; a kis Gézuka is megtalálta helyét a családi vállalkozásban. Az italméréshez még kicsinek bizonyult, ezért a természetes kíváncsisága a kocsmasportok felé terelte, és ezekben lelte örömét.

„Ráadásul a kocsma fölött laktunk a Wesselényin, ahol már 9-10 évesen megismerkedtem a darts, a billiárd, a póker és a csocsó rejtelmeivel, vagyis mindennel, ami egy csehóban űzhető” 

– mondja beszélgetésünk elején Kiss Géza arra a kérdésre, hogy miből lesz a cserebogár, vagyis a csocsókirály.

„Néhány év után, amikor a haverokkal eljártunk, a csocsó vált az első számú szenvedéllyé, már csak azért is, mert abban nem tudtak megverni Debrecenben, ami tinédzserként nagyon imponált” 

– folytatja, majd rátérünk arra, hogy szakirodalom híján autodidakta módon fejlesztette magát, és teszi ezt a mai napig. Felidézi, hogy 15-16 évesen már kocsmai versenyekre nevezett, de még csak a szűkebb pátriánkban, majd 2004-ben, 18 évesen vett részt először a nemzeti bajnokságon.

A sikerek nem sokat várattak magukra, Kiss Géza egyéniben, párosban és vegyespárosban is hamar az ország legjobbjai közé emelkedett – tudjuk meg, de mi még azért azon „rugózunk”, hogy megértsük: edzők és szakirodalom hiányában hogyan válik egy tinédzserből profi csocsós, ráadásul a YouTube előtt időkben.

„Gyerekként az ember a felnőttektől vagy a jobb játékosoktól ellesi a technikát, majd azt tovább fejleszti. Mindig van mi tanulni, a mai napig is. A legutóbbi magyar bajnokság előtt is kitaláltam valami újat, és bejött” 

– mondja Kiss Géza, de látja, hogy még mindig értetlenül nézek, ezért kifejti: egy verseny – jelesül a magyar bajnokság – háromnapos, és szinte reggeltől estig játszik egy versenyző, azaz állóképesség is szükséges hozzá, mert fáradtan a kéz finommotorikája már nem mindig hatékony. Az ember különböző praktikákat vagy technikai megoldásokat a versenyeken szív magába, ahol a legjobb játékosokkal találkozik. Ezeket a saját technikához kell igazítani – így zajlik egy csocsós fejlődése.

Megvilágosodunk abban is, hogy a csocsó nem is magyar találmány. Géza németre tippel, de internetes források angol és spanyol gyökereket is említenek. Mindenesetre a futball elterjedésével kezdett szárnyra kapni, és a sport – vagy játék, kinek mi tetszik – vélhetően több európai országban fejlődött egyszerre párhuzamosan. A legrégebbi csocsóasztal – egy 1903-ban készült francia darab – ma is megtekinthető Chemnitzben, a Német Játékmúzeumban. A mai ismert változatot 1931-ben szabadalmaztatta egy bizonyos angol, Harold S. Thornton.

A versenyszabályok csak annyiban térnek el a kocsmaitól, hogy nem lehet az asztalt ütni, rúgni, megemelni, és tilos az ellenfelet verbálisan inzultálni – de még beszélni sem szabad hozzá. A kisebb versenyeken kettő, a nagyobbakon három győztes szettig játszanak, egy szett pedig öt lőtt gólig tart. Géza azt mondja, hogy vívott már hétperces és másfél órás mérkőzést is.

„Hiába van jó csuklód és bőséges taktikai repertoárod, ha nincs elég jó derekad egy másfél órás meccshez” 

– utal ismét az állóképesség fontosságára Géza, akinek szerencséjére mindene rendben van, hiszen sikert sikerre halmoz, és a 13 világbajnoki címével elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a magyarok kiemelkedő szerepet töltsenek be a nemzetközi porondon is. Többször nyert párosban és vegyes párosban, egyéniben pedig ezüstéremig jutott.

Kibeszéljük, a profi csocsó abban is más, mint a kocsmai, hogy ritkán lehet gólt szerezni a hátsó sorokból; onnan legfeljebb akkor próbálkoznak, ha a meglepetés erejével akarnak hatni. A találatokat a játékosok döntően az első sorból szerzik, ahol nem jellemző a két bábu közötti tiki-taka, hiszen lassítja a játékot, még ha szemmel nehéz is egyeseknek követni. Védekezni sokkal nehezebb, mint támadni – emeli ki Kiss Géza, aki alapvetően jobbkezes, de a balra sem panaszkodik. Párosban csatárként szerepel, de a védekezésből is kellő tapasztalattal felvértezett. 2007 és 2010 között Magyarországon nem kapott ki senkitől, azt mondja, akkor talán ki lehetett mondani, hogy Magyarország legjobb csocsójátékosa, de ma már csak „az egyik legjobbnak” nevezi magát, dacára annak, hogy nemrég ismét egyéni magyar bajnoki címet szerzett.

„Régen heti harminc órát játszottam, de ma csak a versenyek előtt teszem ezt. Már nincs is csocsóasztal a nappalimban, mint régen, mert én nem vagyok az a típus, aki egyedül képes gyötörni magát. Inkább elmegyek valakivel játszani, azt sokkal jobban szeretem. Persze szükség van egy jó képességű ellenfélre, akivel komoly meccseket lehet vívni. Én képes vagyok egy gyakorlást is világbajnoki döntőnek tekinteni”

– feleli arra a kérdésre, hogy miként tartja karban magát. Hozzáteszi: sajnos kevés a megfelelő partner, mert – bár sokan csocsóznak a vendéglátóhelyeken – a versenyzők száma csekély a szűkebb pátriánkban. Úgy fogalmaz: a két kezén meg tudja számolni, hogy Debrecenben hány versenyszintű csocsós van jelenleg, de a hajdúböszörményiekkel együtt sincs sok.

„Valamikor sokkal erősebb volt a hajdúsági csocsó, mint jelenleg, rengeteg jó játékossal. Nagyon sokan kiszálltak, mert elvesztették az érdeklődést, vagy csak egyszerűen nem érnek rá. Tudniillik a csocsóból – noha a versenyek általában pénzdíjasok – megélni nem lehet, így talán érthető is, hogy sokan abbahagyják egy idő után, és csak a legfanatikusabbak maradnak” 

– mondja Kiss Géza, aki szerint bárkiből lehet csocsójátékos, legfeljebb annak többet kell gyakorolnia, akinek gyenge a csuklója, de megvan a gátja is a fejlődésnek Magyarországon.

„Itt minden kocsmának megvan a maga világbajnoka, aki a sörmeccseket ugyan megnyeri, de nem éppen kiforrott technikával, és azt is lesi el tőle a környezete. A rossz beidegződések pedig lassítják a fejlődési folyamatot. Németországban vagy Ausztriában például teljesen más keretek között űzik a csocsót, azaz nem kocsmákban, hanem klubokban, és a jók tanítják a fiatalokat. Ott ma már 18-19 éves srácok parádésan játszanak” 

– mutat rá Kiss Géza arra, hogy csocsóban a nyugati világ elmegy mellettünk.

Máig büszkeséggel tölti el, hogy Top 10-es világranglista-helyezése révén kijutott egy Las Vegas-i elit megmérettetésre, ahová a világ 16 legjobb játékosát hívták meg. A kilencedik hellyel kellett beérnie, tehát úgy érzi, nem sikerült jól az amerikai szereplés, de lenyűgözte a kaszinók világa, a környezet. Oda visszavágyik, de Kínába nem, ahová szintén meghívták.

A jövőt firtató kérdésre azt válaszolta, hogy jövőre betölti a negyvenet, és ez még a kezén ugyan nem látszik, de várhatóan lassulni fog a következő években. Bár az egyéni világbajnoki cím hiányzik még az eredménylajstromból, ahhoz túl sokat kéne áldozni, így inkább a hazai mezőnyre fókuszál. Immár húszéves barátságokat ápol a csocsós közegben, és a magyar versenyekre ezért örömmel utazik. 

Kiss Géza a debreceni pókerkultúra arcaként is ismert, de nem játékosként, hanem osztóként vívta ki magának ezt az elismerést – a Wesselényin lévő kocsma nemcsak csocsóban volt az alma mater.

„Gyerekként a kocsmában hamar megtanultam a kártyajátékokat, majd néhány éves budapesti kitérő után a nővérem – aki akkor már ott dolgozott – hívott az egyik belvárosi pókerklubba. Éppen kapóra jött, mert akkor már mindent tudtam, amit egy osztónak tudnia kell” 

– vázolta fel Géza azt, hogy ha komolyan veszik, akkor a póker is lehet szakma, amit ma már hobbiként űz: baráti társaságok hívják játékot vezetni, merthogy az osztó (Amerikában dealer) feladata nem pusztán a kártyalapok kezelése, megkeverése és kiosztása, hanem a szabályok szerint felügyeli és vezényli is a játékot. 

„Én nagyon ritkán játszom, évente egyszer, de legfeljebb kétszer ülök játékosként asztalhoz a baráti társaság kedvéért, mert egyébként nem vonz a póker. Nem is tartom magam szerencsésnek, ezért nem is látom értelmét annak, hogy hétről hétre próbálkozzak, üldözzem Fortunát” 

– így Géza, aki játékszenvedélyét inkább a csocsóasztalnál éli ki, mert ott legalább nem jár anyagi csőddel a vereség.

Érdeklődésünkre elmondta, megfordult a fejében az, hogy fiataloknak adja át a tudását, vagyis tanítaná csocsózni a lelkes ifjúságot, de a gondolat még nem teljesen kiforrott. Úgy értesült, hogy a DEAC-nál is indul csocsószakosztály, de őt – mint a legjobb debreceni játékost, sokszoros magyar bajnokot, tizenháromszoros világbajnokot – nem keresték meg.

„Huszonhárom éve járom a versenyeket, szerintem tudnék segíteni, tanácsokat adni, de lehet, nem is akarnak mást, mint maguknak egy zárt klubot, és akkor tényleg nincs rám szükség” – fogalmazott.

Debrecenből kiemeli Hajdú Nikolett, Borbély Tamás, Tóth László, Szűcs Zoltán, Hajdúböszörményből pedig Bertalan János és Virág Antal képességeit és remek formáját. Velük szokott szoros, izgalmas meccseket vívni.

Érdekesség, hogy a páros számokra nem szűkebb pátriánkból választott, és nem is férfit! 

„Tálai-Jedlicska Tamara budapesti, de a férjével ma már Gödön él, nagyon régi, jó barát” 

– mutatja be röviden páros partnerét, akivel nemcsak a vegyes párosban, hanem a férfi párosban is együtt küzd. Vegyesben világbajnoki címet is szereztek, de emellett számos nagy hazai és nemzetközi versenyen aratták le a babérokat. Tamarát úgy jellemzi, mint aki nagyon jó védő, mert ésszel oldja meg a védőmunkát, nem pedig erővel, emiatt nagyon nehéz neki gólt rúgni, és ezért párosban inkább ő játszik hátul.

Kiss Géza egy kisfiú édesapja. Kis csocsóasztala már van a gyereknek – a nagyhoz még nőnie kell.

Apropó! Mennyibe kerül, ha valaki csocsóasztalt szeretne a szobájába vagy a garázsába? – furdalt a kíváncsiság, majd leesett az állunk. Géza azt mondja, egy jó minőségű asztalért ma már elkérnek 1700-1800 eurót is, ami házhoz szállítással még drágább. Lehet sokkal olcsóbbat is venni, de semmi értelme, kezdőknek esetleg megfelel, de nem sokáig – halljuk.

Bárki kezdhet játszani, eleinte kézügyesség függvénye, ki nyer, aztán lehet tudatosan fejlődni a technikában és a különböző taktikai elemekben. 

„Megtörtént velem, hogy tehetségtelennek, alkalmatlannak minősítettem egy játékost, majd nagyot csalódtam benne pozitívan. Sok gyakorlással, kitartással bárki eljuthat magas szintre ebben a játékban, amennyiben fejben is megérti”

– ajánlja Géza a csocsót, bár megbeszéljük, hogy Debrecenben már meglehetősen kevés kocsmában lelhető csocsóasztal, meg egyáltalán a kocsma is egyre kevesebb a városban. Az óvárosi Fácán most a debreceni csocsóközpont, ahol éppen Géza versenyasztalán vívhatnak parázs meccseket a lelkes amatőrök. 

Azzal zárjuk a beszélgetést, hogy jövőre szeretné megvédeni az egyéni magyar bajnoki címét, és egyelőre csak eddig tekint, de azt hozzáteszi, hogy csocsót valamilyen formában és szinten minden bizonnyal élete végéig űzi majd.

Cs. Bereczki Attila