Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között

Megjelent a Forbes Top Creators 2026, azaz a közösségi média 60 legmeghatározóbb magyar arcának listája.
A Forbes Magyarország ismét felmérte a hazai közösségi média piacát, és összeállította a legnagyobb márkaértékű tartalomgyártók listáját, vagyis a lap szerint ők a közösségi média legmeghatározóbb magyar szereplői.
Első helyen Osbáth Márk és Norbert, vagyis a Pamkutya áll. Az indoklás szerint a magyar zeneipar történetének egyik legnagyobb teljesítményét vitték véghez, hét koncerten több mint 113 ezer embert vonzottak az MVM Dome-ba, hat telt házzal. Egy tető alá hozták a nosztalgiázó harmincasokat, a két órán át pogózó fiatalokat és az őket kísérő szülőket is.
A második helyen rangsorolták a tavalyi első TheVR-t. Fábián István és Komzsik János végtelen videójátékozással indultak, mára azonban példaértékű médiabirodalmat építettek fel debreceni stúdiójukból. Többfős csapattal dolgoznak, továbbra is rengeteg energiát és munkaórát fektetnek a tartalmakba, miközben bevonják nézőiket a döntésekbe. Nem véletlen, hogy rajongóik rendkívül hűségesek, összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
A képzeletbeli dobogó harmadik fokán Verebélyi Vivi és Nagy Norbi, akik a magyar TikTok legnagyobb táborával rendelkező csatornát üzemeltetik, 1,3 millió követővel. Minden fontos platformon jelen vannak, de igazán a rövid videók világában nőttek nagyra. Szellemesen, önironikusan figurázzák ki a párkapcsolati dinamikákat, miközben szponzorációik széles spektrumot fednek le, az OTP-től a The North Face-en át a Sanytolig számos márkával dolgoztak.
A Top 10-ben található még a hajdúszoboszlói TheShowK nevű formáció. Tóth Balázs, Benedek és Kamilla külön-külön is 400–500 ezres követőszámú YouTube-csatornákat visznek, míg közös, eredeti fiókjuk már 730 ezer fölött jár. A három testvér videóiban a különböző kihívásoktól a prankeken át az aktuális trendekig szinte minden megtalálható, és nem félnek tartalmaikkal elmenni a falig – magukat „Magyarország legőrültebb testvértriójának” írják le.


























































