
Furtai emberölés: folytatódik a büntetőügy

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint egy este, több liter bor elfogyasztása után a vádlottak között szóba került, hogy az elsőrendű vádlott édesanyjának nyugdíját az ő gondozását ellátó sértett veszi fel, azonban a pénzt nem erre fordítja. Egymást biztatva megállapodtak, hogy még az este során átmennek a sértetthez elvenni a nyugdíjat, mert az egyébként is az elsőrendű vádlott édesanyját illetné.
A vádlottak részben az utcáról, részben a kerítéssel körbe nem kerített telekre annak hátsó részéről mentek be a lakóházhoz, ahol kihasználva a sötétséget és azt, hogy a sértettnél szolgáltatás hiányában nincs világítás, elbújtak a lakóház bejárati ajtaja mögötti terasznál. Az egyik vádlott bekopogott az ablakon, és megkérte a sértettet, hogy jöjjön ki, mert beszélni szeretne fele, mire a sértett kis vonakodás után kijött a kapuhoz egy fejlámpával. Miután beszéltek az elsőrendű vádlott édesanyjának kórházi kezeléséről, a sértett elindult befelé, azonban a többi vádlott előugrott, és ököllel ütötték a sértettet, aminek hatására a lakóház bejárati ajtaja mellett lévő bokorba esett.
A vádlottak a földön fekvő, ekkor még életjeleket adó sértettet tovább bántalmazták úgy, hogy több alkalommal kis-, közepes és nagy erővel megrúgták a fején és a felsőtestén, majd bevitték a lakóházba és folytatták a bántalmazást, minek következtében a sértett eszméletét vesztette. Ezután a vádlottak pénz után kutattak, majd otthagyták a sértettet a lakóház előszobájában a földön fekve, aki az éjszaka folyamán elhalálozott.
Ítélet első fokon
Az első fokon eljárt
Debreceni Törvényszék 2026 februárjában társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt ítélte el a terhelteket 20-18-16-20 év fegyház fokozatú szabadságvesztés büntetésre és egyaránt 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre; megállapítva, hogy a terheltek feltételes szabadságra nem bocsáthatóak.
Az elsőfokú ítélet ellen kétirányú fellebbezések kerültek bejelentésre az ügyész részéről a terheltek terhére, a védelem részéről a vádlottak javára.
A Debreceni Ítélőtábla – elkülönítés folytán – október 21-én az egyik vádlott vonatkozásában bírálja el a fellebbezéseket nyilvános ülésen.














































