
Vascsővel végzett két beteg sertéssel Hajdú-Biharban

Nagy felháborodást váltott ki egy videó, ami tavaly került ki közösségi oldalakra. A felvételen egy férfi látható, aki vascsővel ütlegel két sertést egy telephelyen.
Az állatok elpusztultak a bántalmazás következtében.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt rendelt el nyomozást, majd meghallgatta a telephely alkalmazottját, és állatorvos szakértőt is kirendelt. Megállapították, hogy az állatok életét valóban ki kellett oltani fertőző betegségük miatt, viszont ennek végrehajtása nem volt szakszerű, és indokolatlan szenvedést okozott. A 23 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.
A rendőrök a napokban zárták le az eljárást, az iratokat pedig vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek – közölték október 16-án.
















































